Sötét Herceg

10.

- Francba- sziszegte, majd kivágta a széket és maga indult Athor szobájába. 

- Mit mondott?- kérdezte Arty, miközben Margot lerakta elé a reggelivel megpakolt tálcát. Athor már nem úgy nézett ki, mint egy szárnyaszegett kismadár. Haját csinosan feltűzte, a sötét karikákra a szeme alá púdert rakott és az ajkait pirosra festette. Tudta, hogy evés közben valószínűleg le fog jönni, de látni akarta magát a tükörben úgy, hogy azt hazudta magának, jól van. 

- Eléggé elkapta a méreg a herceget. Biztos okos dolog volt visszautasítani?

Arty erre nem felelt csak megvonta a vállát. Most az egyszer Margot sem szidta le a gesztusért.
- Nem is tudom, kisasszony. Biztos bölcs dolog rosszban lenni a férjével? Mégiscsak vele kell leélnie az életét. 

Mielőtt Arty erre válaszolni tudott volna valaki egyet koppantott az ajtón, majd benyitott. 

Bill Greville, Warwick hercege állt az ajtóban. Az etikett minden bizonnyal megkövetelte volna, hogy felálljon és köszöntse a férjét, Athor mégis cövekegyenes háttal ült, és igyekezett tudomást sem venni a hercegről. 

- Athor. Kérlek, beszélhetnénk?- kérdezte nyájasan. Artynak minden önuralomra szüksége volt, hogy ne vágjon arcokat. 

- Köszönöm uram, hogy meglátogatott, ám a válaszom: nem. Most pedig ha megengedné reggeliznék, és nem venném igénybe a drága idejét- mondta, majd visszafordult a reggelijéhez. 

Bill idegesen felszívta magát. - Magunkra hagyna minket, kérem?- fordult kedvesen Margot felé, aki pironkodva kiment a szobából. 

Warwick megigazította fekete kabátjának a mandzsettáját, majd halkan megköszörülte a torkát, hogy Warwick hercegnéje rá figyeljen.

- Ne aggódjon uram, attól, hogy nem fordulok ön felé, elhiheti, hallom mit mondd- mondta Athor sértetten, és még jobban kihúzta magát. 

- Szerintem elköszönhetünk  ettől a formális megszólítástól, a tegnapi után- morogta Bill. Nagyon bökte a csőrét, hogy a hölgy ennyire távolságtartó.

- Hm...a tegnapi után?- fordult felé mégis Athor. Billnek elakadt a lélegzete a lány szépségétől. A cseresznyepiros ajkak olyan csábítóak voltak, hogy attól félt, nem tudja türtőztetni magát. Azt hitte, hogy egy teljesen magába zuhant lányt fog itt találni, aki még mindig hálóingben sír az ágyában. Erre egy hölgy ült előtte zöldben, a második kedvenc színében, olyan egyenes háttal, hogy egy cövek megirigyelné. Athor folytatta. - Nem hinném uram. Ha az ember lányát ,,kompromittálják", akkor kicsit többre számít, mint a tegnap éjszaka.

- Hagyd ezt abba. Azt mondtam, hogy csak akkor akarlak látni, ha úgy akarom. És ma reggel úgy akartam. 

Arty álarca megremegett. És ezt Bill is észrevette. - Én meg azt mondtam, hogy nem akarlak látni- közölte olyan hangsúllyal, ami azt jelentette, hogy lezártnak tekinti a beszélgetést. 

- Ha ezt akarod. Mindenesetre leveled érkezett. Nem anyádtól jött, hanem Lady Berkeleytől, mégis Lady Athor Greville, Warwick hercegnéjének szól. Fel sem foghatom, hogy terjednek ilyen gyorsan a hírek, ebben az átkozott országban- mondta és a lány válla fölött a reggeli mellé dobta a levelet. 

Mikor visszahúzta a kezét végigsimított a lány arcán, mire az megdermedt.Persze jól esett neki, de a fal, amit maga köré húzott az éjszaka egyre jobban esett szét.  - Ne érj hozzám, Bill. Megmondtam, csak társaságban vagyok hajlandó veled lenni. 

Bill lehajolt, hogy a felesége fülébe súgja a választ. - Én pedig megmondtam. Warwick- súgta és az ajkával meg-megérintette a lány fülét, majd óvatos csókot lehelt a kagyló mögé. Arty torkából elégedett nyögés szaladt ki. - Ne játszd a jégkirálynőt drágám, átlátok rajtad- mondta, majd kiment a szobából. - Oh, még valami- fordult vissza az ajtóból. - Tudasd velem, ha elolvastad a levelet. Kíváncsi vagyok, mit akar az a pletykafészek.