Miattad maradnék

• 9 • cassiopeia •

Fényűző és hatalmas házakkal teli környékre érünk, ahol a járda mentén hatalmas fák vannak, melyek között átszűrődik a gyenge őszi napfény. Nagyon szép. Kicsit le is lassulok a bámészkodásban és felemelem a fejem, hogy jobban lássam a leveleket, melyeket az enyhe szellő fúj, így sikeresen neki is megyek valaminek és hátra esek, a fenekemre érkezve.

-Basszus Jimin, jól vagy? - fordul meg leppetten Jungkook.

-Miért álltál meg előttem? - morgolódok. Tudta, hogy mögötte vagyok, akkor meg miért áll elém? Direkt csinálta volna, hogy bántson engem?

-Te is kikerülhettél volna, nem volt kötelező nekem jönnöd! Hátul nincsennek szemeim! - csattan fel összehúzott szemeivel. Hasonlóan dacos arckifejezést öltök magamra és hosszú percekig fürkésszük egymás íriszeit.

Minden földi tekintete ilyen átható? Jungkook mély barna szemei úgy csillognak, mintha csillagok lennének, ami lehetetlen, hiszen a szemek nyilvánvalóan nem lehetnek csillagok. Végül én szakítom meg ezt a nyugalmas, mégis kellemetlen pillanatot, mert szeretnék végre felkelni a földről, amire rá is készülök. Jungkook felém nyújtja a kezét, amit értetlenül figyelek, de eszembe jut, hogy az első iskolai napomon is mindenki ezt tette, ezért megteszem, amit tőlük láttam, és gyorsan belecsapok a tenyerébe.

Ilyenkor minek köszönni?

Ostobaság, de ha ettől földiesebbnek tűnök, néha muszáj megtennem. Viszont elég Jungkookhoz hozzáérnem, máshoz nem szeretnék.

Most Jungkookon a sor, hogy zavartan figyeljen, míg én felállok a földről. Picit megrázza a fejét és mintha elgondolkodna valamin, majd száját kinyitja és vissza is zárja, ezzel tátogást előidézve. Ez is valami fura földi dolog lenne? Szellőzteti a száját, vagy mi fene?

-Jöttök már, skacok? - kiabál ki Yejun egy kapualjból.

Én indulok meg hamarabb felé, magam mögé sem nézek, de hallom ahogy Jungkook is útnak ered. Yejun kitárja a kaput és egy hatalmas, fehér színű ház tárul elém, amelyen nagy ablakok foglalnak helyet. Sosem láttam még ilyen szép lakóegységet. Előtte gyönyörű, zöld pázsit terül el, ami csak úgy hívogat magához, hogy hemperegjek rajta. Imádom a földi gyep színét és tapintását.

-Igen, Woojinéknek van mit a tejbe aprítaniuk! - mosolyog reakciómon egy jót Yejun. Már meg sem próbálom értelmezni ezt a mondatot, inkább bólintok egyet. Azért az a gondolat befészkeli magát az agyamba, milyen lehet a tejbe aprítás. Biztos finom, hisz a tej is az.

-Erre gyere Jimin. - int Jungkook, mikor kikerül, én pedig azonnal követem őt. - Mi egy külön kis épületbe vagyunk száműzve, hogy senkit ne zavarjunk a zenénkkel.

-Miért zavarna bárkit is a zene? Hiszen gyönyörű!

-Nem mindenki szereti ezt a stílust és nem kellemes egész délután minket hallgatni! - ad magyarázatot.

Szóval az emberek különböző zenéket szeretnek, Jungkookék pedig ezt tiszteletben is tartják. Ez becsülendő dolog. Nálunk aménusziaknál is toleráljuk a különbözőségeket, kivéve azt, mikor valaki inkább hallgat az érzelmeire. Nagyon sok baj okozója, ezért is próbáljuk csökkenteni magunkban, viszont nekem sosem ment. Gyakrabban hallgatok az emócióimra, emiatt akadtak is kisebb galibáim.

Egy földszintes, hosszú épülethez vezetnek, melynek ablakai le vannak fedve belülről.

-És megint elkéstetek! - hangzik egy magas fiú szájából a kijelentés, amint belépünk. A falak a föld napjához hasonló sárgák és rengeteg, óriási kép van rajtuk más földiekről.