13

970 65 11
                                    

~Katsumi szemszöge~
Reggel hamarabb felébredtem, mint a mellettem fekvő Uchiha, de semmi pénzért nem szerettem volna felébreszteni az aranyosan alvó férfit. Egyik kezét a derekamon pihentette és bár el volt merülve az álmok világában, öntudatlanul szorosabban magához ölelt. Mosolyogva, totál vörös fejjel merültem el a karjaiban, miközben arcát hajamba temette, de még mindig nem ébredt fel. Nemsokára viszont nyitogatni kezdte a szemeit és kezét végighúzta a gerincem vonalán, ezzel jelezve, hogy felébredt. Még mindig rákvörös arccal felpillantottam rá, ami mosolygásra késztette, majd ajkait lágyan a számra tapasztotta. Ráérősen csókolt meg, még mindig álmosan, mire képtelen voltam nem belemosolyogni a csókunkba.
- Rajtam nevetsz?- vonta fel a szemöldökét, amikor elváltunk.
- Talán- feleltem sejtelmesen és mellkasába fúrtam a fejem.
- Katsumi... nem kell bemenned Hashiramához, ha nem szeretnél. Valahogy elintézem.
- Hashirama-samával semmi bajom, szeretnék segíteni neki.
- Nem szívesen engedlek el egyedül, ugye tudod?- nézett a szemebe szigorú, mégis aggódó tekintettel.
- Igen, de ott lesz velem Hashirama-sama.
- Mindegy, az a seggfej egy ideig úgy sem fog tudni felkelni- motyogta Madara-sama kegyetlenséggel a szemeiben.
Már megint ez a tekintet. Még úgy is rossz látni, hogy tudom ez nem nekem szól.
- Madara-sama...- kezdtem, de mosolyogva közbeszólt.
- Egy kicsit fura lenne, ha továbbra is így szólítanál, nem?
- De...- nevettem fel halkan.- Akkor... Madara. Ugye nem fogod megölni őt? Nem akarom, hogy bajba kerülj.
- Nem érdemli meg, hogy rá pazaroljam az időmet. Csak akkor kap, ha hozzádér megint, azt pedig nem fogom engedni. Megígérem- simított végig arcomon.
Egy utolsó csók után mindketten erőt vettünk magunkon és felkeltünk. Én hazaindultam, mert át kellett öltöznöm. Otthon alaposan szemügyre vettem a nyakam, ami már sokkal jobb állapotban volt, de halványan azért még látszott a vörösség. Gyorsan átöltöztem és kiléptem a házamból.
- Nélkülem indulnál el?- hallottam meg Madara hangját.
A ház falának támaszkodva állt, de amikor észrevettem elrugaszkodott és hozzám lépett. Adott egy gyors csókot és megfogta a kezem, majd így vonultunk végig Konoha utcáin a főépület felé. Olyan volt, mintha mindenkinek nyilvánvalóvá akarná tenni, hogy foglalt vagyok és csak az övé, szóval ne is próbálkozzanak. De akármi is vezérelte erre a tettére, nekem nagyon jól esett hatalmas tenyerébe rejteni kézfejemet és úgy haladni. Nem zavart, hogy megbámultak az emberek és sokkal több figyelmet kaptam, mint amennyit szerettem volna, csak Madara érdekelt. Akkor vettem észre egy érdekes dolgot: arckifejezései villámgyorsan váltakoznak, talán ő sem fogja fel mennyire. Akárhányszor rámpillantott, szeretet és törődés áradt belőle, de ahogy más emberre tévedt a tekintete csak ridegség és kegyetlenség tükröződött benne. Miért van ez így Madara? Tényleg csak engem szeretsz?
Ahogy beléptünk az irodába, Hashirama-sama odasietett hozzánk és szégyenteljesen meghajtotta fejét előttem. Elkerekedett szemekkel figyeltem a Senjut, és mellettem Madara is meglepődött egy kicsit.
- Nagyon sajnálom, ami tegnap történt. Tobirama makacs, sose venné rá magát a bocsánatkérésre, de kérlek ne haragudj rá. Hibázott és ezt legbelül ő is tudja, kérlek bocsáss meg!
- E-erre semmi szükség- motyogtam meglepetten.
Ne hajtson fejet előttem a falu vezetője, főleg ne olyanért, amit nem ő követett el.
- Tobirama nem érdemli meg, hogy Katsumi megbocsásson neki- szólalt meg hirtelen Madara.- De te ne játszd itt a szerencsétlent, emeld fel a fejed! Te nem csináltál semmit...
- Mit szeretnél?- fordult a Senju Madara felé, mintha megérezte volna, hogy kérni akar valamit.
- Nem akarom, hogy az az alak a közelébe kerüljön. Tartsd távol tőle, nem érdekel hogyan! De soha többé ne érjen hozzá, mert nem fogok jót állni magamért.
- Ez csak természetes, már mondtam neki, hogy többet ne jöjjön ide. Már kerestem is neki más feladatot, messze innen- pillantott rám biztatóan, mire elmosolyodtam.
- Az nem érdekel, hogy mi van vele- közölte komoran.- Csak Katsuminak ne kelljen egy légtérben lennie vele többé. Biztos, hogy itt akarsz maradni?- fordított szembe magával.
- Persze, hiszen dolgom van- mosolyodtam el halványan.
- Legyen...- sóhajtott fel a szája sarkában bújkáló mosollyal.- De el ne menj, amíg nem jövök érted!
- Jó jó- forgattam meg a szeme játékosan, mire kaptam tőle egy homlokpuszit.
Aztán gyorsan leadta Hashiramának a küldetésének jelentését és a feladatait megkapva távozott. Odasétáltam Hashirama mellé, aki mosolyogva nézett fel rám.
- Kicsit úgy csinál, mintha egy gyerek lennél- jegyezte meg, mire azonnal elpirultam.
- Talán a szemében az is vagyok.
- De ahogy látom, te nem bánod...- pillantott rám a szeme sarkából, mire vörösségem még erősebb lett.- Na de csöppenjünk vissza a munkába. A feladatok nem végzik el magunkat.

Kegyetlen szerető szívWhere stories live. Discover now