A sötétség bekebelez

11. Mandos csarnokai

Minden hang nélkül követjük a szomorú hölgyet az erdőn keresztül, egyre sötétebb helyekre, a levegő is mintha egyre hűvösebb lenne, így nem is panaszkodtam, hogy Melkor közelebb lépett hozzám és szinte egymásnak nyomódva sétálunk az ismeretlenbe, mert azt hiszem az ő testhője nélkül már régen megfagytam volna. Hosszú órák múlva, vagy legalábbis nekem annak tűntek eljutunk egy hatalmas kapuig, ami olyan szépen van kifaragva, hogy tátott szájjal bámulom meg. A vala úrnő itt felénk fordul és Melkorra nézve szólal meg.

- Innen tudod az utat testvér. - Biccent egyet. - Eru legyen veletek! - Köszön el és meg se várja, hogy mi is köszönjünk, hanem egyszerűen elmegy. A levegő egy pillanat alatt változik melegebbre.

- Sajnálom, Nienna már csak ilyen. Ő nagyon szomorkás, a legszomorúbb köztünk és még szerencsések vagyunk, hogy nem fagyasztott meg szó szerint mindent körülöttünk. - Mondja szomorú mosollyal az ajkain.

- Honnan tudta a nevem? - Kérdezem, mikor ő kinyitja a nagy kaput.

- Ő a feanturik nővére, ők hárman, Irmo, Námo és Nienna a lelkek felelősei, mindenkit ismernek, aki valaha ezen a földön járt. - Magyarázza.

- Akkor most ehhez a Námo úrhoz jövünk? - Nézek fel rá, ő meg biccent.

- Igen és a feleségéhez Variehez. - Biccent egyet.

- Tőlük is így meg fogok fagyni? - Kérdezem, de még a hideg is kiráz a gondolattól, mire Melkor átkarolja a vállam és nevetni kezd.

- Nem! Tőlük nem fogsz. De ne lepődj meg, ha Námo az aurádról kezd el beszélni, Varie meg olyanokat mond, amiket nem értesz! - Vonja meg a vállát, mire kuncogni kezdek, majd ásítok egyet. Hosszú napom volt ma. - Lehet, hogy a bemutatkozás előtt aludnunk kellene egyet. - Indul el a palota irányába.

- Nem is köszönsz nekik? Nem lesznek mérgesek, hogy szó nélkül aludni megyünk? - Hangom aggodalomtól cseng, de Melkor mosolya kicsit megnyugtat.

- Ugyan, ne aggódj, ha értünk küldték Niennát pontosan tudják, hogy jövünk és valószínűleg így is készültek ránk, hogy fáradtak leszünk. - Én csak biccentek egyet és követem őt a folyosók útvesztőin keresztül egészen egy ajtóig, ami előtt meg áll. - Ez lesz az, határozottan olyan érzés van körülötte. - Nyit be, majd biccent egyet és előre enged. Én eltátom a szám a szoba láttán, nem is egy szoba ez egyenesen négy. - Melyik oldalon szeretnél aludni? - Valószínűleg elég értetlen arcot vághatok, mert kuncogva folytatja. - A jobb vagy a bal oldali szobában? Ott szemben egy medence van, emlékeim szerint. - A tekintete kedves és meleg, mint mindig.

- A jobb oldalon. - Mondom végül, ő meg biccent egyet. Már éppen elindulnék felfedezni az éjszakai szállásom, mikor Melkor elém áll és ahogy néhány órával ez előtt az erdőben, megint átölel. A keze végigsimít az arcomon, én pedig nagyot nyelek.

- Jó éjt! - Suttogja, ahogy ajkait a homlokomra nyomja, majd azonnal eltávolodik tőlem és el is tűnik a szobában. Én megrázom a fejem és bemegyek a sajátomba, ahol még csodálkozok egy ideig a hatalmas ágyon és a gyönyörű díszítésen, mielőtt lefeküdnék aludni.

Melkor POV

Arccal a párnámba dőlve fekszem az ágyamon, a kezeim ökölbe vannak szorulva és a szemem is összeszorítom.

- Mi a fene van velem? Miért nem akarom elengedni őt? Miért akarok folyton hozzá érni? - Motyogom a párnába. - Miért? Miért van ez? Miért aggódtam érte annyira? Mi ez az egész? - A hátamra fordulok és a plafont nézem. - Mégis mit tervezel apám? Legalább azt megmondhatnád, mi ez az érzés! - Elnevetem magam. - El is felejtettem, te már nem figyelsz ránk. Hát azt hiszem nincs más választásom, magamnak kell rájönnöm erre. - Fordulok az oldalamra és hagyom, hogy elnyomjon az álom. Másnap reggel amint kilépek a szobámból Maironnal találom magam szembe és megint akaratlanul mosolyodok el.

- Jó reggelt! - Biccenti oldalra a fejét.

- Neked is! - Rá kell harapnom a nyelvemre, hogy ne becézzem, pedig mennyire szeretném. - Készen állsz rá, hogy megismerkedj az utolsó két valával? - Kérdezem, ő meg nagyot nyel.

- Ennél jobban sose leszek készen rá. - Rázza meg a fejét.

- Minden rendben lesz! - Mosolygom rá, ahogy elindulok a nagyterem felé, ahol valószínűleg Námo és a felesége vannak. Nem kellett csalódnom a megérzéseimben, a házaspárt az asztaluk mellett találtuk és Varie azonnal el is halmozott minket étellel, minden bemutatkozás és egyéb nélkül. A reggelink után Námo tartott nekünk egy nagy körbevezetést Mandosban, ami alatt kicsit féltékeny voltam a vala testvéremre, akire jelenleg sokkal jobban figyelt az én Maironom, mint rám.

- Szereted őt, igaz? - Varie kérdésére kitágult szemekkel fordulok felé. Mairon és Námo éppen egy szökőkút működéséről beszélgetnek, én pedig a kert szélén állok mellettem a nővel.

- Elnézésedet kérem, mi? - Pislogok fel se fogva, hogy ez mit akart jelenteni.

- Látom, hogy nézel rá, az a tekintet félreismerhetetlen. - Mondja rám se nézve.

- Varie, mit csináltál? - Kérdezem, ő meg kuncogni kezd.

- Nem csináltam semmit, ez csak női megérzés. - Néz a szemembe. - Te is fontos vagy neki, bár ő sokkal kevésbé tudja mi ez, mint te. - Mondja szomorú mosollyal az arcán.

- Te is így érzel Námo iránt? - Kérdezem, de nem a nőre nézek, hanem Maironra.

- Hogy az a legfontosabb, hogy ő boldog legyen, még akkor is, ha a te szíved bele szakad, hogy nézned kell? - Csak biccentek egyet. - Pontosan így! - Jön a kedves válasz, mire megölelem a nőt.

Mairon POV

Ahogy Námo úrral beszélgetek észre veszem, hogy Melkor nincs sehol, így meg is keresem a tekintetemmel, de a szívem egy pillanatra összeszorul, mikor meglátom őt, ahogy a vala úrnőt öleli.

- Valami olyat mondott neki, amivel levett egy követ a lelkéről. - Szólal meg mellettem a vala úr. - Látszik Melkor szemében. - Mondja és most, hogy jobban megnézem tényleg látom a megkönnyebbülést a tekintetében. - Maradj, nézd még nyugodtan a kutat! - Lép el mellettem, én pedig leülök a kút szélére és elkezdem a körmömet piszkálni. Este észre vettem, hogy a lepattogott lakk alatt egyre több jel van a körmömön, ami nagyon idegessé tett, így azonnal le is festettem őket, hogy ne is lássam őket, de akkor is zavar a tudat, hogy ott vannak.

- Nem azt jelenti amire gondolsz! - A hirtelen hangra felkapom a fejem. Varie úrnő áll előttem, majd leül mellém.

- Mi nem azt jelenti? - Kérdezem a homlokom ráncolva, mire megvonja a vállát és lehunyja a szemét.

- Nem tudom, ez is egy olyan dolog, amit érzek, hogy ki kell mondani. Alap esetben már vagy tíz ilyet mondtam volna, de igazak a hírek rólatok. - Biccent a kert szélén most Námo úrral beszélgető Melkorra. - Tényleg lefogjátok a képességeket. Szóval ne aggódj, nem lesz semmi baj. Én már csak tudom, nem hiába vagyok én a valák takácsa. - Mosolyog rám kedvesen.

- Köszönöm Varie úrnő! - Mondom egy halvány mosollyal az arcomon, most már értem Melkor miért ölelte meg, tényleg nagyon jól esik, ahogy megnyugtatott, így tudom élvezni a délelőtti napsütést a szökőkút tövében.