COMING HOME - ✓

- 05 ❁

─── ❁ ────────────

Nem gondolták volna,
hogy együtt még a reggel
is indulhat jól...

──────────── ❁ ───

Másnap reggel Jeno kevésbén fáradt, mint az előző nap korai óráiban, hiszen nem maradtak hajnalig a település szélén éppen alig-alig álldogáló, romos épületnél. Jaemin szavai elérték céljukat; kérlelte a fekete hajút, hogy menjen haza ezúttal hamarabb, ne vonzza be magának a tartós fáradtságot egy újabb virrasztással - s Jeno különös módon hallgatott rá.

Mondjuk tény s való, hogy eddig mindig egyedül üldögélt, sosem lelt társaságra a vagy fájdalmasan kései, vagy pedig kegyetlenül korai órákban, most pedig, hogy ez megváltozott, volt oka arra, hogy kivételesen ne a saját feje után menjen.
Valójában nem tud ezzel mit kezdeni egyelőre. Túlzottan önfejű, s az, hogy megfogadott egy tanácsott, egyszerre készteti mosolyra, mégis megrémíti; jól esik neki a másik fiú édes törődése, mégis az, hogy saját jellemével szembeszegülve hozott döntést, meglehetősen furcsa cselekedet tőle.

Azonban próbálja agytekervényeit megfékezni, s sokkal inkább arra koncentrálni, hogy ha már a megszokottnál valamelyest kipihentebb, akkor tötse el a reggelét harmonikusan: szép lassan kortyolgatja kávéját, s a bögrét el is mosogatja, majd felölti magára gondosan kiválogatott ruhadarabjait, hogy aztán a fürdőben is elvégezze napi teendőit. Élvezi ezt; kicsit a kezében van az irányítás, nem pedig a reggeli kavarodás rángatja magával, mint valami végeláthatatlan forgószél.

Az iskola és otthona közti távolságot gyalog teszi meg, lábait egymás elé pakolgatja a valójában nem túl egyenletes úton, s ezen a napon kicsikét jobban körülnéz. Az ég most is szürke, mégis a Nap fénye valamelyest a Földre vetül, így láthatóvá teszi, hogy bizony az élet szalad tova, csak Jeno engedheti meg magának, hogy komótosan sétálgasson. Nem siet, mert tudja, beér első órára akkor is, ha így halad, no meg a tanár is késik jónéhány percet, így gond aztán tényleg nem akad.

Ahogy ballag, akaratlanul is eszébe ötlik, mi lehet az arany hajszínnel rendelkező, édes mosolyú fiúval. Ma reggel is vidám? Vajon sokat mosolygott? S magában megjegyzi, hogy reméli, mindkét kérdésre igen a válasz. Úgy véli, Jaemin az a személy, akinek a boldogság igazán jól áll - titkon szeretné, hogy rengeteg mosolyának oka lehessen.

S nem hisz ugyan a csodákban, ám mintha megidézték volna gondolatai a fiút; Jeno éppen megpillantja kilépni egy kapun. Tudja, talán meglepi, esetleg értetlen tekintetet is kap, ám valahogy nem zavarja; egyszerűen csak azt akarja, hogy reggele kezdetének ő is részere lehessen.

ㅡ Jó reggelt, Jaemin! ㅡ áll meg azonnal mellette, mire a valamivel alacsonyabb ijedtem rezdül össze, majd kapja tekintetét Jeno irányába.

ㅡ Ne ijesztegess! ㅡ néz rá gyilkolni képes tekintettel, ám az különös módon mosolyra készteti a fekete hajút. Aranyosnak véli, hogy azon az édes arcon még az ilyesféle arcmimikák sem hatnak rémisztően, hanem sokkal inkább nevetésre késztetőek. ㅡ És neked is jó reggelt! ㅡ forgatja meg szemeit, mikor látja, előző arckifejezése nem a várt hatást érte el. ㅡ Mi járatban?

ㅡ Tudod, reggel nyolc előtt nem sok helyre mehetnék ㅡ hagyja el Jeno ajkait egy halk nevetés, ám mikor ismét nem éppen kedves pillantást kap ajándékul, folytatja mondandóját. ㅡ Megláttalak, és gondoltam, idejövök köszönni.

ㅡ Jól tetted ㅡ ezúttal egy sokkal szelídebb mosolyra húzódnak Jaemin ajkai, amit a másik fiú kiváltképp szépnek vél, ezt elmondani mégsem meri. Tudja, furcsán jönne ki, ő pedig nem akarja elrontani mindezt, pláne úgy, hogy hosszú idők óta Jaemin itt az egyetlen, aki felkeltette figyelmét.

ㅡ Ez azt jelenti, hogy megyünk együtt, igaz? ㅡ kérdezi Jeno utalván arra, hogy ideje lenne indulni, ha nem akarnak futni, erre pedig a szőkés színű hajjal rendelkező fiú rábólint, majd már mennének is, azonban egy hölgy a ház ajtaját lendületesen kinyitja, leszalad a néhány lépcsőfokon, s meg sem áll a kerítésig.

ㅡ Na Jaemin, komolyan mondom, ha megint itthon felejtesz valamit, nem hozom utánad - nyújt át a nő egy füzetet, ám arcvonásai és hangneme sem arra engednek következtetni, mintha igazán nagyon dühös lenne, mégis Jeno kissé meglepetten figyeli a jelenetet. ㅡ Mellesleg ki ez a fiú veled? ㅡ kérdezi meg Jaemin-re nézve, ám gyakorta pillant a mellette álló Jeno-ra is, aki mindezt nem igen tudja hova tenni még mindig.

ㅡ Először is köszönöm a füzetet ㅡ veszi el az említett tárgyat Jaemin, majd a táskájába is süllyeszti. ㅡ Másodszor pedig, anya, ő itt Jeno. Egy iskolába járunk, és ő is ebben az irányban lakik.

ㅡ Örvendek a találkozásnak ㅡ mosolyodik el Jeno, s udvariasan üdvözli az édesanyát a jó benyomás keltésének érdekében.

ㅡ Én is nagyon. Nem hittem, hogy ilyen hamar talál Jaeminie társaságot, ráadásul egy ilyen helyes fiút. Remélem, még sokat látlak erre! Vigyázzatok az iskolába menet! ㅡ magyarázza már-már vigyorogva, teljesen lelkesen, mégis a maga módján aggodalmasan a hölgy, mire Jaemin csak kínos mosollyal bólogat zavarában, majd próbálja gyorsan letudni a búcsúzkodást, s Jeno-t csuklójánál fogva kezdi el maga után rángatni vörös arccal.

ㅡ Ne haragudj ㅡ motyogja Jaemin teljesen zavartan, ám ez Jeno-t egyértelműen mosolygásra készteti. Édesnek találja, hogy így reagál, s veleménye szerint az orcáira kúszó halovány pír csak még attraktívabbá teszi őt.

ㅡ Ugyan, nincs rá okom. Aranyos anyukád van.

ㅡ Igen, tényleg az ㅡ bólint Jaemin mosolyogva. ㅡ Nagyon kedves általában, csak rettentően sok tud lenni. Tényleg nézd el ezt neki, meg amúgy nekem is, hogy azt sem tudom, mit hordok össze ㅡ sóhajt fel gondterhelten, majd azzal a kezével, amelyikkel nem Jeno csuklóját szorongatja még mindig, eltakarja immár erősen vörös színben pompázó arcát.

ㅡ Neked bármit elnézek ㅡ vigyorodik el Jeno, majd erőt véve magán alakítja úgy a dolgokat, hogy Jaemin ne csuklóját fogja, hanem ujjaik összefonódjanak, azonban ennek hatására mintha még szíve is nagyobbakat dobbanna, s sokkal melegebb lenne az egyébként egészen hűvös idő.

ㅡ Figyelembe vehetnéd, hogy éppen a túlélésért küzdök ㅡ szólal meg duzzogva Jaemin, aki ezzel valamelyest kompenzálni akarja zavarát, ám nyilván nem jár sikerrel egy cseppet sem.

ㅡ Én aztán nem szeretném a halálodat okozni, Nana ㅡ vigyorog Jeno még mindig, aki természetesen nem olyan régel felfigyelt a mellette sétáló fiú roppant aranyos nevére.

ㅡ Nana?

ㅡ Igen, Nana ㅡ bólint határozottan, hiszen Jaemin éppen ekkor emeli rá zavart tekintetét. ㅡ Ritka, hogy valakinek a vezetékneve is éppen olyan aranyos, mint ő maga.

ㅡ Nem mondj ilyeneket ㅡ forgatja meg szemeit a szőke fiú, ám titkon nagyon is élvezi a szituációt, s nem szeretné elengedni Jeno kezét soha sem.

ㅡ De én szeretek igazat mondani ㅡ mosolyodik el Jeno szelídebben, hogy szavainak súlyáról valamelyest megbizonyosodhasson a másik fiú. ㅡ És veled tényleg mindig őszinte szeretnék lenni. Nem tudom, miért, csak fogadd el.

ㅡ Remélem is, hogy mindig őszinte leszel ㅡ mosolyog Jaemin is megpróbálva félretenni zavarát. ㅡ Meglehet, hogy el is várom.

ㅡ Szóval már elvárásaid is vannak velem szemben? ㅡ ingatja fejét Jeno hitetlenül, ám ez az egész szituáció csak egyre jobb kedvre deríti.

ㅡ Nos, talán van okom, hogy elvárásaim legyenek.

ㅡ És el is mondod? ㅡ kérdez vissza a fekete hajú, aki nem is tagadhatná meglepettségét.

ㅡ Nem tudom elmondani ㅡ ingatja fejét egészen lassan.

ㅡ Akkor valahogy úgy lehetsz, mint én ㅡ fordul oda felé Jeno szinte már teljesen. ㅡ Fejtsük meg együtt a kérdőjeleket, mit szólsz?

ㅡ Tetszik az ötlet ㅡ mosolyog őszintén Jaemin, ami miatt Jeno egyre és egyre szebbnek látja őt. ㅡ Kisujjeskü? ㅡ emeli fel kezét, s pillanatokon belül ujjaik már össze is fonódnak.

ㅡ Kisujjeskü.