A sötétség bekebelez

24. Csillagokban

Másnap reggel kellemesen zsibogó végtagokkal kelek fel szerelmem karjaiban. Melkor békésen alszik mellettem, nekem meg nincs szívem felkelteni, így csak bámulom a nyugodt arcát és mosolygom, mint egy idióta. Tegnap este olyan élményben volt részem, mint még soha, olyan dolgokat éreztem, amikről eddig nem is tudtam és olyanokat tettem, amikről nem hittem, hogy meg tudom tenni. A csillagokban jártam és ő végig ott volt mellettem. Ilyen lehetett, a világ kezdetén, amikor még nem volt más csak a valák és a sötétség, ami arra várt, hogy megformálják.

- Mairon? - Pislog rám szerelmem, én pedig elmosolyodok.

- Itt vagyok! - Simítok végig az arcán, mire egy mozdulattal fordít a hátamra és csókol meg lassan teli szenvedéllyel.

- A legszebb látvány! - Néz rajtam végig és fejét a nyakamba temeti, érzem ajkait a bőrömön. Akaratom ellenére, ösztönösen mozdulok és megemelem a csípőmet. - Ejnye, titta nár nin (kis lángom), ha szeretnél valamit csak kérned kell. - Suttogja a fülembe, miközben egyik keze, már a csípőm felé vándorol.

- Mel! - Nyögöm az ajkamba harapva, hogy ne legyek túl hangos, nem kellene, hogy mindenkit felkeltsek.

- Igen? - Harapja meg a fülemet és húzza végig kezét a legbecsesebb részemen.

- Csináljuk, amit este. - Mondom ki nagy nehezen és igyekszem elrejteni, hogy az arcom a másodperc tört része alatt felforrt.

- Neked akármit egyetlenem. - Suttogja a szavakat valériaiul, ezzel elérve, hogy végigszaladjon a bizsergés a hátamon. Ugyanabban a pillanatban megérzem a kellemes melegséget a lábaim között, így pedig már képtelen vagyok visszafogni a nyögéseimet. Fejemet hátra feszítve túrok kedvesem hajába és élvezem, amit velem tesz. Valahol a tudatom hátuljában felfogom, hogy a fájdalom végigfut rajtam, de mindent elnyom a gyönyör. Melkor hosszú percek múlva emelkedik fel a fejem magasságába. Szemében azzal a pajkos csillogással, amit annyira szeretek. Ajkaink összetapadnak és abban a pillanatban eggyé válunk, minden értelemben. Úgy kapaszkodom belé, mintha a mentőövem lenne a mindent elborító érzelmek között. A testem forr, zihálva veszem a levegőt és engedelmesen nyögök, akárhányszor Melkor úgy ér hozzám. Hallom a fülembe súgott szavait, amikkel csak még jobban magához láncol.

- Az enyém vagy örökre és azon is túl. - A szavai tisztán és mindent túlharsogva szólalnak meg a szobában, ahogy ütemesen mozog bennem.

- Csak a tiéd. - Helyeselek lehunyva a szemeim. Érzem, ahogy hüvelyk ujját a fülemhez illeszti. Egy pillanatra fájdalmat érzek, majd valami nehezet érzek benne, de mielőtt bármit tudnék mondani ő folytatja.

- Ez pedig annak a jele, hogy az enyém vagy. - Suttogja, ahogy ajkait is a fülemhez emeli. A következő pillanatban viszont már megint a fellegekbe repít. Még miután visszaszereztem az önuralmam akkor is csak arra voltam képes, hogy nézzem őt. - Szeretlek Mairon. - Suttogja kedvesem a hajamba, majd halkan morog egyet és felül az ágyban. Én próbálom követni a példáját, de alsó felembe belenyilall a fájdalom, minek hatására, ahogy az annak rendje és módja elfintorodom, sőt fel is szisszenek. - Sss... - Simogatja meg kedvesem az arcomat. - Pihenj nyugodtan, hozok neked reggelit. Pár óra és érezni se fogod. - Én csak biccentek egyet, ahogy eldőlök az ágyon.

- Mel! - A vala az ajtóból néz vissza rám. - Szeretlek! - Mondom mosolyogva, ő pedig elneveti magát.

- Mindjárt itt vagyok. - Kacsint rám, ahogy behúzza maga mögött az ajtót.

Melkor POV

Szélesen mosolyogva sétálok végig Angband folyosóin. Arcomról lehetetlen lenne lemosni ezt a kifejezést, olyan boldog vagyok. Az estém valami csodálatos volt. Még sose éreztem magam ilyen jól, teljesnek, mintha megtaláltam volna, amit mindig is kerestem.

- Jó reggelt bátyám. - Hallom meg testvérem hangját, ahogy belépek a konyhába.

- Neked is jó reggelt. Hogy aludtál? - Kérdezem, miközben elkezdem összepakolni a reggelinket egy tálcára.

- Kellemesen. Látom neked is jó estéd volt. - Mosolyog rám.

- Nem is kicsit. - Kuncogom.

- Mi történt Melkor? - Kérdezi hirtelen megkomolyodva, én pedig elfordulok tőle.

- Az enyém lett. - Suttogom magam elé, még mindig idiótán vigyorogva.

- Hogy mi? - Hallom a megrökönyödést a hangjában.

- Szeretem őt öcsém! Szeretem, mint még senkit ezen a világon. - Ahogy ezt kimondom a mellkasom melegséggel telik meg.

- De... De... Ő egy maia... - Dadogja, én meg felnevetek.

- És akkor mi a baj? Nem azt mondta apánk, hogy azokkal legyünk, akiket szeretünk? Én őt szeretem. - Fordulok felé, ő tágra nyílt szemekkel néz engem, majd elmosolyodik.

- Tényleg szereted őt, igaz? - Teszi fel könyökét az asztalra.

- Mint az előbb mondtam, igen. - Kuncogom. - Jut eszembe, van kedved megnézni a távolabbi területeket is? - Tudakolom.

- Persze, hogy lenne kedvem. - Mondja lelkesen, majd felemeli a mutató ujját. - De! - Áll meg. - Eszedbe se jusson, hogy elkísértek, ha ti... - Itt a füle hegyéig pirul. - Ha, ti... Izé, tudod... - Dadogja. - Ha azt csináltátok. - Fordítja el a fejét. Én elgondolkodom egy alternatív megoldáson, majd szélesen elmosolyodom.

- Akkor mit szólsz, ha elküldöm veled Kargothot? - A kérdésre testvérem csak visszapillant rám és biccent egyet. - Ez esetben, ezt el is döntöttük. - Kuncogom. - Jut eszembe a hétvégén lesz Mairon születésnapja és... - Itt elkezdem a nyakam vakarni. - Nem tudom mit adjak neki. Gondoltam mivel neked már van gyakorlatod, tudod a húgival, így talán tudsz se...

- Egy közös kirándulás kettesben, egy ékszer, vagy valami emlék. - Fordítja felém a fejét és fogja meg az állát elgondolkodva, majd hirtelen csettint egyet. - De van egy ennél sokkal jobb ötletem. - Vigyorog rám.

- Ki vele! - Kezdek izgatott lenni már a gondolattól is.

- Megpróbálhatnád kicserélni a jelét. Levenni róla a régit és a tiédet rátenni. Annak biztosan nagyon örülne. - Az ötlet meglepően jó és komolyan megfontolom, hogy élni kellene vele.

- Köszönöm, testvér. - Biccentek, ő meg csak legyint egyet.

- Ugyan, nincs mit. - Neveti ő is.

- Vacsoránál találkozunk. - Intek neki, majd felveszem a tálcát és elhagyva a konyhát visszasétálok a szobámba, ahol szerelmem az ágyon félig ülésben vár rám. A szemei azonnal felcsillannak, mikor megpillantja a tálcát és mintha még azt is hallanám, hogy a gyomra megmordul. - Íme a reggelid. - Teszem az ágyra a tálcát.

- Köszönöm! - Mosolyog fel rám és azonnal neki is kezd az evésnek, én pedig csendben falatozom mellette. Mikor befejezzük az étkezést, ő elégedetten dől el az ágyon. - Mondd, hogy ma nem csinálunk semmit. - Nyújtózik egyet.

- Ha te pihenni szeretnél, akkor ma pihenni fogunk titta nár nin (kis lángom)! - Nyugtatom meg, ahogy elsimítok egy hajtincset az arcából.

- Oh, Mel meg akartam kérdezni, hogy mit csináltál a fülemnél? - Pirul el, én meg tovább mosolyogva felállok és az asztalkám fiókjából kiveszek egy tükröt, amit a kezébe adok.

- Remélem tetszik. - Suttogom, ahogy figyelem az arcát. Látom, ahogy kitágulnak a szemei mikor megpillantja a fekete köves fülbevalót, amin az én jelképem vöröslik. Azonnal oda nyúl a kezével és csodálkozva forgatja, majd leteszi a tükröt és csillogó szemekkel néz rám.

- Ez gyönyörű! Köszönöm. - Hajol az ajkaimhoz.

- Szívesen, életem. - Suttogom valériaiul, mielőtt összeérinteném az ajkainkat.