Kegyetlen szerető szív

6

Tehetetlenül az asztalnak támaszkodtam és kezembe temettem arcomat. Ezt aztán jól megcsináltam, most miattam veszekednek. Miattam egyáltalán? Vagy én csak egy indok vagyok a sok közül a két férfi egymás iránt táplált gyűlöletében? De akárhogy is, abban biztos vagyok, hogy Madara-sama Tobirama-samához ment, csak azt nem tudom mit akar csinálni. Talán csak leordítja a fejét és visszajön, talán heves vitába kezdenek. De mi van akkor, ha ez a vita átmegy verekedésbe? És mindez miattam...
Összeszedve minden maradék erőmet, elindultam Tobirama-sama irodája felé. De ahogy kiléptem a folyosóra, elég volt csak követni az üvöltözéseket, amiket a két férfi hallatott. Nem tudtam kivenni, milyen szavakat vágtak egymás fejéhez, de tudtam, hogy veszekszenek, többek között miattam. Vagy inkább rajtam? Magam sem tudom, összezavar ez a helyzet. Velem egy időben érkezett meg Hashirama-sama is, aki megállt az ajtó előtt, ahonnan az üvöltés hallatszott. Kérdőn pillantott rám, hogy tudok-e valamit, mire szégyenteljesen be kellett vallanom neki az igazat.
- Sajnálom, miattam van ez az egész... azt hiszem- halkultam el a végére.
- Miattad? Mindegy, majd később elmagyarázod, én most leállítom ezt a kettőt, mielőtt még nagyobb hülyeséget csinálnának. Te csak maradj itt- mosolygott rám sietősen, majd berontott a helyiségbe és erősen becsapta maga mögött az ajtót.
A falnak döltem pont az ajtó mellett, hogy halljam miről beszélnek.
- Ti meg mi a fenét csináltok? Zeng tőletek az egész épület!
- A hülye öcséd kezdte az egészet! Bántotta Katsumit- hallottam meg Madara-sama hangját, mire akaratom ellenére hevesebben kezdett verni a szívem.
- Mit csináltál?- kérdezte Hashirama-sama döbbenten.
- Semmit! Az Uchiha felfújja a dolgokat, csak nem tudja felfogni, hogy a kiscsaj sokkal szívesebben lenne velem, mint vele!- hallatszott Tobirama-sama gyűlölettel teli hangja.
- Ő maga mondta, hogy nem akar veled lenni! Egy idióta tündérmesében élsz, Tobirama, ha azt hiszed, hogy jobban kötődik hozzád, mint hozzám!
- Te vagy az, aki itt el van tájolódva! Senki nem akarna téged a társaságának, még akkor sem, ha Uchiha!- vágott vissza Tobirama.- Te csak eszközként kezeled őt!
- Tőled meg fél!- kiáltotta Madara-sama észveszejtő gyűlölettel a hangjában.
- Elég legyen!- ordította el magát Hashirama-sama olyan határozottan, hogy a két veszekedő azonnal elhallgatott.- Ha engem kérdeztek, szerintem mindkettőtöktől fél. Hülyén viselkedtek, miközben úgy utasítgatjátok őt, mint egy robotot! Ne higyjétek, hogy nem vettem észre.
- Bátyám... te nem értesz semmit!
- Miért félne tőlem?- hallottam meg Madara-sama értetlen hangját.- Nincs oka rá.
- Mert egy kegyetlen Uchiha vagy, akire még a saját gyermeke is félve nézne! Fogd fel végre.
- Te pedig csak egy gyilkos vagy! Elvetted tőlem az öcsémet, ne hidd, hogy ezt valaha is megbocsátom neked!
Hátamat a falnak tapasztva hallgattam a sértéseket, amiket egymáshoz vágtak, miközben éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel. Egy könnycsepp lefolyt az arcomon, miközben látásom kezdett elhomályosodni. Gondolataim hangosabban tomboltak a fejemben, mint az irodában veszekedő társaság. Annyira elmerültem gondolataim tengerében, hogy egy ajtócsapódás zökkentett vissza a valóságba. Madara-sama viharzott ki a helyiségből, magára hagyva a két Senjut. Rideg tekintete rám vándorolt és arcát elöntötte a sajnálat és aggódás.
- Gyere velem- ragadta meg a csuklómat és elkezdett maga után húzni.
Szó nélkül követtem, miközben szabad kezemmel letöröltem a könnyeimet és igyekeztem abbahagyni a szipogást. Bevezetett az irodába, majd gyengéden az asztalára ültetett. Nem ért hozzám, csak megállt előttem és bámult, nem tudott megszólalni.
- Katsumi...- kezdte pár perc szemezés után-... te tényleg félsz tőlem?
- Ne-nem, dehogyis...- hebegtem lángvörös arccal.
- Ez nagyon hihető volt- rázta meg a fejét lemondóan.
- Nem félek tőled, Madara-sama!- kiáltottam, miközben újabb könnycseppek folytak le az arcomon.
- Nem? Akkor miért sírsz?
- Én...- kezdtem, de nem tudtam folytatni.
Nem tudtam mit mondhatnék. Az arcomhoz nyúlt, hogy letörölje a könnycseppjeimet, de én elhúzódtam. Testem magától mozdult, fejem hátrahúzódott, hogy ne érhessen hozzám a férfi. Csalódottan lehajtotta a fejét, majd gúnyos mosolyra húzódott a szája. Aztán hitetlenül felnevetett.
- Mit is vártam tőled? A társaság nem jó, az emberi kapcsolatok egyáltalán nem vezetnek előre. Hihetetlen, hogy pont én...- rázta meg a fejét lenézően pillantva rám.- Tudod mit? Fejezd be az ittenieket.
- De...
- A drága Tobiramád talán segíteni fog neked nemsokára. Szét is teheted neki a lábad, ha azt már hagytad neki, hogy hozzádérjen. Tőlem bezzeg elhúzódtál- pillantott rám gúnyosan és újra megcsillant szemében a gyűlölet, de ezúttal irányomban.
- Miért mond ilyeneket?- kérdeztem döbbenten.
- Miért talán nem igaz? Ő megérinthetett téged, de én nem... Látom mennyire félsz tőle, az is csak egy hazugság volt, hogy a közelembe engedjelek. Add csak át neki magad teljesen! De csak hogy tudd, csupán annyira kellesz neki, hogy megfektessen, semmi többre- mondta rideg tekintettel közel hajolva hozzám.
Aztán egy sátáni kacaj után egyszerűen sarkon fordult és magamra hagyott. Az irodában lévő asztalon ülve hitetlen tekintettel fordultam a távozó Madara felé, de a férfi elhagyta a helységet és erősen bevágta az ajtót. Szavai a szilánkosra tört szívembe hasítottak és mérhetetlenül fájtak. Nem tudom, miért vágott a fejemhez ilyeneket, mit mesélhetett neki Tobirama-sama? Azt hiszi önszántamból engedtem őt közel magamhoz? Hiszen a falnak nyomott, mit tehettem volna? De ezt Madara-sama biztos nem tudja, valószínűleg a Senju máshogy mesélte el neki a történteket, nem úgy ahogy valójában megestek.
A könnyeimet letörölve hozzáfogtam, hogy befejezzem Madara-sama mai munkáját. Legalább azzal ne nehezítsem a dolgukat, hogy még a munkával is lemaradnak miattam. Ennyi hasznuk legyen belőlem, ha már ekkora galibát okoztam.