Kegyetlen szerető szív

22

- Veled megyek- pillantottam fel rá mosolyogva, mire megfogta a kezem.
De mielőtt elindulhattunk volna, egy váratlan vendég bezavart.
- Csak ne olyan sietősen!
- Tobirama...- sziszegte Madara mérgesen a fogai között.
- Komolyan azt hiszed, hogy csakúgy végignézem, ahogy leléptek?- vonta fel a szemöldökét a Senju.
Madarára pillantottam, aki Tobiramát figyelte mérhetetlen haraggal a tekintetében. Szerintem senkit nem utál annyira ezen a világon, mint Senju Tobiramát, aki újra és újra keresztbe tesz neki. Győlöletteljes szemekkel figyelte, ahogy a kék páncélos lassan közelít felénk, miközben egyre erősebben szorította a kezem. Tobirama ugyanolyan gyűlölettel kémlelte Madarát, de mintha a szemében megcsillant volna a büszkeség.
- Tobirama... te tudtad, hogy él?- kérdeztem.
- Persze. Szerintem én voltam az egyetlen, még a bátyám is elhitte, hogy meghalt.
- Miért nem mondtad el nekem?- fakadtam ki azonnal.- Végignézted a szenvedésem, de egy szóval se tudtad mondani, hogy még életben van!
- Nem akartam, hogy tudd, ennyi az egész- vont vállat.
- De azt mondtad... azt mondtad te csak azt szeretnéd, ha boldog lennék!
- És te ezt elhitted?- húzta gúnyos vigyorra a száját.- Naív kis Katsumi, szerinted én valaha őszintén jót kívánnék egy Uchihának? Nézzen az ki akármilyen szívdöglesztőn, ha Uchiha, én csak holtan akarom látni!
- Mi...?- motyogtam lesokkolódva.
Akkor ez az egész csak egy nagy kamu volt? Csak eljátszotta azt a sok kedvességet és törődést? De mi oka volt erre? Nem elég, hogy eltitkolja előlem az információt, miszerint Madara életben van, még hazudik is nekem hónapokon át. De akkor miért csókolt meg, miért kérte azt, hogy legyek a barátnője számtalan alkalommal? Ha gyűlöl a klánom miatt, miért törődött velem?
- Akkor hazugság volt az egész?- néztem fel rá könnyes szemekkel, mire csak gonoszul vigyorogva bólintott.- De miért? Neked milyen előnyöd származik ebből?
- Hogy milyen előnyöm?- pillantott rám gúnyosan, majd Madarára nézett.
Az Uchiha szemében egyre csak nőtt a gyűlölet és legszívesebben itt helyben végzett volna Tobiramával. A Senju csak magabiztos mosolyra húzta a száját, tekintetéből sugárzott a felsőbbrendűség érzése és a büszkeség.
- Uchiha Madara- ejtette ki nevét a legnagyobb megvetéssel.- Csak, hogy tudd, nem csak a drágalátos öcsédet vettem el tőled... Katsumi is boldogan vetette magát a karjaimba, miután megszabadult tőled.
- Mi van?- tátotta el a száját Madara.
Arcán egyszerre suhant át a féltékenység, csalódottság és düh. Hirtelen még erősebben megszorította a kezem, ami már kezdett fájni. Fájdalmas szemekkel pillantott rám, mint aki nem tud hinni a fülének.
- Igaz ez, Katsumi?
- Nem, én...- kezdtem, de itt megakadtam.
Nem vagyok ártatlan, hibát követtem el. Szomorúan lesütöttem a szemem, mire Madara keze elengedte az enyémet és hátralépett.
- Ez egyáltalán nem így volt!- kiáltottam fel zokogva.- Elhitette velem, hogy meghaltál és én... még én magam sem tudtam, hogy mit csinálok. Engedtem, hogy megcsókoljon, mert azt mondta nekem, hogy segíteni akar túllépni rajtad. Én pedig elhittem neki, pedig végig becsapott. De ha tudtam volna, hogy életben vagy, akkor soha nem tettem volna ezt- pillantottam Madarára, akinek szeméből most az egyszer semmit nem tudtam kiolvasni.
Csak meredten nézve hallgatott engem, nem mondott semmit. Könnyezve léptem oda hozzá, remélve, hogy megért engem és képes megbocsátani nekem.
- Sajnálom, már tudom, hogy hiba volt. Bárcsak jóvá tehetném...- hajtottam le a fejem.
Ebben a pillanatban megéreztem, ahogy két erős kar szorosan átölel és amint megéreztem Madara jellegzetes illatát, a mellkasába fúrtam a fejem.
- Jaj, milyen megható- gúnyolódott Tobirama lenézően pillantva párosunkra.- Egy Uchiha, akit még a saját klánja is utál és egy másik, akit a családja se tűrt meg maga mellett. Milyen szomorú...
- Senju Tobirama... mindig is tudtam, hogy egy igazi barom vagy, de hogy ennyire- szólalt meg Madara gyűlölettel a hangjában.- Kihasználni, hogy Katsumi lelkileg instabil, elhitetni vele minden szarságot és még a legutolsó pillanatban is sértegetni. Ekkora seggfejséget még belőled se néztem volna ki.
- Lényeg a lényeg!- forgatta meg a szemét a Senju.- Nem érdekel sem a megállapításod, sem a barátnőd bőgése. A fontos az, hogy végül még őt is megszereztem magamnak. Megcsókolt, vágod? Kész lett volna lemondani rólad miattam! Mit vegyek el még tőled, hogy megdögölj végre? Maradt még egyáltalán bármid rajta kívül?- kérdezte lenézően felnevetve.
- Azt hitte halott vagyok. Tudom, hogy soha nem menne bele a kis játékodba, ha vele lennék. Hogy merted...- lépett el tőlem és elindult Tobirama felé-... hogy merted kihasználni őt?!
Ebben a pillanatban nekirontott Tobiramának, de ő számított a támadására és könnyedén megállította. Madarát azonban hajtotta előre a vágy, hogy végre bosszút álljon a testvére gyilkosán és azon az emberen, aki kihasználta a szerelmét. Nekem pedig eszemben sem volt leállítani őt. A legnagyobb élvezettel fogom végignézni, ahogy végez veled, hogy végre a Pokolra juss, Tobirama!
Madara elugrott tőle, hogy a tűzgolyó technikájával rátámadhasson, amit Tobirama egy vízsárkánnyal védett ki. Az Uchiha még a gyorsaságát is lepipálva került mögé, hogy egy rúgással földre terítse. Még fel sem tápászkodott rendesen, megint benyelt egy rúgást a hátába. Madara ezután egy karddal támadott, amit azonnal megismertem: Izuna kardja volt, amit olyan nagy becsben tartott. Szóval végül magához vette és most éppen arra készül vele, hogy kiontsa vérét annak az embernek, aki megölte eredeti tulajdonosát. Tobirama egy kunaival próbálta elhárítani a kardot, de nem sikerült teljesen, így az végighasította a karját. Átkozódva tornázta magát újra álló helyzetbe, de egy perc pihenőt sem kapott, Madara újra rátámadott. Nagyobb fegyver hiányában újra kunaikkal próbálta megfékezni a kardot, de túlságosan lekötötte őt a fegyverek zaja. Madara győztesen elmosolyodott, miközben megszólalt.
- Amaterasu!
A Senju testét azonnal ellepték a fekete lángok, amik bizony nemsokára porig fogják égetni őt. Ijedten vágta le magáról a páncélját, de semmit nem ért el vele.
- Mégis milyen átkozott technika ez?- motyogta tehetetlenül.
- Egy olyan jutsu, ami a halálodat fogja okozni- vigyorgott rá Madara gonoszul.
Aztán tekintete rámsiklott, ahogy ott állok tőlük tisztes távolságra és szinte tátott szájjal bámulom a szemem előtt égő embert. Az Uchiha kegyelemdöfésként átszúrta Tobirama mellkasán a kardot, így ő a földre esett. A szívébe érkező kardszúrás azonnal végzett a Senjuval, a fekete lángok már halott testét égették. Madara visszasétált hozzám és felvont szemöldökkel pillantott rám.
- Hallani akarom tőled még egyszer... Mi történt köztetek?- nézett mélyen a szemembe.
- Bárcsak azt mondhatnám, hogy semmi- mosolyodtam el keserűen.- De ez nem teljesen igaz. Igen, engedtem, hogy megcsókoljon, sőt... amikor megkérdezett utána azt mondtam, hogy járok vele, de...- szorult ökölbe a kezem.- Soha nem tettem volna ezt, ha tudom az igazságot- pillantottam fel rá újra könnyezve.- Minden egyes nap minden egyes percében rád gondoltam, Madara! Már három hónapja képtelen vagyok elfelejteni téged és tudom, hogy egy élet sem lenne elég arra, hogy elmúljon az irántad érzett szerelmem. Mert én tényleg nagyon szeretlek és soha nem tudnék helyetted mással lenni! Mit is gondoltam?- ráztam meg bosszúsan a lehajtott fejem.
- Katsumi...- húzott közelebb magához a derekamnál fogva.- Nem haragszom rád. Bár rossz belegondolni, hogy rajtam kívül más is megcsókolt és pont ez a seggfej, de... egy pillanatig se haragudtam rád. Na nem mintha tudnék- jegyezte meg szórakozottan.
Mosolyogva pillantottam fel rá, majd a nyakát átölelve megcsókoltam. Azonnal viszonozta a csókot és szorosan magához húzott, hogy testünk teljesen összeért.
- Menjünk, mielőtt bárki meglátna itt- hajolt el tőlem és megfogta a kezem.- Készen állsz, hogy egész életedre bűnözővé bélyegezzenek meg miattam?
- Már alig várom- mosolyogtam rá.
Egymás kezét fogva hagytuk el Konohát végleg, soha többet nem tértünk oda vissza. Nem kerestük senki társaságát, ott voltunk mi egymásnak, nem volt szükség másokra. A Madara álmához szükséges dolgokkal foglalkoztunk és örökre elvonultunk az emberek elől. Mindketten kegyetlen gyilkosokként lettünk megbélyegezve a társadalom által, akikről csak azért meséltek a gyerekeknek, hogy elrettentő példák legyenek számára. De a legkevésbé sem érdekelt ez minket, még engem sem. Végre Madara mellett voltam és nekem csak ez számított, mert mindennél jobban szerettem. És ő is szeretett engem, a világon lévő emberek közül egyedül csak engem. De nekem ez így volt tökéletes, a gyászos életem ezzel vált teljessé.