COMING HOME - ✓

- 09 ❁

─── ❁ ────────────

Meggondolatlan tettek
egy túlgondolt pillanatban...

──────────── ❁ ───

Már több közösen eltöltött nap van kettejük mögött, és az igazság az, hogy nem is igen tudnák elképzelni az életet egymás nélkül - a lehető legtöbbször találkoznak, sőt, Jeno már-már náluk lakik, azonban ma fog ott aludni legelőször. Mosolyogva indul meg a takaros családiház irányába kora este, s szüleitől el sem igen köszön; teljesen felesleges, ha nem is érdeklődnek felőle. Mivel izgatott valamelyes - maga sem tudja megmagyarázni, miért -, lábait sietősen kapkodja a betonozott járdán, s meg sem áll céljáig, ahol megnyomja a kis csengőt mutatóujjával, majd nem telik bele néhány másodperc, Jaemin kiszáguld az ajtón egyenesen a kapuig, aminek kinyitása után Jeno-t egy igazán szoros ölelésben részesíti.

ㅡ Hiányoztam, Nana? ㅡ nevet fel Jeno, majd amint elválnak egymástól nagy nehezen, azt követően pedig összeborzolja egyik kezével a kisebb hajkoronáját, mire szúrós pillantást kap vissza.

ㅡ Egészen eddig igent akartam felelni ㅡ duzzog Jaemin, s összefonja karjait mellkasa előtt, miután megigazgatta haját. ㅡ De talán kezdem megbánni, hogy áthívtalak..

ㅡ Aha, persze ㅡ forgatja meg szemeit a fekete hajú egy felfelé ívelő ajakgörbület közepette, aki valójában elképesztően édesnek véli a másik reakcióját.

A szőkés tincseket birtokló fiú is elmosolyodik mégis, majd megragadja Jeno csuklóját, hogy befele húzhassa a házba. Az édesanya ezúttal is szívélyesen üdvözli, beszélnek néhány szót, majd a két fiú nem sokkal később elvonul inkább a szobába. A fekete hajút még mindig lenyűgözi, hogy a helyiség - meg igazából az egész lakás - milyen nagyon otthonos, és ha tehetné, örökre itt maradna, s hogy ezt ki is mutassa, ledobja táskáját a földre, majd elfekszik a kényelmes ágyon.

Ám Jaemin sem tétlen; nyomban Jeno mellé telepedik, majd valamivel később, már ki is sajátítja a másik mellkasát, hogy azon pihentesse meg fejét. Lehunyt szemekkel hallgatja az egyenletes szívdobogást, pillanatok múltával pedig már azt is élvezi, hogy a vele együtt fetrengő a haját kezdi piszkálni.
Nyugalom száll rájuk néhány hosszúra nyúlt perc erejéig, s az, hogy egyikőjük sem szól semmit, nem eredményez kínos hangulatot - most mindent tökéletesnek éreznek.

ㅡ Remélem, amúgy nem gond, hogy ezen kívül nem igen terveztem semmit ㅡ emeli fel fejét Jaemin, s kérdőn néz a másikra, aki azonban eleinte annyit fog fel, hogy a kelleténél tán' közelebb vannak egymáshoz, s hogy ez helytelennek vélt gondolatokat ébreszt benne - de nem tehet róla, szerinte közel sem helytelen, ha rajongást, legfőképp pedig kötődést kezd érezni a szőke fiú iránt.

ㅡ Egyáltalán nem gond ㅡ felel mosolyogva, amint kissé észhez tér, majd fejét is megrázza egy picit, de aztán újból egymás tekintetében vesznek el.

Jeno tudja, hogy ha cselekszik, akkor könnyen meglehet, hogy mindent elront kettejük közt, hogy eltaszítja, mégis az, ahogyan a kisebb is viselkedik vele, másra engedi következtetni; nem úgy tűnik, mintha ellenezné azt, hogy a fekete hajú közeledik felé - s emiatt ő talán esélyt is lát kettejükre egy pillanat erejéig, ez a hirtelen jött gondolat pedig tettre kényszeríti; apró puszit hagy a baráti közelséget túllépő, puha ajkakon.

Jaemin arca halovány pírba költözik, s meglepetten fürkészi a másik vonásait, aki cselekedetét jobban átgondolva már kezdene is mentegetőzni, de ennek elkerülésének érdekében az arany tincsekkel rendelkező szemet kápráztató mosolyra húzza húspárnáit, majd talán még közelebb hajol - alig néhány milliméter férkőzik csupán csak ajkaik közé. Mélyen néznek egymás szemeibe, tudják, ezek után semmi sem lesz a régi, mégis élvezik, s most egyedül ez számít, no meg ráadásul legbelül tudják, hogy újabb szintre emelkedik a kapcsolatuk, és éppen emiatt nem zuhanhatnak a mélybe.

ㅡ Csókolj is meg, Jeno! ㅡ a kisebb mintha belelátna a másik fejébe, s tudná, hogy cikáznak benne az érvek és ellenérvek, és éppen ezért - félretéve zavarát - ő hozza meg a döntést, amit Jeno egy pillanatnyi meglepődés után nem rest teljesíteni.

Megszűnik köztük a távolság, s Jeno még közelebb öleli magához a kisebbet derekánál fogva, amint ajkait egy igazán lágy csókba invitálja. Szinte kapaszkodnak egymásba, ahogyan lassú keringőt folytatnak, melynek soha sem akarnak véget vetni. Túl jó, túl tökéletes, s egyszerűen nem akarnak utána a valósággal nézni farkasszemet - örökké itt akarnak maradni; a kis világukban, melynek időszámítása a csókukkal vette kezdetét.