Sötét Herceg

24.

A herceg remegett az idegtől. Kész. Vége. Egyetlen elszólás elég volt, hogy minden tönkremenjen.

Az út hangtalanul telt. Arty a hallottakat mérlegelte. 

Tehát Bill járt náluk azon az esős éjszakán. És meg akarta öletni az egész családját! Nem csoda, hogy az apja annyira meg volt ijedve. De a miért, még mindig hiányzott. Clark csak azt mondta, hogy egy hiba miatt. Miféle hiba? Annyi az ismeretlen tényező. 

Az apja fejéért ment, de feleséggel tért vissza? Igaz, hogy Bill látta őt akkor éjszaka. És nem csoda, hogy Arty nem tudta, hogy ki van náluk. Semmi nem látszott belőle, csak a sziluettje. Mégis, Arty biztos volt benne, hogy mostanra már ennyiből is felismerné. 

Iszonyat mérges volt. El sem akarta hinni, hogy azt hitte, képes megváltozni. Képes normális ember módjára viselkedni, képes lenne szeretni. Hiú ábránd, semmi más. Képes lett volna megölni az apját! Ezen egyszerűen nem tudott Athor túllendülni. A drága papuskáját, aki a világon senkinek nem tudna ártani. 

Nem, ez nem igaz, szólt közbe egy hang a lány fejében. Emlékezz, valamit csinálnia kellett az apádnak, hogy Bill kiboruljon. Clark is azt mondta, a ,,vakegér" . 

Arty hallgatásba burkolózott, és ez mindenkinek feltűnt. Eddig sem volt egy beszédes bajtárs, mégis, most feltűnően hallgatott. Hiába kérdeztek tőle bármint, csak idegesen a kérdezőre nézett, majd tüntetően az erdő irányába fordult. 

- Beszélhetnénk?- lépett mellé Bill, mikor megálltak az egyik tervezett pihenőre. Athor beszaladt a fák közé megtömni hóval a vizes kulacsot. Számított arra, hogy Bill követni fogja, de reménykedett az ellenkezőjében. 

- Nincs mit mondanom neked- nézett Arty a férfi szemébe, és elfordult. Nem sokáig bámulhatta viszont a havas erdőt, mert a férje megragadta a csuklóját, és maga felé fordította őt. 

- De nekem lenne mit- fúrta a hideg tekintetét a lányéba, és nem engedte. Tudta, hogy ennél csak rosszabb lesz. Ennél csak még jobban haragudni fog rá, ha mindent megtud. 

- Nem érdekel- makacsolta meg magát. A lány szemébe könnyek gyűltek. Nem szabad! Egy férfi nem sír. És most ő az volt. - Nem érdekel, mit akarsz mondani! Hogy tehetted? Az éjszaka után...- itt elfúlt a hangja. 

- Éjszaka nem ugyan az voltam, mint aki másfél hónapja. És most sem ugyan az vagyok. Hallgass meg. Még rosszabb lesz. Ez az igazság. De tudnod kell.

- Eddig hallgattál volna róla, ha Clark nem hozza fel. Úgy érzem nem tudok több ,,rosszat" elviselni- motyogta a lány. Egy bátor könnycsepp kibuggyant és magányosan csorgott le az arcán. - Hiába kötődöm hozzád, hiába vonzódom hozzád...úgy érzem nem ismerlek. Amikor elhiszem, hogy minden rendben van, akkor jön a zuhanás. És ezek a zuhanások mindig összetörnek, hiába próbálom megacélozni magam. 

Bill eltökélten félrevonta a lányt és mélyen a szemébe nézett. Komolyabban, mint eddig bármikor. 

Athor megérezte, hogy mi fog következni. És tudta, hogy nem viselne el még egy hazugságot csak azért, hogy Bill ravasz róka módjára, a bőrét mentse. - Nem. Nem- rázta a fejét.

- Szeretlek - mondta ki Bill egyszerűen. 

Athor folyamatosan a fejét rázta. El akart menekülni, de Bill most már két kézzel a felkarját tartotta. A mellkasuk összesimult. - Ne mondd ezt. 

- Nem tehetek róla. Mindent megpróbáltam, hogy ne érezzek így, de akkor is szeretlek- morogta szenvedélyesen. Az orruk összeért. 

- Kérlek, ne- kérte Arty. Úgy érezte, hogy hatalmas súlyt tettek a vállára, mégsem tudta elszakítani a tekintetét Bill kék szempárjától, amiben egzaltált kék tűz lobogott.