Miattad maradnék

• 2 • aquila •

Már szabad szemmel is jól lehet látni a Föld felszínét, amelyet zöld lombkoronás erdő takar, hisz mégsem szállhatunk le a város közepén. Amint landolunk és megkapom a szükséges felszerelésemet, magamra maradok és egyedül kell majd eljutnom a lakóegységemig. Kapok egy földi mobiltelefonhoz hasonlatos eszközt, de csak kívül olyan, mivel ez sokkal többet tud attól, ez egy amofon, vagyis aménuszi telefon. Egyenlőre viszont nem kell más, csak a GPS koordináták, melyek elvezetnek a lakóobjektumhoz. Földi fizetőegységet is kapok, ami egy kicsi kártya. Az itinéáriuszok voltak már itt, megterveztek mindent, tehát be van rendezve a lakásom, ahogy itt mondják.

-Ne feledd, amit mondtam Nijim! Semmi feltűnősködés! - figyelmeztet újra Khija, mikor elkezdik kinyitni a kapukat.

-Értettem!

A szívem annyira hevesen dobog, mint még soha. Rettenetesen izgulok, hiszen pár földi percen belül egy másik bolygó talajára teszem a lábamat.

-A levegő egy kissé sűrűbb, mint az Aménuszon és szennyezettebb is, de a tüdőnk képes alkalmazkodni hozzá, viszont a következő pár napban használd a lélegeztető maszkot naponta kétszer, amit a táskádban megtalálsz. - mondja. - Akkor gyere utánam, ha felkészültél. - int és elindul az űrhajó főkapuja felé.

Fel lehet erre egyáltalán készülni?

Bizonytalan léptekkel indulok meg utána. Ahogy elhaladunk a különböző légzsilipek alatt, azokat le is zárják, megelőzve, hogy bekerüljön valami idegen anyag és esetleges károkat okozzon az űrhajóban.

-Innentől egyedül kell tovább menned Nijim. - torpan meg Khija és maga elé mutat. Elértük az utolsó légzsilipet és itt már a földi szél is megcsap engem, belekapva hajamba. Nincs visszaút. - Menni fog Nijim. Végig összeköttetésben leszünk és ha bármi baj van, egy szempillantás alatt itt leszünk! - biztatgat.

-Nem okozom csalódást az Aménusznak! - bólintok elszántan, majd megindulok egyenesen a kijárat felé.

Megtorpanok és habozok egy picit, mielőtt a talajra vezető hídra lépnék, de eszembe jut, hogy ez volt a vágyam, ezért a pillanatért utaztam több mint öt földi évet, határozottan tovább lépegetek, majd mielőtt újra habozhatnék, lelépek a hídról, hogy a Föld kemény felszínére érkezzek. Eltávolodom az űrhajótól, ami azonnal visszahúzza a hídját és megkezdi a felszállást, mely felkavarja a földi port, ami szinte egész ruhámat belepi és még számba is kerül, majd megemelem a fejem és nézem, ahogy egy szempillantás alatt eltűnnek társaim, hogy a Hold mögé tudjanak rejtőzni.

Prüszkölve porolom le magamat és nézek körül az ismeretlen terepen, melyeket teljesen más színek fednek, mint az otthonomat. Itt barna a talaj, zöldek a fák és a fű is, míg az Aménuszon rózsaszín a talaj és kék, sárga illetve lila a fák lombja, ahogy a fű is. Összehúzom magamon a fehér kabátom, majd kiveszem zsebemből az amofont és bekapcsolom a GPS-t rajta, hogy elinduljak a lakóegységem felé. Úgy tűnik hét kilométert kell mennem, ami egy földi mértékegység és a távolság mérésére szolgál. Az Aménusz kisebb bolygó, jóval kissebb, mint a Föld, így ott nincsennek akkora távolságok, de hozzá kell szoknom, hogy nem ott vagyok, hanem itt, a Földön.

Elindulok hát arra, amerre az amofonom mutatja, közben mindent alaposan megfigyelek, mert nekem minden nagyon új itt. Kora ősz van, ezért pár fa lombkoronája elkezdte a sárgulást, mely gyönyörű látványt nyújt, sosem láttam ilyet. Nálunk nem változnak az évszakok, legalábbis nem ilyen radikálisan. Van mikor hűvösebb, van mikor melegebb van, de itt ez sokkal másabb. Eddig nagyon tetszik ez a bolygó.

Egy aszfalt úthoz érek és a GPS szerint ezt kell követnem ahhoz, hogy a megfelelő helyre kerüljek. Kifejezetten nyugodtan bandukolok egészen addig, amíg nagy sebességgel el nem húz mellettem egy autó. Megtorpanok és csak bámulok a jármű után, hisz igaziból most látok ilyet is először. Tudom mi ez és azt is, hogy a földiek ezzel utaznak, de mégis lenyűgöz a sebessége, mert nem tudtam, hogy ennyire gyorsak.

Már csak kettő kilométer választ el a célomtól, amikor beérek a város nyüzsgő kavalkádjába. Rengeteg autó, busz és ember. Az első, ami eszembe jut az, hogy mennyire hangosak. A gépkocsik dudálnak, az emberek kiabálnak, nevetnek, ezzel kissé megijesztve engem. Ami viszont a legmeghökkentőbb, az az, hogy egymáshoz érnek. Az utcákon kézen fogva sétálnak, ölelkeznek és látok egy nőt meg egy férfit, akik összeérintik a szájukat. Döbbenve figyelem a jelenetet és hirtelen fel sem fogom mégis mi történik. Miért csináljak ezt?

Lehajtom a fejem, mert túl sok az információ és félek kiborulok ettől, ezért folytatom az utamat. Még csak három földi órája vagyok itt és máris kikészültem, hisz az már most látszik, teljesen mások mint mi, aménusziak.

Az amofonom jelzi, megérkeztem az épülethez, ahol lakni fogok, ezért jobban szemügyre veszem azt és a környéket is. Egy kétemeletes kertes ház az, ami sokkal nagyobb mint a hely, ahol az Aménuszon élek. A bejárathoz érve egy aménuszi zárat látok az ajtón, amit az ujjlenyomatom és a DNS-em nyit együttesen, megelőzve azt, bárki más beléphessen ide, ha csak nem én engedem be. Komoly biztonsági rendszer működik a házban is, ami mind az Aménuszról származik, tehát egy földi nem tud mit tenni ellene. Sokkal fejlettebb eszközeink vannak, mint nekik, akik a tudományban gyerekcipőben járnak.

Belül igazából sok minden hasonlít, mert a bútoraink meglepően hasonlók. Egyszerű berendezése van, ami nekem tökéletesen megfelel, mert nem szeretem a zsúfolt helyeket, sosem szerettem. Lepakolok, majd úgy döntök megkeresem a fürdőszobát, hogy lezuhanyozzak, ezáltal felfrissüljek kicsit.

Nagyon jól esik a víz, ahogy testem érinti, így öt földi év után, mivel inkubátorban voltam és utána sem volt alkalmam megmosdani. A hajamat is megmosom egy nagyon jó illatú samponnal. Sosem éreztem még ilyen kellemes illatot. A flakont tanulmányozom, amire az van írva, hogy barack illatú. Fogalmam sincsen mi az a barack, de valami csodálatos dolog lehet, ha ilyen illata van.

Ezután a konyha részre tipegek és megnézem mik találhatóak ott, milyen ételek közül választhatok, amikor megpillantok valamit, amire emlékszem abból, amit a fejembe tápláltak. Rámen. Ezt tudom hogyan kell elkészíteni, úgyhogy hamar meg is vagyok vele, de azt nem tudom mivel kell ennem. Kanállal nem sikerül felnyalábolnom a fura, hosszú valamit, de villával megy a dolog, viszont úgy meg a levét nem tudom megenni.

Az első falat után ledermedek. Ízlelgetem a földi ételt, amelynek rettenetesen jó íze van. Ilyen az Aménuszon nincsen, de még csak hasonló sem. Jobb híján felemelem a tálat és belekortyolok a lébe, mely szintén nagyon ízletes, hát még a hosszú valamivel együtt.

Jól lakva, elégedetten mosom el a tálkámat, mosolyogva, mert eddig az a barack illat és ez a rámen étel nagyon tetszik. Ha sok ilyen fantasztikus dolog van a Földön, akkor nagyon jó lesz nekem itt, még ha az emberek kissé undorítóak is. Az amofonom jelezni kezd, mire megfordulok és az asztalon lévő készülékhez lépek.

-Fogad. - veszem fel szóval a hívást, erre Khija hologramja jelenik meg a képernyő felett. - Üdvözöllek Khija!

-Üdvözöllek Nijim! Minden rendben volt az úton?

-Igen, minden. - bólintok.

-Csatold magadra az elektródát, hogy letöltsem az emlékeidet. Kérlek nagyon koncentrálj! - figyelmeztet, én pedig teszem amit mond és az amofonból kihúzom a szerkezetet, melyet a halántékomra tapasztok, hogy az lemásolja az emlékeim és elküldje Khijának. Közben újra kell élnem a történteket, mert ha valamit kihagyok, azt a gép nem tudja lemásolni, mindig csak azt, amire gondolok éppen. - Jól van, ezzel megvagyunk. Most pihenj le, mert holnap megkezded a földi iskolát. Minden információ az amofonodba van táplálva.

-Igenis! - hajolok meg egy kissé, hisz Khija a felettesemnek számít, ezért jár neki a tisztelet.

Megkeresem a hálótermet és lefekszem az abban található ágyra, majd lehunyom a szemeim és kiűzök minden zavaró tényezőt a fejemből, ami zavarna a pihentető alvásban. A mi fejlett agyunk képes szabályozni az alvást, így nálunk nincs olyan, hogy alvászavar, tehát mindig jól alszunk, mert szüksége van rá az agyunknak.

Köszönöm, hogy elolvastad!👽