Miattad maradnék

• 14 • circinus •

Jungkook

-Ha van kedved, ma eljöhetsz hozzánk a próba után! - ajánlom fel Jiminnek az újabb lehetőséget, hogy lássa a macskámat.

-A szüleid otthon lesznek? - kérdez azonnal vissza. Nem szereti az idegeneket, amit amúgy meg tudok érteni, mert én sem.

-Otthon, de nem kell tőlük félni! Ők nagyon kedvesek! - mondom, de még mindig ellenkezik, ezért muszáj vagyok bedobni a titkos fegyvert, aminek nem fog tudni ellenállni. - Van otthon jégkrém!

-Amilyet a múltkor ettünk? - csillan fel rögtön a szeme. Annyira aranyos ilyenkor.

-Igen és anya is nagyon jól főz! - adom hozzá a másik dolgot, ami meggyőzheti őt.

-Étel? - töpreng el, miközben megnyalja a száját. Ez a mozdulata úgy vonzza a szemeimet, mint a mágnes és bevillan a tegnapi kis incidensünk is az öltöző mosdójában, amikor is ki kellett vernem magamnak. Soha a büdös életben nem történt még ilyen és nem is gondoltam volna, hogy megeshet velem: a suliban kell önkielégítést folytatnom. - Rendben, elmegyek! - bólint rá. Elmegy, mint én tegnap, miközben rá gondoltam...

-Szuper! - vigyorodom el.

Kicsit lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy kihasználtam a tudatlanságát és ártatlanságát, amikor a jégkrémet etettem vele a minap, de elborult az agyam, amint megláttam a szája közelében azt. Az szintén nem segít, hogy azóta is a péniszem képzelem annak helyébe, mikor esténként magamhoz nyúlok, viszont tegnap óta a gyönyörű és hófehér, majdnem teljesen meztelen teste is gyakran eszembe jut, meg a kerek feneke, amint pucsít nekem.

Mély levegőt kell vennem, ha nem akarok megint felizgulni erre a bájos fiúra, aki most is úgy ül mellettem, mint aki karót nyelt. Az enyémet. Bassza meg, nem szabad ilyeneket képzelegnem Jiminről. Ő nem olyan, mint én és a barátjának tekint én meg szemét mód kihasználom. Az ártatlansága rohadtul beindít. Büntetést érdemelnék... Tőle. A francba is már! Mióta vagyok ennyire perverz?

A próbára ismét velem jön Jimin, de a többiek közelében még mindig elég feszült, kivéve Yejunt. A szőke fiún sokszor kacarászik angyali hangján, ami egy kissé zavar engem. Velem sosem nevetgél, legalábbis nem ennyit.

-Féltékeny vagy? - kérdezi halkan Woojin. Vajon abból jött rá, hogy mereven fixírozom, már majdnem gyilkos tekintettel a legjobb barátomat és azt a fiút, aki tetszik nekem?

-Nem. - vágom rá azonnal az egyértelmű hazugságot.

-Jól kijönnek Yejunnal, de ha kérdez valamit, akkor mindig hozzád fordul. Ha pedig megijed, mindig a közeledbe férkőzik, mögéd bújik, szóval felesleges féltékenykedni. Veled érzi magát biztonságban, ami csakis jót jelenthet. - veregeti meg a vállamat bíztatóan, miközben közli velem az észrevételeit, amelyeket már ilyen rövid idő alatt is leszűrt. Végülis igaza van, ráadásul senkihez nem ér hozzá, engem viszont simán letapizott és tényleg velem jön mindenhová.

Hazafelé csak úgy áradozik nekem a zenénkről, persze magához mérten. Nagyon helyes így hadonászva, mert eddig még nem láttam, hogy ezt csinálná. Valóban egyre közvetlenebb velem, viszont sosem beszél magáról, de én nagyon kiváncsi vagyok. Kik nevelték fel, ha nincsennek szülei? Miért él tizennégy éves kora óta egyedül?

-Hova jártál iskolába, mielőtt hozzánk jöttél? - szakítom félbe a mondandóját hirtelen.

-... Az nagyon messze van innen! - ködösít, mint mindig.

-De pontosan hol?

-... Svédországban! - mondja egy kis töprengés után. Most komolyan el kellett gondolkodnia ezen?