Sötét Herceg

28.

Ott Bill pislogott rá, hatalmas, kék szemével, fehér, bő alvós ingben és az arca kifürkészhetetlen volt. 

Hosszú ideig csak nézték egymást. Senki nem szólalt meg, csak a sarokban álló ingaóra jelezte állandó kattogásával a múló másodperceket. 

- Menjünk ki- mondta Clark a doktornak, mire azok ketten kiléptek az ajtón. Kintről behallatszott Clark nemtetszése. Menjetek dolgozni, hallatszott be, majd szapora lábszedések zaja. 

Mégis azok ketten nem figyeltek a külső zajokra. Csak egymásra. 

Artynak a szíve a torkában dobogott. Nem tudta, hogy mi fog következni. A teste mégis magától mozdult. 

- Gyere ide- mondta ugyan abban a pillanatban Bill. Kék szemére könnypára borult, és kinyújtotta mindkét karját, hogy minél hamarabb köztük tarthassa a lányt. 

Arty futólépésben szelte át a szobát. Kit érdekelnek a buta illemszabályok, mikor Bill életben van? Bár eddig is úgy tűnt, hogy kihúzza, de a hercegné akarva-akaratlanul azon stresszelt, hogy mi van, ha valami baj van. Hisz több, mint negyvennyolc órát ki volt ütve, a sérülései súlyosak voltak és rengeteg vért vesztett. 

Rengeteget. 

Athor, ha rágondolt, mindig összerándult. Sosem látott még annyi vért. 

Mégis, ott van a férje, él, és hívja. Belevetette magát a férfi karjaiba és szorosan átölelte.

- Au, óvatosan- motyogta halkan a herceg, de azért ő is szorosan átölelte a lányt. - Nagyon mérges vagyok rád, de egyben borzalmasan hálás is , hogy nem történt semmi bajod- mondta, miközben Arty haját simogatta. 

A hercegnéből kitört az előző napok minden baja. A könnyei előtörtek, és nem is akartak abbamaradni. Szinte eláztatta a férfi ingét.

 Semmi nem hallatszott a csendes szobában, csak Athor hüppögése, meg Bill csitítása.

- Ne sírj. Minden rendben- mondta, és beletúrt a lány hajába, és két oldalt megfogta az arcát mire az felnézett. 

- Nem, nincs rendben. Borzalmas dolgokat mondtam neked. Azt hittem, hogy nem lesz lehetőségem bocsánatot kérnem tőled- szipogta, és mélyen a herceg szemébe nézett, aki megenyhülten nézett vissza rá. 

- Nem kell bocsánatot kérned. - A herceg hangja is megrekedt, és Arty könnyeit igyekezett felfogni az inge ujjával. A lány szíve összeszorult a férje elérzékenyült hangjától, és még jobban sírni kezdett. - Ha valaki bocsánatkéréssel tartozik, akkor az én vagyok- mondta, és márványbőrén legördült egyetlen, gyémántos könnycsepp. - Nem mondtam neked semmit a bátyádról, pedig megérdemelted volna, hogy tudj róla. De igaza volt Arthurnak. Mármint a szándékaimat illetően. Tényleg csak azért akartalak, hogy Arthurt kiugrasszam a bokorból- Bill a homlokát a lányéhoz döntötte. - De hidd el, hogy azóta ez teljesen megváltozott. Komolyan gondoltam, amit az erdőben mondtam. Szeretlek. Még ha nem is ez volt a tervem- bizonygatta esdeklőn. 

Arty eljátszott a gondolattal, hogy egy kicsit belekóstol a színészek életmódjába, és elhiteti Warwickkal, hogy haragszik rá, de aztán ahogyan a tekintetük egymásba fúródott, nem tudta még csak a gondolatát sem elviselni, hogy fájdalmat okozzon neki. 

Előredöntötte a fejét és eltüntette a kettejük közt feszülő távolságot. 

Bill nem számított erre, de nem is tiltakozott. Erősebben tartotta a lány nyakát, és élvezte, ahogyan belezuhan a csókba. 

Arty úgy ölelte Billt, mintha sosem akarná elengedni. 

Hiába ültek az ágyon, hiába voltak mindketten rendesen felöltözve, Arty sosem érezte magát ennyire védtelennek, ennyire  meztelennek, mint ekkor. Mert tudta, hogy ez most több volt, mint egy csók.