Miattad maradnék

• 6 • camelopardalis •

Öt napja vagyok a Földön. Hogy mi eddig a tapasztalatom? Az, hogy az emberek szeretnek bámulni. Kifejezetten ez a Jungkook nevű földi fiú, akinek le sem akad a szeme rólam. Jó, nem minden percben néz engem, de határozottan többet, mint a többi földi.

Akárhányszor rákérdezek nála, mindig azt mondja, hogy ő nem is néz, ami nyilvánvaló hazugság. Próbálom figyelmen kívül hagyni, de nagyon nehéz, hiszen nem vagyok ehhez hozzászokva. Az Aménuszon senki nem figyelt rám, levegőnek néztek, hiszen csak egy jelentéktelen magzatgondozó voltam. Az én sorsom nem az volt, hogy neves vezető vagy valami hasonló legyek. A legtöbb amit elérhetek, az maximum az, hogy az itinéáriuszok maguk közé fogadnak és ez nekem bőven elég. Sosem voltam nagyravágyó, de mindig is éreztem, valami más vár rám. Talán mégsem magzatgondozónak terveztek, hanem valami félre csúszott bennem és abnormális vagyok egy átlagos aménuszihoz képest, ami sok mindent megmagyarázna.

Úgy tudom a földi hétvégéken nincsen iskola, tehát lesz kettő napom, amit teljesen szabadon tölthetek. Ma még elmegyek iskolába, majd utána szeretnék beülni egy úgynevezett étterembe. Nagyon sok földi megy ezekre a helyekre, ahol kiválasztok egy ételt és elkészítik nekem. Izgatott vagyok emiatt, mert így sokkal több fogást ismerhetek meg.

Megtanultam, hogyan tegyek úgy mint a földi diákok, akik leginkább halkan duruzsolva ülnek és jegyzetelnek a tanóráikon. Én mindent megjegyzek, de nem akarok gyanús lenni, ezért én is ezt teszem.

-Miért tükör írással írsz? - hajol közelebb Jungkook kíváncsian. Erre nem igazán tudok mit mondani, mert az agyam automatikusan erre állt rá, de tudom, hogy nekik ez nem olyan természetes.

-Nem tudom...

-Érdekes. Még soha nem ismertem senkit személyesen, aki így írt volna. - jegyzi meg. - Biztosan azért mert bal kezes vagy! - mutat végtagomra, melyben a golyós tollat tartom.

-Valójában, két kezes vagyok. - motyogom magam elé. Nem kellene túl sokat megtudnia rólam.

-Egyre érdekesebb vagy. - suttogja maga elé.

-Ezt hogy érted? - kapom rá a tekintetem, kikerekedett szemekkel.

Tényleg nem kellene többet tudnia rólam, mert már ígyis túl sok figyelmet fordít rám és még csak négy napja ismerjük egymást.

-Nem fontos Jimin. - rázza meg fejét nemlegesen és a tanító felé fordul, aki éppen ebben a pillanatban toppan be.

Most én vagyok az, aki tovább pásztázza arcát, keresve a gyanú legkisebb formáját, de semmi olyat nem látok, hogy sejtené, nem vagyok olyan mint ők. Jungkooknak kissé hosszabb, arcába logó fényes fekete tincsei vannak, melyek tökéletesen keretezik markáns állát, melyen kissé gombóc orra foglal helyet és szépen ívelt ajkai. Szemei nagyok, legalábbis nagyobbak mint az átlag ázsiai emberek szemei és mély barna árnyalatúak. Testalkata erős és izmos, nálam magasabb nyolc centiméterrel. Kétség kívül elég szép földi férfi. Ha idősödik, biztosan még férfiasabb lesz.

Ajka szélére húzódik egy apró félmosoly, de nem szól semmit csak jegyzetelni kezdi, amit a tanító mond. Lassan szakítom el figyelmem a földi fiútól és én is azt teszem. Matematika. Az, amit itt tanulnak, nekem meg sem kottyan, szóval miközben írok, csak az étterem jár a fejemben és az, milyen lehet.

Amint kicsengetnek az utolsó óráról is, összepakolom a holmimat és kislattyogok a teremből, majd az iskolából is. A hasam nagyokat korog, mert pontosan három földi órája ettem és a mi anyagcserénk elég gyors, tehát nem meglepő, hogy mennyire éhes vagyok.

Nincs konkrét célom, vagyis, hogy pontosan melyik étterembe megyek, de szeretném ha a lakóegységem közelében lenne. Most nem megyek haza előtte, helyette keresek egy éttermet és van is egy, egy kilométer és száznegyvenhárom méterre a lakástól.