Szerelmem egy Jancsi bohóc (Rómeó és Júlia FF.) |BEFEJEZETT|

10. fejezet Csend a vihar előtt

Úgy maradtunk. Csak öleltük egymást, nálam érződött, hogy a szívem hevesebben ver. Az izgalom és az aggodalom tehet róla. Jól van, semmi baja sincs Mercutionak, csak én reagáltam túl. Megsimogatta a hátam majd nyomott egy puszit a hajamba. Jó volt újra érezni a szívverését, nyugalommal árasztott el. Már már átvettem az ő legzésmenetét. Nem éreztem azt, hogy hideg lenne. A szél is csendült, már nem süvített úgy, mint amikot egyedül voltam. Akkor sem voltam én teljesen egyedül. Szerintem játszotta velem egész végig a bolondot és miatta éreztem úgy, hogy valaki követ. Már egyáltalán nem féltem. Csak arra tudtam gondolni, hogy ő itt van velem és vigyázni fog rám ahogy én is őrá. A csípőmről kicsit lejebb csúszott a keze, a combomra. Megragadta majd felkapott.
-Hideg van-mondta- nem akarom, hogy megfázz. Ma hozzám megyünk.
Elmosolyodtam. Átöleltem a nyakánál és bújtam hozzá. A nyakába raktam a fejemet, ott olyan kellemes az illata. Nyugtató, a legjobb gyógyszer a világon. Képes velem mindent elfeledtedni. A nyakához nyomtam az orromot majd a számat is. Nem lenne szabad...Ha felizgatom végem. Még soha nem csináltam, de házasságon kívül nem is illendő. Végül csak az orromat tartottam ott és szagolgattam az illtát. Kellemes parfüm. Ő csak haladt tovább velem a karjaiban. Nem vagyok olyan nehéz, meg, Mercutio nagyon erős. Lassan lerakot a földre. Ott álltunk már a palota előtt, még mindig hallatszódott a zene.
-Remélem fel tudunk mászni- emelte fel a tekintetét a hatalmas kastélyra.
A szemei megakadtak egy szobán, gonolom az az övé. Egy hatalmas fa volt ott.
-Másszunk fel a fára- avattam be a tervembe- onnan betudunk mászni a szobádba. Ahogy látom nyitva van az ablak.
Elkeztem felfele mászni, gyerekkoromban nagyon sokat csináltam ilyet. Szerettem a magasban lenni, pont úgy, mint a madarak. Néha még irigyeltem is őket. Mikor Milánóban néztem a madárkákat mindig az járt a fejemben, hogy ők szabadok. Oda mennek ahova csak akarnak. Ha lehetne, én is annyira szeretnék megtanulni repülni. Biztos csodálatos érzés lehet ott fent a felhők között. Ahogy a madarak tollát fújja a szél...Lehet, hogy a lovagláshoz hasonló érzés. Ott is amikor vágtázunk a hajunkba kap a szél, lebeg, mintha semmi súlya nem lenne. Hasonló a két dolog, mégis más. A lovaglás a földhöz van kötve, míg repülni az égben lehet. Szivesen kiróbálnám. Egyszer a milánói erkélyemen volt egy kis madárfékszek, három kis cinegével. Megfigyeltem hogyan tanulnak repülni, még rajzot is készítettem a kis szárny csapdosásukról. Szeretek minden állatot, kutya, macska, ló, tényleg mindegyiket. Mindenben van valami ami képes megfogni és magával rahadni. A lovak szépsége, a kutyák hűsege, a macskák kecsessége és még sorolhatnám. Sokat tanulmányoztam külömböző állatok anatómiáját. Lassan odaértem. Mégjobban kinyitottam az ablakot és bemásztam. Visszanéztek a mőgöttem haladó Mercutiora. Közel volt már ő is, a kezem nyújtottam, hogy biztos ideérjen. Megfogta én meg idehúztam. Amint mind a ketten biztos lábakon álltunk a szobában, fellélegeztem. Megkönnyebültem, hogy nem történt semmi baj. Féltem attól, hogy le fog aladtunk szakadni egy ág, de szerencsére semmi baj nem történt.
-Huh...Megusztuk- lélegzett fel Mercutio, mintha mégse őt hívta volna ki a tanára felelni.
Ledőlt az ágyra és rám nézett. Én meg ki az ablakon, odamentem és bezártam. Elhúztam a függönyöket, túl magasan voltunk ahoz, hogy bárki belásson, de így számomra sokkal nyugtatóbb.
-Remélem senki nem látott minket. Talán így még sokkal feltünőbbek lehettünk, mintha az ajtón szaladunk be- kuncogtam.
-Ugyan már édesem- feküdt a hasára és lóbálni kezte a lábait.- Engem még az sem érdekelne ha Tybalt vett volna minket észre. Szeretlek és senki nem tud minket elválasztani.
Sóhajtottam egyet. Leültem az ágyra ő pedig a fejét azonnal az ölembe bújtatta.
-Én is szeretlek- mondtam- de félek, hogy mégis megtörténhez.
Vörös tincsei közé túrtam. Annyira szeretem a haját. Olyan szép és selymes, semmi hozzáfogható nincs ezen a világon. Megfordult a hátára és a szemeimbe nézett, viszont az én szemeim a hajában jártak.
-Portia- mondta- nézz a két szép szemembe és mond azt, hogy soha senki nem választhat el minket- a szemei csillogtak, várta a válaszom.
-Ha rajtam múlik...- kezdem bele, de ő félbeszekított.
-Nincs olyan Portia ha rajtad múlik... Kérlek...Normális választ adj...
Picit elmosolyodtam.
-Soha nem hagynám- megsimogattam az arcát és nyomtam rá egy puszit.
Ő megfogta az arcom majd kögelebb húzta a magáéhoz. A szemeimmel az ő szemeibe néztem.
-Máshova kérem- mondta huncut mosollyal az arcán- kicsit lejebb és hosszabb legyen.
Megsimogattam a mellkasát majd én is huncutan elmosolyodtam. Elhatároztam, hogy játszani fogom a kis tudatlant.
-Hm...Nem tudom mire gondolsz Mercutio. Megtudnád mutatni?- a szemeim csillogtak.
Ő nevetett egyet majd felült. A hónom alá nyúlt és az ölébe emelt. Megsimogatta a derekamat és magához vont. A szájára tudtam nézni, amin az a huncot vonzó mosolya ült.
-Hm...Nem is tudom, hogy mi áll neked jobban Portia- mondta egy nagyon kicsit ábrándos tekinettel- az édes kis tudatlan éned, ami kiskorodban volt vagy az okos, ravasz.
A jobb kezem a mellkasára raktam és mosolyogva néztem fel a szemeibe. A lábammal átöleltem a derakát és így még közelebb tudtam hozzá bújni. Egy nagyon kicsit feljebb jött a szoknyám, de ő csak egy pillantást vetett oda majd vissza a szemembe nézett. Megsimogattam a fejét majd hátrasimítottam a tincseit.
-Én sem tudok dönteni nálad- kuncogtam- a csábító szépfiú, vagy a kis gyerekes ártatlan fiú. Mind a kettő annyira vonz.
Mégjobban elmosolyodott majd megcsókolt. Már szinte el is felejtettem, hogy milyen jó érzés ez. Soha nem szerettem még ennyire senkit és rajta kívül nem is fogok mást. Senkivel szemben nem éreztem még ilyen erős érzelmeket. A mellkasáról először a vállára csúszott fel a kezem. Megmarkoltam és méghevesebben keztem csókolni. A kezem felcsúszott egészen az arcáig. Megsimogattam, olyan finom puha bőre van. És az illata az mégjobb! Ha valaki azt mondaná, hogy válasszak, mit szeretek a legjobban benne, nem tudnék. Talán azt felelném, hogy az egész Mercutiot, mert benne minden megvan. Az illata, a vonzó kék szemei, a vörös fürtjei, a gyönyörű ajkai. És a tudat, hogy ő is viszont szeret. Lassan váltam el tőle, ajkaink között egy nyálcsík húzodott. Ő kuncogott egyet. A nyakamba bújtatta a fejét majd eldőlt az ágyon és engem is húzott magával. Rajta feküdtem. Éreztem ahogy szagolgat és az orrát a nyakamnak nyomja, hogy mégjobban éreze az illatom. Közben a hajamat birizgálta, sokan mondják, hogy nyugtató hatásu számukra. Nekem inkább az, ha az én bohócom hajában van a kezem vagy ha csókol...De az is nyugtat ha csak szimplán magához ölel. A fejét felemelte a fülemhez és oda is nyomta az orrát.
-Olyan jó veled- susogta- nagyon boldogá teszel.
Elmosolyodtam és simogatni keztem a mellkasát. Azt is annyira szeretem, főleg amikor lehetőségem van ott aludni.
-Te is engem- mondtam mosolyogva.
A hátamra rakta a kezét. Eltürte az útból a hajam. A kezét végighúzta a gerincoszlopomon, pont ott ahol a fűzőt lehet ki és befűzni. Megállt a végpontnál, ahol csomóra volt kötve. Éreztem ahogy megfogja a két kis madzag-ot és az ujjai köré csavarja.
-Nem akarsz egy picit magadon könnyíteni?- az arcán még mindig ott volt az a huncutság- Biztos kényelmetlen számodra.
Kuncogtam egyet. Mily' aranyos és gyerekes, hogy rámfogja. Komolyan, mint egy pici gyerek. A teste mellé raktam a kezeim majd négykézlábba nyomtam magam.
-Hm...Nem is tudom. Alig érem el a végét és kioldani nem is tudom.
-Ezen könnyen tudok segíteni- egy egyszerű, de határozott mozdulattal kirántotta a fűzőm.- Még takarnod sem kell magad, hiszen a ruha alatt is van egy másik fűzöd. Látszik ezen, hogy ez csak dísz, nem olyan erős.
Nevettem egyet, vajon a tapasztalat beszélt belőle?
-Honnan tudod Mercutio?- ültem fel a derekára- Tán tapasztalatból mondod?
Láttam rajta ahogy vörösödni kezd az arca. Én vigyorogtan. Most olyan volt mintha szerepet cseréltünk volna. Én vagyok az aki zavarba hozza, fura, de nekem nagyon tetszik. Az arca már majdnem olyan volt, mint a haja.
-N..Nem!- hebegte- Cs..Csak tudom és kész!-gyűrt maga alá-Meg amúgy is, sokkal jobban szeretem mikor én hozhatlak téged zavarba.
Kuncogtam egyet, még mindig milyen aranyos. Most hárít, gondolom nem szereti ha zavarba hozzák, de mostmár hozzá kell szoknia hiszen itt vagyok.
-Viszont én nagyon aranyoslak tartalak- nyomtam meg az orrát.- Nem csak a hajadban hanem az arcodon is nagyon jól áll a vörös.
Megsimogatta a derekam.
-De neked sokkalta jobban édes Portiám...- újból a fülemhez hajolt.- Szeretem látni amikor sikerül zavarba hoznom téged...
-Hm...Úgy érzem nem fog ma sikerülni neked. Hiszen én is láttalak zavarodban-kuncogtam.- Egyépként is... Miért nem voltál a bálon? Azt igérted eljössz...
Sóhajtott egyet majd picit elmosolyodott. Megsimogatta az arcom.
-Ez volt a tervem...Gondoltam, hogy Escalus majd beszélni akar veled... Te meg így is otthagyod és elindulsz megkeresni engem. Rómeóékat beavattam a kis tervemről. Leányrablást terveztem, de mivel majdnem leestél, leány mentés lett.
-Tényleg- csaptam a homlokomra- még meg sem köszöntem. Köszönöm, hogy már megint megmentettél én hős bohócom- a végét picit elkuncogtam.
-Ugyan...-mondta mosolyogva- érted bármit Portiám. Elalvás előtt... Befonhatom a hajad?
Csillogtak a szemei, én meg kuncogtam egyet.
-Nem tudok neked nemet mondani- nyomtam meg az orrát.- Persze, hogy befongatod.
Lassan leszállt rólam majd nyújtott ülésben ült le az ágyára. Hátát a párnáknak támasztotta és megpaskolta a combját, jelezve, hogy oda üljek. Beleültem az ölébe. Elővett a fiókból egy hajgumit. Kuncogtam egyet, már meg sem kérdem, hogy honnan sikeredett neki egy olyat szereznie... Lehet, hogy a sajátja és azzal fogja néha össze a haját? Vagy Rómeóé lenne? Kitudja...Mind a kettő megeshet. Kezeivel lassan a hajam kezte el szétválasztani, amint megvolt a három rész még belebújt. Éreztem ahogy a fejbőröm szagolgatja. Kuncogtam, mert csikizett. Nyomott oda egy csókot és normálisan visszaült. A csuklójára felhúzta a gumit majd fonni kezte a hajamat. Kellemes érzés volt ahogy az ujjaival ügyeskedik. Olyan volt, mint amikor gyerekkoromban én, Tybalt és Júlia egymás haját fontuk. Jó érzés volt, csak most virágok nélkül lesz. Már a hajam végét kötötte befele. Miután kész lett megsimogatta a hátam és megához ölelt. Olyan jó érzés a karjaiban lenni. Megpusziltam a homlokát, aztán érdekes lépteket hallattam felfele. Nem tudtam ki az, ezeket a lépéseket nem ismerem annyira, mint amiket otthon hallok. Ott az alattunk lévő padló recsegésből is meg lehet állapítani. Leugrottam az ágyról és bemászgam alá. Mercutio pedugta a szoknyámat, mert még mindig nem szedtem le magamról. Az ajtó nyilott és a szem szerencsére nem a kilogó részeimen hanem Mercution tapadott meg. A herceg volt, a szagból ami beáramlott érződött, hogy kissé részeg. Vajon mi történhetet miután én otthagytam?
-Hol voltál egész este?- a saját hajába túrt és akkor éreztem, hogy tekintetét lejebb viszi.
-Eszembe jutott egy kis dolog- vakarta meg a tarkóját Mercutio.
Már ez sem segített, Escalus észrevette a ruhám. Bár azt nem hiszem, hogy ilyen részegem felismerne engem. A ruhám végéről visszanézett az unokaöccsére.
-Ugye tudod, hogy nem kell nőket rejtegetned?- sóhajtott egyet majd picit elszomorodott.- Nekem még rejtegetni valóm sincs...Kisasszony, egész nyugodtan jöjjön ki. Reggel meg reggelizen velünk.
Ezzel ki is ment. Nyeltem egyet még az ágy alatt, szomorú, szomorú, mert egyedül van. Tudtam én, hogy kéne neki egy nő. De azt sem akarnám, hogy Verona hercege ne szerelemből hanem kényszerből házasodjon. Körbe fogok kérsezősködni a mesternél. Lassan kimásztam az ágy alól.
-Ez picin múlott. Még jó, hogy részeg és nem ismert fel- elkeztem ügyesen leveni magamról a ruhám.- De annyira bolsogtalannak látszik...Tényleg kéne neki egy feleség.
Kuncogott a szererencsétlenkedésem miatt, nem tudtam magamnak teljesen kihúzni. Megfogta a csípőm majd magához huzott és ő kezte el kiszedni. Szerintem meg sem hallotta, hogy én mit mondtam a nagybátyjáról. Levette rólam majd le is húzta. Fura érzések voltak bennem, először lát így. De kibabrálok vele. Ezen a gondolaton kuncogtam egyet, ő meg értetlenül nézett rám.
-Mercutio- fodultam felé- kaphatnék dőled egy inget?
Láttam rajta ahogy elgondolkozik. Visszafogtam egy nevetést, olyan kis aranyos. Nem bírtam ki, hogy ne nyomjam meg az orrát.
-Kaphatsz- mondta mosolyogva majd elkezte lehúzni azt az ingem ami magán van.
A kezembe adta. Elfordultam dőle majd egy picit ügyesebben vettem le a ruha alatti fűzőt. Az alatt meg semmi nem volt, ezért fordultam el. Pár pillanatig szinte csak egy alsóneműben álltam előte. Magamra vettem azt a drága fehér inget. Magamon érezhettem az ő illatát. De nem keveredett össze az enyémmel, mint a kettőt meg lehetet rajtam találni. Levette magáról a nadrágját és egy alsóban dőlt az ágyba. Mellémásztam, most ő bújt hozzám. Fejét a domboraim közé csusztatta. A hajával keztem el játszani, annyira kellemes. Éreztem ahogy az ő légzése kezd szép egyenletes lenni. Lassan elaludt a kebleim között és éreztem ahogy csorog a nyála. Ha valaha is lehet gyerekünk, szeretném ha kisfiú lenne. Olyan legyen, mint Mercutio. Kis bohókás, vörös tincsei és ugyan ilyen gyönyörü kék szemei legyenek. Olyan csodálatos lenne, egy mini Mercutio. Lassan én is álomba merültem, de az ő légzését még mindig éreztem és át is vettem. Mind a ketten egyszere vettük a levegőt és a szívünk is majdnem egyszerre dobogott. Úgy hiányzott már ez az érzés, hogy együtt vagyunk. Szeretek vele aludni, szeretek az erős és meleg mellkasához bújni. Annyira jó érzés, hogy van nekem. De abba belegondni, hogy ennek bármelyik pillanatban vége lehet, szörnyű. Regtegek attól, hogy Tybalt rájön és beront ide...Hogy bántja az én Mercutiomat. Nem! Ezt soha nem hagynám. Meg a másik dolog amitől regtegek, hogy bármikor visszahívhatnak Milánóba, vagy ami ennél is rosszabb, hogy mégmesszebbre. De ősszel úgy is vissza kell mennem, nem? Nem tudom, soha életemben nem volt olyan, hogy nem tudom mit akarok tenni. Eddig zsigerből jött minden, de nem tudom, hogy ebben a helyzetben mitévő legyen. Szeretem Mercutiot, szívből szeretem, de én erre tettem esküt 6 éve.
Nekem is el kell valamiből tartani magam, nem vagyok tele pénzzel. A verseny nyeremények pedig tökéletesek erre a célra. Maximot is abból vettem, de ha kapnék itt valahol Verona közelében állást akkor minden olyan egyszerű lenne. A családomtól meg nem igazán akarok pénzt kérni, nem tartom illendőnek. Valami csak lesz, de...Nem akarom Mercutiot itthagyni. Az sem nekem sem neki nem lenne jó. A legrosszabb az lenne ha egy másik nő elhódítaná tőlem...De ez lehetetlen. Másnap reggel éreztem az ablakon és a függönyön át beszűrődő napsaugarak melegét. Kellemes volt és mégnyugtatóbb. Szeretem a Nap melegét, finom kellemes. Még mind a ketten aludtunk. Éreztem, hogy ő is szuszog a domboraim között és néha oda is nyomta az orrát. Zajos léptek zavarták meg a csendet, majd fél perc múlva már a szoba ajtór verték.
-Mercutio, te szemét láda! Azonnal nyisd ki az ajtót vagy én töröm be! Tudom, hogy Portia bent van veled!- üvöltötte Tybalt.
Mind a ketten megriadtunk. Nyeltem egyet. Az én szívem nagyon gyorsan vert. Ne..Ne.. Tybalt itt van és nem lesz jó ha itt meglat minket.