Sötét Herceg

7.

- Elhálom a házasságom- kiáltott vissza idegesen.

Arty nem tudott aludni. Hiába szuszogott Bruno, aki közben lemászott az ágyról a szőnyegre, mellette, egyszerűen nem jött álom a szemére. Nem így képzelte az első éjszakáját férjes asszonyként. 

Nagyot fújt, és felült az ágyban. Ujjai a haját szántották, majd óvatosan, hogy Bruno fel ne keljen az ajtóhoz somfordált. Na nem a bejáratihoz, hanem a hatalmas sötét ajtóhoz, ami az egyik fal közepén díszelgett. Ha ez annak az ajtaja, amire ő gondol, akkor nyitva lesz.

Dübörgő szívvel lenyomta a kilincset, és hopp! A zár kattant. Átlesett a válla felett. Bruno még mindig aludt. Óvatosan kinyitotta az ajtót, majd átslisszolt a másik szobába. Bruno kinyitotta a szemét, körülnézett, majd visszaaludt. 

Arty immár egy teljesen másik szobában állt. Lehetett volna azt mondani, hogy a sajátja inverzében. Itt minden sötétzöld volt. A függöny, a szőnyeg, a székek, a fal burkolata fekete volt és hatalmas könyves szekrény terpeszkedett két falon is végig. Az egyik sarokban itt is italos szekrény állt, csillogó kristálypoharakkal, az ágyon viszont fekete medvebőr nyújtózott az ágynemű felett. Elképesztően férfias volt. Arty nem nézte ki Billből.

Igen, ez szinte teljesen biztosan Bill szobája. A szolgálók biztos kinyitották az ajtót a ceremónia alatt. De Bill nem volt itt. Biztos éjszakai pillangókat hajkurászik valahol, messze Warwicktől. 

És ő addig mit csináljon? Várjon rá az ítéletnapig? Várjon addig, amíg a férje végre kegyeskedik megajándékozni őt a jelenlétével? Artyn felülkerekedett az ingerültség, és legyűrte a szomorúságot. 

Mielőtt végiggondolta volna, mit tesz odalépett az egyik metszett üveghez, kiemelte belőle a kristálydugót, és a nyakánál megfogta. Óvatosan az orrához emelte. Füst és valami keserű illat csapta meg.  Eljátszott a gondolattal, hogy tölt magának a keserű löttyből, és akkor az éjszakája inkább felejtős lesz, mintsem felejthetetlen...

Nem.

Nem fog egyedül iszogatni bánatában, mint valami öreg alkoholista. A könyvespolcok kínálatát kezdte nézegetni. Anglia történelme unalmas, Politikai értekezések unalmas, Warwick hercegség családfa, na, ez már érdekesebbnek tűnik. 

Arty lekapta a vastag, bőrkötéses könyvet a polcról, és kinyitotta az első oldalon. Ismeretlen arcok és nevek néztek vissza rá, amíg egyszer csak megtalálta az első Greville-t. Fulke Greville. Ő volt kiakasztva az ebédlőben. Tehát 1604-től Bill családjáé a kastély. 

Elképzelte az fekete hajú, jég kék szemű kisfiúkat és kislányokat, akik Arty gödröcskés mosolyával vigyorognak. Bill gyerekei. Meg az övé. Már ha Bill valaha méltóztatik hazajönni. 

Arty lecsúszott a könyvespolc mentén, és a hátát nekivetette a tömérdek irodalmi terméknek. Milyen szánalmas? Az első estélye férjes asszonyként. Tizenhét évesen asszony. Anyja az ő korában már várandós volt Arthurral, sőt lassan meg is született, hisz a bátyja születésnapja a téli hónapok elsőjére esett.

Az édesanyja ide vagy oda, teljesen minden, hogy ő hogy járt, ha neki nem sikerül. Nem is érti Bill miért akarta akkor őt ennyire elvenni, ha még rendesen sem tud bánni vele? Valami oka kellett hogy legyen ennek a hirtelen frigynek. De mégis micsoda? Az apja azt mondta, hogy sokat adott Bill. Hogy sokkal tartozik neki, de arról nem volt hajlandó beszámolni, hogy miért. 

Valami itt nem stimmel. Athor szinte látta maga előtt a kirakós darabjait, de sehogy sem tudta összerakni a darabokat. Mintha valami hiányozna a képletből. Egy nagyon fontos tényező, ami számára láthatatlan. Egyenlőre.