Sötét Herceg

19.

- Ne! Menj ki!- sikoltotta, de már késő volt. Bill meglátta. 

- Mi a...- motyogta Bill és elképedve bámult a lányra. Látni teljesen más volt, mint morfondírozni azon, hogy vajon csak az agya játszik-e vele. De úgy tűnt, most sem kellett csalódnia benne. Mivel az előtte álló fiú minden volt csak fiú nem. Athor kinézete keveset hagyott a képzeletre. Sosem látott még nőt nadrágban. Formás lábak, kusza haj és már maga elé kapta a kezét a dereka meg a hasa csupasz volt.  gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. - Úgy tudtam!

Arty összevonta a szemöldökét, még jobban összevonta maga előtt a karjait és félve válaszolt. - Dehogy tudtad. Ha tudtad volna, nem engeded, hogy eljöjjek- motyogta halkana lány, miközben mindegy igyekezete ellenére súlyos haja kicsúszott a sapka alól. 

Bill mérgesen közeledett felé. Megfogta a sapkát és elhajította. - Neked teljesen elment az eszed?!- förmedt rá, mire Athor összerezzent. - Mit gondoltál?!- kiabálta, minek hatására Arty igyekezett még kisebbre összehúzni magát és kerülni a férfi tekintetét. - Miért? MIÉRT??? Ostoba! Meghalhatsz itt, felfogtad?!- üvöltötte. Arty nagyon megijedt. Sosem látott még ilyen heves érzelemnyilvánítást Bill részéről.

Arty szemében könnyek gyűltek a haragtól. - Én vagyok a legjobb itt!- kérte ki magának a lány gyenge hangon és visszaegyenesedett. Az orruk majdnem összeért. - Legyőztelek, tisztes küzdelemben! Megérdemlem, hogy itt legyek- magyarázta, úgy, mintha ezzel magát is győzködné. -És kérlek szépen, ne nevezz ostobának. Nagyon sok minden vagyok, de ostoba biztos nem. Ha rajtatok múlott volna, már egész Anglia tudná, hol vagyunk.

Bill megragadt a lány vállát, mire az összerándult. A herceg megrázta, mintha magához akarná téríteni. Mintha egy kis értelmet akarna rázni belé. - De te egy nő vagy! Nem fogod fel? Ha ez kiderül, a jó hírednek búcsút inthetsz!- Bill a tegnap estére gondolt megremegett és elsápadt. - Az óriás! Hogy volt merszed verekedni egy férfival? Lány vagy, az isten szerelmére!  És ez az öltözet!

- Az öltözet szerintem jól áll, köszönöm, hogy felhoztad- mosolygott félénken a hercegné. - És, drága férjem, önnek kötelessége lenne elakadt lélegzettel méregetnie engem, ebben a passzentos anzugban- nyelvelt vissza óvatosan. Érezte, hogy a férje utolsó idegein táncol.

Bill egy kicsit visszatántorodott. Falfehér arca halovány pírt kapott. 

- Úgy nézel ki, mint egy férfi- kötötte az ebet a karóhoz.

- Az volt a lényeg- motyogta Arty. - A feleséged vagyok, és még mindig titkolózol előttem! Rákérdezek, és a szemembe hazudsz! Szerinted ez normális?- kérdezte. Próbálkozott türtőztetni magát, de kezdte ő is elveszíteni a fejét. Ennek az lett a vége, hogy a mondat eleje halk lett és félénk, a végére viszont már majdnem kiabált.

Bill idegesen a hajába túrt. Megállt a mozdulat közben. A francba. 

Fejében végigpörgött a bensőséges beszélgetés, amit színlelt inasával folytatott. Úgy érezte, mintha minden kimondott szava gyomron vágná valami tompa tárggyal. Miért beszélt ennyit? Talán azért, mert a szíve mélyén bízott a fiúban? Hát ha bízott benne, ha nem , a lány teljesen tisztában van vele, hogy miket mondott róla. És másokról. 

- Lényegtelen- legyintett, mert érezte, hogy nem fog a költőinek szánt kérdésre választ kapni, még akkor sem, ha szeretne. - Itt vagyok, és nem megyek innen sehová- vonta meg a vállát, mire Bill hitetlenkedve felnevetett. - Mit nevetgélsz?- pirított oda a lány. Hangjából teljesen eltűnt a félénkség.

- Ezen. A testbeszéded a legárulkodóbb. Barom vagyok, hogy nem esett le rögtön a vállvonogatás meg a szemforgatás- dörgölte meg a férfi az orrnyergét.