Miattad maradnék

• 4 • bootes •

Azt hiszi nem vettem észre, de látom, hogy bámul engem. Idegesít. Akárhányszor felé pillantok, a tanító felé fordul. Nem is lehetne feltűnőbb.

-Van valami oka annak, hogy bámulsz engem? - vonom kérdőre a mellettem ülőt, mert kiváncsi vagyok.

-A szemeid... kontaktlencsét hordasz? - fordul felém ezúttal határozottan.

-Igen.

-Amúgy Jungkook vagyok. - nyújtja ő is a kezét felém, mint a felettesem. Kezdem azt hinni, ez valami köszönési forma. Nem akarok hozzá érni. Ugyanazt eljátszom mint az osztályfőnökömmel, erre ő is visszahúzza kezét. - Bunkó vagy. - morogja orra alatt.

Bunkó?

Ráhagyom, hisz fogalmam sincs miért lennék az. Bunkó, azaz botvég; egy bot vastagabb, gömbölyű vagy kiszélesedő vége. Egyértelműen nem vagyok bunkó, sem egy tárgy, hanem egy aménuszi humanoid, aki földinek adja ki magát.

Ezután az óra hamar el megy, ami csak negyvenöt földi percből áll, ezért sem értem ezt, akkor miért óra? Az emberek furák és fura szokásaik is vannak, ezt már most megállapíthatom.

Az úgynevezett szünetben szinte mindenki elhagyja a termet, a padtársam viszont bent marad. Azóta is bámul, ami nagyon zavaró, de nem okozhatok bajt, így tűröm.

-Jungkook! - egy élesebb hang szeli át a levegőt, mire megrezzenek. Már megint ez a hangoskodás! Miért nem lehetnek csendben? Miért nem tudnak egy picit harmonikusabbak lenni? Egy szőke hajú, barna szemű fiú közelít felénk, kinek hatalmas mosoly ül arcán. Kissé félelmetes.

-Szasz Yejun! - összecsapják a tenyerüket, amit szintén megfigyelek. Nekem is ezt kellett volna tennem? Belecsapni a tenyerébe?

-Ó. Hát te? - fordul felém a szőke. Nem tudom eldönteni, erre a kérdésre választ vár vagy esetleg valami mást, tehát a már jól megszokott technikámat alkalmazom és csendben maradok.

-Új gyerek, ne is foglalkozz vele! - legyint a fekete hajú. Ezzel nem tudok vitatkozni...

-Yejun vagyok! - minő meglepetés, ő is a kezét nyújtja, de nem viszonzom a gesztusát.

-Mondtam! - ránt vállat Jungkook. Yejun maga mellé ejti kezét és talán csalódott fejet vág. Tudom, érzelmesebb vagyok mint a többi aménuszi, de nem annyira mint a földiek, tehát nem mindig ismerem fel az érzéseiket. Legalábbis egyenlőre, hisz az őseink is hasonlóak voltak mint ők, ezért hiszem, hogy kellő gyakorlással lehetek empatikusabb.

-Olyan király a kontaktlencséd! - hajol az arcomba a szőke, mire hátra húzom a fejem és kikerekedett szemekkel figyelem. Sosem volt még ilyen közel hozzám földi, sőt, aménuszi se mostanában.

-Hagyd már békén Yejun! Nem látod, hogy szarik ránk? - hőbörög a fekete hajú. - Inkább menjünk le a büfébe, mielőtt becsöngetnek! - feláll a székről és megragadja a szőke pulóverét, majd kiráncigálja a teremből, hiába ellenkezik a másik.

Szarok rá?

Én nem is ürítettem a székletemet rájuk, akkor miért mondja ezt? Az emberek tényleg undorítóak. Egymásra szoktak székelni?

Több földi társam is körém gyűlik, ez pedig nagyon feszélyez engem. Rengeteg kérdést tesznek fel és én igyekszem válaszolni, de kezdek kétségbe esni. Sokan vannak és egymás szavába vágnak, kiabálnak.

-Mi a fasz? Menjetek már innen! - tör át rajtuk Jungkook, a többiek pedig hihetetlen, de szót fogadnak és megszeppenve mennek a helyükre. - Olyanok mint a sáskák. - rázza fejét, orra alatt dünnyögve.

Levágja magát a székre és ebben a pillanatban szólal meg a csengő, majd bejön egy új tanító, akinek ismét be kell mutatkoznom. Annyiszor ismétlem el ezt a nevet, Park Jimin, hogy kezdem megszokni.

Én nem mozdulok egész nap, ezért nap végére igencsak el vagyok gémberedve. Egész érdekes dolgokat tanulnak a földiek. Nyilván nem a matematikára gondolok, meg a fizikára esetleg kémiára, hisz azok nevetségesen egyszerűek. Inkább az irodalomról beszélek. Nálunk is vannak történet mesélők és mindig nagyon szerettem őket hallgatni, de a munkám mellett kevesebb időm jutott erre. Itt viszont sokkal változatosabb ez is. Nagyon szeretnék földi meséket hallani, úgy tudom némelyik igencsak érdekes.

Hazafelé az amofonom jelzi, hogy van egy élelmiszerbolt a lakóegységem közelében, én pedig úgy döntök betérek oda, hogy felmérjem a földi élelem választékot és bevallom aménuszian, hogy nagyon éhes vagyok, hiszen reggel ettem utoljára. Láttam, hogy a földi diákok hoztak magukkal enni az iskolába, szóval holnap én is ezt fogom tenni. A szendvics jó választás, de nem igazán vagyok vele tisztában az miből áll, itt jön viszont képbe az internet.

Inkább hazamegyek először, hogy lepakoljak és alaposan utánanézzek pár dolognak, mivel kicsit feltűnő lennék ha az elektródával a halántékomra tapasztva járkálnék a földiek között...

Miután mindent megtudok, amire kiváncsi vagyok, meg sem állok a boltig. Nem szándékozom sok mindent vásárolni, csak annyit, ami nekem elég, mert felesleges szemetet nem akarok termelni és azt sem szeretném, hogy az étel megromoljon, majd ki kelljen dobni. Mi az Aménuszon nem pocsékolunk, mindenből annyit kapunk és veszünk, amennyi kell. A Földön viszont ez nem így van. Rengeteget pazarolnak és nem foglalkoznak semmivel, mert az emberek önzők és kapzsik.

Vajat, sonkát, kenyeret és zöldséget veszek. Többféle közül választhatok, de mégis a paprika mellett döntök, hogy azt próbáljam ki először. Veszek még ráment is, majd megállok egy hűtőszekrénysor mellett, hogy megfigyeljem miket tárolnak ott.

-Puding. - olvasom le az egyik barna, műanyag csomagolású dologról. Kíváncsiságomból adódóan leveszek egyet a polcról és azt is a kosaramba teszem, majd megfordulok, hogy a fizető helyhez menjek. Földiek állnak előttem a sorban, ezért alkalmam nyílik arra, hogy megfigyeljem őket.

Leutánozva mindent, amit láttam, büszkén lépek ki a boltból. Olyan régen éreztem már így magamat. Legutóbb akkor, mikor letettem a magzatgondozói vizsgámat és elkezdhettem a munkámat az egyik magzatközpontban. Mindig is szerettem ezt csinálni, mégis hiányzott valami az életemből. Magányos voltam. Persze találkoztam több aménuszival is, férfiakkal, nőkkel, de nem passzoltunk egymáshoz. Mindenki olyan rideg volt.

Nálunk nem számít, hogy hímnemű vagy nőnemű a párod, hiszen a gyermeknemzés ettől függetlenül zajlik. A szex is szimulátorokkal történik. Igazából olyan lehet a párok kapcsolata, mint az itteni barátoké. Azért vannak, hogy meghallgassák egymást és ne legyenek magányosak. Nekem ettől viszont több kell. Fogalmam sincs mi, de ennyi nem elég.

Otthon kipakolok a szatyromból és nem bírok magammal, egyből a pudingot nyitom ki. Megszagolom és beharapom alsó ajkam, hisz valami csodás illata van ennek is. A csomagolás szerint csokoládé ízesítésű. Egy kiskanalat beledugok a krém állagú ételbe és bekapom azt. A számban egy íz robbanás megy végbe és szóhoz sem jutok. Mi ez a csoda?

Ezután az elsőrendű étel után, még mindig nagyon éhes vagyok, így kísérletezni kezdek azzal a bizonyos szendviccsel. A kenyér már szeletelve van, kihúzok egyet majd megkenem vajjal és rakok rá egy pár szelet sonkát, majd vágok bele a paprikából. Rakok rá egy másik szelet kenyeret és összefogom, számhoz emelem és beleharapok. Nagyon finom ez is, hát persze... Eddig minden jóízű volt itt a Földön. Akármilyenek is a földiek, az eledelük kifogástalan és ezért már megérte eljönnöm ide.

Sziasztok!
Szeretnék tisztázni valamit Jiminnel és a földönkívüliekkel kapcsolatban. Ugye amíg utazott az inkubátorban, addig sok információt kapott az emberekről, de nem tud mindent, csak amit addig kiderítettek és megtudtak az itinéáriuszok. Azért küldtek le közülük a Földre aménusziakat, hogy megismerjék az embereket és ne csak adatok alapján, hanem személyesen is, mert mint ahogy Jimin is említette például a kajával kapcsolatban, hiába olvas arról, milyen a rámen íze, ha sosem evett hasonlót sem...
Remélem így érthetőbb lett pár dolog, leginkább az, Jimin miért reagál egyes dolgokra tudatlanként... Ha mégis lenne valami kérdésetek, akkor nyugodtan tegyétek fel!😊

Ennek ellenére remélem tetszett a rész nektek!☺️

Köszönöm, hogy elolvastad!👽