Sötét Herceg

27.

Mély levegőt vett. Most vagy soha. 

A kicsi toronyszoba előtt egyetlen őr tartózkodott, bent a szobában pedig hideg volt. A Jamestone gyerekek már kitapasztalták ezt. A tetőtér általában télen hűt, nyáron fűt, mégis, le sem lehetett őket robbantani Old Hall padlásáról. Akkor, gyerekként el sem tudták volna képzelni, hogy valaha nem szeretettel néznek egymásra. Mégis megtörtént.

Arthur Jamestone a fehér, vászonhuzatos ágyon feküdt. Szőke feje mögé polcolta egy párnát, és úgy igyekezett regenerálódni. Bal szeme alatt szederjes véraláfutás éktelenkedett, jobb járomcsontja még mindig haragospiros volt. Az éjjeliszekrényen álló temérdek fehér-vörös kötés is azt jelezte, hogy Clark orrba vágása is megtette a hatását. 

Egy szó, mint száz, Arthur Jamestone nézett már ki jobban is. Látszott, hogy fájdalmai vannak, és szíve szerint bárhol lenne, csak nem Warwickban. 

- Kíváncsi voltam, mikor jelensz meg- motyogta csukott szemmel. Tudta, hogy a húga jött el hozzá. Azt is tudta, hogy el fog jönni ez a pillanat, mégis mindenét eladta volna, szinte akárkinek, hogy ne kelljen Artynak magyarázkodnia. 

- Hát, most itt vagyok- mondta, majd óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. - Jobban örülnél, ha más beszélgetne veled?- utalt ezzel a lány bármilyen másmilyen katonára, aki pontosan tudja, hogy miket követett el a bátyja. 

Arthur nem válaszolt. Tüntetően az ablak felé fordult. 

- Kevesen tudják, hogy itt vagy- folytatta a hercegné, majd leült az ágy szélére. - És ez maradjon is így. Nem kell, hogy tudják.

- Persze hercegné, nem kell, hogy a szolgáid tudjanak az ittlétemről- fűzte hozzá Arthur gunyorosan. 

Arty éles pillantással hallgattatta el a bátyját. - Ahogy mondod. Az én jóindulatomnak köszönheted, hogy nem a londoni Towerben vagy. Szóval ajánlom, húzd meg magad. Nem fogdossuk az ápolókat, nem hívjuk ki párbajra sem Kartert, sem Clarkot és az ételre sem húzzuk a szánkat. Világos?- vette elő Athor az "úri modorát".

Amaz csak kelletlenül biccentett. Hihetetlen, hogy ebben a várban mindenki megy árulkodni...

- Mi a helyzet Billel? Él még?- kérdezte kegyetlenül a lánytól. Arty arcából kifutott a vér, de nem válaszolt. 

- Anyáék úton vannak ide- mondta inkább, mire Arthur arca elnyúlt a csodálkozástól. 

- Mit mondtál? Úgy értettem, hogy anyáék úton vannak ide, de biztos nem mondhattad ezt mert...

- Pedig ezt mondtam. Anyáék ide tartanak. Kezdj el valami történetet kitalálni a Megváltót is megszégyenítő feltámadásodra. De mondok egy titkot. A hazugság előbb-utóbb de kiderül, és csak rosszabb lesz. 

- Te mondod, mi?- kérdezte fennhéjázón. 

- Igen, én mondom- bólintott. Tudta, hogy Arthur mire gondol. Csoda, hogy nem ölték meg. Mázli, hogy senki nem azzal foglalkozott, hogy egy nő van a csatatéren, hanem azzal, hogy Billt kivigyék onnan. Sehol nem volt biztonságban. Sem az ellenség oldalán, sem a sajátján. 

- Utálsz?- törte meg a néhány perces hallgatást a férfi. 

A lány hátradobta súlyos haját, és elgondolkozott. - Nem. Nem utállak. Csalódott vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen távol foglak érezni magamtól. Butának érzem magam, mert úgy néz ki, lassan tizennyolc évem alatt, borzalmasan félreismertelek. Te voltál a példaképem. Minden, amit tudok, tőled tanultam. És most nem csak a vívásról beszélek. Te tanítottál meg fára mászni, te tanítottál meg masnit kötni. Ha te nem lennél, akkor az egész életemet a könyvtárban töltöttem volna. Nem szöktem volna ki az erdő melletti rétre veled, nem néztem volna hullócsillagokat nyár éjszakánként. Sosem kóstoltam volna szivart, amiért egyébként a papa elverne, ha megtudná, és egészen biztos, hogy nem ilyen lennék mint most. Olyan lennék, mint azok a díszpintyek a báltermekben. Aranykalitkába zárt kismadár, aki nem is sejti, hogy a fogva tartója nem más, mint önmaga.
Tehát nem utállak. Sosem tudnálak. A bátyám vagy. És szeretlek. Mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legjobban elrejtselek, mert nem akarom, hogy bajod essen. Azt hittem, hogy elveszítettelek, nem adlak ki olyan könnyen senkinek- mondta, majd elhallgatott. - Viszont számolnod kell a tetteid következményeivel. Kezdve ott, hogy találkozol anyáékkal.