Oneshots (Larry Stylinson)

Two

Fogalmam sincs ki ő, vagy hogy miről beszél. A szememmel Louist keresem a tömegben, de egyszerűen képtelen vagyok megtalálni. Már órák óta nem láttam, és kezdek pánikolni. Igen, tudom, hogy nem kéne. Már nem az én dolgom. De nem számít más, csak hogy ő jól legyen, a kapcsolatunktól függetlenül. Tudom, hogy nem bírja józanul az ilyen bulikat, de most nem vigyázhatok rá. Többé már nem.
A szőke lány hozzám hajol és a fülembe sugdos valamit, amiből egy szót sem értek az üvöltő zene miatt. Remélem nem várja, hogy lesmároljam vagy ilyenek. Nem bírom tovább.

- Figyelj, ne haragudj de ki kell mennem a mosdóba, nemsokára jövök- kiabálom felé, mire csak mosolyogva bólogat. Hála égnek, hogy nem akar elkísérni. Nem tudom tovább elviselni ezt a zajt, muszáj egy kis friss levegőt szívnom. A klub hátsó bejáratához megyek, vagyis inkább verekszem át magam a tömegen. Mi a srácokkal úgyis csak azt használhatjuk. Majdnem tizenöt percbe telik, hogy eljussak az ajtóig, de közben egyetlen ismerős arcot sem látok. Hová tűnt mindenki? Remélem nem mentek haza.

Amikor kilépek a helyiségből, a hideg levegő és a felismerés egyszerre csap arcon. Nem, nem mentek. Legalábbis Louis és Zayn nem. Tőlem öt lépésre, egymást átölelve cigiznek és röhögcsélnek. Örülök, hogy ilyen kibaszott boldogok, míg nekem minden pillanatban darabokra törik a szívem. Észre sem vesznek, így csak állok és figyelem őket végtelenségnek tűnő időkig. Amíg egy érintést meg nem érzek a vállamon.

- Minden oké?- kérdezi kedvesen Nialler.

Bólintok, bár a világom a feje tetején áll. Magához ölel, és el akarok veszni a karjai között.

Hirtelen megfeszül az egész teste.

- Mi az?- fordulnék meg, de nem ereszt- Niall mi van?

Kirántom magam a szorításából. Bár ne tettem volna. Zayn a falnak nyomja Louist, az én Loumat és vadul csókolja. Nem, ez nem történhet meg. A lábaim felmondják a szolgálatot, szőke barátom karjaiba rogyok. Elhomályosodik a látásom, szétszakad a lelkem, könnyek folynak megállíthatatlanul az arcomon. Visszacsókolja. És itt hal meg minden reményem és boldogságom amim valaha volt. El akarok tűnni. Nem akarom nézni, ahogy életem szerelme készségesen hátrahajtja a fejét, hogy a legjobb barátja nyelve a szájába törhessen. Nem akarom nézni, ahogy a hajába túr, pont ahogyan nekem tette, és azt hittem csak nekem. Nem akarom nézni, ahogy a csípőjénél fogva közelebb vonja Zaynt és hozzádörgölőzik. De nem vagyok képes elszakítani a pillantásomat a jelenettől. Ez a legrosszabb rémálmomnál is borzasztóbb. Fel sem fogom mi történik, amíg Lou el nem taszítja magától addigi partnerét, és görnyedve a cipőjére nem hány sugárban.

Az a faszfej pedig elsétál. Meg tudnám ölni most Zaynt, amiért undorodva hátralép és magára hagyja a fal mellett összerogyó Louist. De kurvára nincs időm rá, gondolkodás nélkül rohanok a félájult szerelmemhez. Nem érdekel mit tett egyetlen pillanattal ezelőtt, nem érdekel a fájdalom ami minden sejtemet felemészti, semmi nem érdekel, csak hogy biztonságban legyen.

Elé guggolok, kezembe fogom a gyönyörű arcát és kényszerítem, hogy a szemembe nézzen.

- Hharryryy?- nyöszörgi artikulálatlanul. A pupillái hatalmasok, és képtelen fókuszálni. Az adrenalinszintem az egekben.

- Mit vettél be?- kérdezem keményen- Mit adott neked az a faszfej?

- Harry...- suttogja újra a nevem. A picsába, a büdös picsába! Ehhez nem vagyok elég józan.

- Hívok egy kocsit és hazamegyünk, oké? Jó lesz?- nézek rá megerősítést várva. Válaszul a pólómra öklendezik. Nem pánikolok, csak félek. Félek, hogy valami veszélyes anyagot juttatott a szervezetébe és félek, hogy valami olyanon megy keresztül amiben nem tudok segíteni neki. Könyörgőn markolja meg a fehér rövidujjúm gallérját és magához húz. Őszinte szeretettel ölelem át, miközben sofőrt hívok magunknak. Félek attól is, hogy mi lesz amikor kijózanodik. Amikor mindketten kijózanodunk, visszajön a felemésztő kín és a hiánya. Amikor már nem tarthatom magam mellett...