A sötétség bekebelez

5. Valák királyánál

Melkor POV

Morogva hagyom el az öcsém erdejét, nem igaz, hogy nem tudott az a tökkel ütött csak egy kicsit elviselni még. Legalább, hogy elköszönhessek Mairontól, de nem annak az idiótának ki kellett akadnia és azonnal elküldenie engem. Na, nem baj, majd visszakapja, de kamatostul. Még mindig morgom, amikor elindulok a hosszú hegymászó túrámra a Taniquetil hegyen, hogy eljussak öcsém Manwë palotájához, Ilmarinhoz. Szerencsére a hegy van olyan magas, hogy mire felérek a csúcsra már sikerül valamennyire lenyugodnom és kicsit kiszellőztetnem a fejem. Legalább azt elértem, hogy ne nézzek ki úgy, mint aki éppen meg akar valakit ölni, nem lenne jó benyomás, főleg, hogy éppen, hogy csak most szabadultam abból a retkes börtönből Mandosban. A hideg is kiráz, ha azokra az időkre gondolok, nem életem legkedvesebb élményei az egyszer biztos, most azonban nem kalandozhatok el, fontos dologban jöttem. Meg kell állnom a kapuk előtt, hogy kifújjam magam, mert az utolsó métereknél kifogytam a levegőből. Csoda, hogy ilyen gyorsan megmásztam a hegyet. Általában csak az egy nap, hogy felmásszak, most meg éppen, hogy csak megy le a nap. Úgy tűnik a haragom elég volt, hogy egy rendes löketet adjon a mászáshoz. Végül belépek a kapukon és igyekszem figyelmen kívül hagyni a pusmogó maiákat és ugyanolyan rezzenéstelen arccal, mint eddig eljutni addig a teremig, ahol nagy valószínűséggel az öcsém van. Nem kell csalódnom a megérzéseimben, amint kinyitom az első utamba kerülő ajtót az mögött ott is van a szinte ikertestvéremnek is beillő vala.

- Mi szél hozott ide téged testvér? - Kérdezi minden kertelés nélkül.

- Neked is üdv öcsém! Csupán a változatosság kedvéért néha csinálhatnál úgy, mintha nem látnád, hogy ki mássza meg a hegyedet. - Fintorodom el.

- Bocsánat! Csak meglepett, hogy megint itt vagy, mikor nem rég mentél el. - Magyarázza, én meg biccentek és közelebb megyek hozzá, hogy jobban halljam, mert ezektől a rohadt szelektől éppen, hogy csak hallani lehet és ezek csak akkor csendesednek le, ha öt méteres körzetében vagyok. Mikor a számomra beszélgető távolságnak elnevezett határon belül kerülök megszólalok.

- Képzeld találkoztam valakivel. - Mondom mosolyogva.

- Ez nem olyan meglepő, amikor látogató túrára mentél. - Kuncogja, én meg megrázom a fejem.

- Nem így értettem te viharmadár! - Nyújtom ki a nyelvem. - Na, de lényeg a lényeg. Találkoztam egy kivételes maiával, még sose láttam hozzá hasonlót. Amikor dolgozik úgy csillognak a szemei, mint a húgunk csillagai, és olyan precízen dolgozik, hogy én olyat még életemben nem láttam. Ráadásul ugyanolyan kíváncsi, mint én voltam. És tudod azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy el kellene vinnem egy kis túrára Ardán. Had lásson világot. - Magyarázom.

- Tényleg nagyon különleges lehet ez a maia. - Mosolyog rám a testvérem. - Szerintem is el kellene vinned erre a túrára. Eru tudja, lehet még jó hatással is lennétek egymásra. - Kuncogja.

- Hát igen el kellene vinnem, de van itt egy kis bibi. - Fintorodok el.

- Mi a baj? - Jön a kérdés.

- A fiú Aulë kedvence és a legjobb embere, ha nem kapok közvetlen tőled engedélyt Eru kedvéért se fogja hagyni, hogy elvigyem. Tudod milyen, jobban utál mint bármelyikőtök és őszintén mondom, hogy halvány fogalmam sincs miért! - Fújok egy nagyot.

- Biztos tudja nélkülözni egy kicsit. - Próbál meg diplomatikus lenni. - Aulë egy kifejezetten tehetséges kovács, meg lesz a maia nélkül. Aki ilyeneket tud magától, annak nem kell sok segítség. - Emeli fel a jobb kezét, amin egy arany karperec van, én pedig összehúzom a szemem.

- Az öcsénk azt mondta, hogy ezt ő csinálta? - Kérdezem, mire a testvérem értetlen arccal néz rám.

- Igen. - Válaszol végül, én meg minden erőmet arra koncentrálom, hogy ne mondjam ki, azt ami megfordult a fejemben. - Melkor, mi a baj?

- Nem mondom ki! - Ellenkezek.

- Melkor! - Néz rám komolyan.

- Álmodban, éppen most jutottam ki abból a hideg börtönből, ha ezt kimondom, meg tuti visszadugsz! - Fonom magam előtt össze a karjaim.

- Erura esküszöm, hogy nem küldelek el a börtönbe, de mondd már ki! - Meglepő módon ez már nem harag, hanem izgatottság a hangjában.

- Megölöm Aulët! Mégis hogy van képe azt mondani, hogy ő csinálta, mikor azon tisztán látszik, hogy a maia munkája. - Mutatok a testvérem karperecére.

- Testvér, biztos nem csak képzelődsz? - Kérdezi aggódva, én megforgatom a szemem.

- Nézd meg a belsején van-e egy kis véset. - Mondom és meglepetésemre a testvérem meg is nézi a karperecet.

- Van! Egy M betű, azt hiszem! - Forgatja a fejét, hogy jobban lássa.

- Az Mairon névjegye!  Ő a maia, akiről beszéltem. - Teszem csípőre a kezeim.

- És te ezt mégis honnan tudod? - Kérdezi meglepetten.

- Tudod, annak érdekében, hogy ne idegesítsem fel pusztán a létezésemmel Aulët, így elég sokat néztem a fiút munka közben és észre veszek már egy két dolgot. - Mondom szemem forgatva.

- Egy maia képes volt ezt megalkotni, ez elkép... - Itt elakad a szava.

- Mi történt? - Kérdezem.

- Szóval, amiről Aulë azt mondta ő csinálta azt a maia csinálta? - Én csak biccentek, mire elfehéredik. - De hát akkor ő csinálta ezt is. - Mutat a nyakláncára. - Meg ezt is. - Mutat az egyik karperecére. - Meg ez is. - Mutat egy másik karperecre. - Meg Varda gyűrűjét is. - Néz el oldalra.

- Azt a szép virágosat? - Lepődöm meg.

- Azt! - Bólogat testvérem.

- Azt megkérdezem Mairontól hogyan csinálta, az csoda szép. - Gondolkodom el hangosan is. - Na, de elkanyarodtunk. Szóval öcsi, adsz nekem valami papírt, hogy elhozhassam a maiát a világköri útjára és az öcsénk ne akarjon megölni? - Kérem tőle őszintén.

- Egy feltétellel! - Mondja teljesen komolyan.

- Milyen feltétellel? - Gyanakodva nézek rá, de igazából kész lennék bármit odaadni, amim van ezért.

- Ide hozod először! - A kérés olyan hirtelen jött, hogy csak pislogni tudok. - Meg akarom ismerni, azt, aki az ékszereim háromnegyedét készítette. - Mosolyog rám kedvesen testvérem.

- Áll az alku öcsém! - Mondom most már én is mosolyogva. - Oh, jut eszembe, kérhetek még valamit?

- Mi kellene még? - Lepődik meg, de nem néz fel rám, mert éppen az előtte az asztalon pihenő lapok egyikére ír.

- Szeretném, ha Eonwe és egy másik maiád elkísérne engem, amíg elhozom ide Mairont.

- Természetesen, semmi akadálya, de miért, ha szabad tudnom. - Néz fel rám a kezembe nyomva a feltekert papírt.

- Csak, hogy Aulë ne mondhassa, hogy meghamisítottam ezt. - Emelem meg a tekercset, de ekkor már mind a ketten nevetünk. Jó érzés megint ilyen hangulatban lenni a testvéremmel, kicsit hiányzott is már.

- Gyere, Melkor! Tedd el magad mára itt nálunk, aztán holnap mehetsz a maiáért! - Int az ajtó felé, én pedig elfogadom a felajánlást és már előre izgulok, hogy újra láthatom a fehér hajú és vörös szemű szemtelen maiát.