Szerelmem egy Jancsi bohóc (Rómeó és Júlia FF.) |BEFEJEZETT|

11. fejezet Tybalt balhéja

Meg se várta a választ, nekifeszült az ajtónak és benyomta. Kiderült, hogy be sincsen záva az ajtó, így a kilinccsel nyitotta ki. Bejött és ránk meredt. Egyre jobban bújtam Mercutio- hoz. Biztos vagyok benne, hogy ez csak olaj volt a tűzre. Féltem, most az először féltem Tybaltól, hogy mit is fog tenni. Észrevette a földön a ruháimat, kezét ökölbe szorította és megindult felénk.
-Te gyalázatos féreg!- kiálltotta Mercutionak- Arra kényszerítetted, hogy lefeküdjön veled?! Eddig is tudtam, hogy mi is vagy, de hogy pont Portiát!- felém fordult- Sokkal többre tartottalak! Lefeküdsz egy ilyennel? A jövendőbeli férjed mit fog szólni?- visszanézett Mercutiora- Szűznek kellett volna maradnia!
-T..Tybalt!- hebegtem- Semmi nem történt köztünk. Egyáltalán semmi! Csak együtt aludtunk.
Végigmért engem, lászott rajta, hogy nagyon mérges volt.
-Akkor miért vagy így felöltözve? Tudod Portia már az a tudat, hogy akárhol megfog vagy csak hozzád ér méreggel tőlt el. Nem tűrhetem, hogy egy olyan, mint Mercutio hozzád merjen érni!- ordította még mindig.
-Na jól van. Nekem most lett elegem- kiszálltam az ágyból élé álltam.- Te azt sem tudod mit beszélsz! Nem tudod, hogy Mercutio mennyire jó ember, hogy milyen kedves és gyengéd- Tybalt szemeibe néztem és tettem felé egy lépést.- Szeretem őt! Mindennél jobban szeretem őt, Tybalt. Ha te ezt nem vagy képes elfogadni akkor inkább hagyjuk. Ha szeretsz engem úgy, mintha a húgod lennék akkor hagyod, hogy vele legyek boldog. És ha egy ujjal is hozzá mersz érni vagy csak egy rossz szót is szólsz rá én nem fogok neked könyörülni.
Az én szemeim is lángoltak, komolyan beszéltem és meggondoltam minden szót. Nem félek tőle már, sem a keresztazüleimtől. Nem érzem, hogy már félni valóm lenne tőlük. Nem uralkodik felettem egyik sem. Eddig senki nem foglalkozott velem, Don Pedrot tekintettem az apámnak. A bácsikáméknak annyi közük sincs hozzám, mint Tybaltnak a humorhoz. Mercutio felállt az ágyról és mögém jött. Rajta is csak egy alsó naprág volt. A kezét a csípőmre helyezte majd hátulról magahoz ölelt. A fejét a nyakamba helyezte.
-Remélem tisztán és érthetően hallottad- mondta.- Nem kíván belőled. És főleg a véleményedre nem kíváncsi. A hölgy csak velem akar lenni és velem
is fog maradni. Nem lehet minket elválasztani egymástól, ó Szép Tybalt!
A vöröske arcán hatalmas önelégült vigyor ült, örült annak, hogy láthajta, mennyire ideges is Tybalt. A bátyjám szemeibe néztem, nagyon mérgesnek látszott. Vonalai teljesen torzak voltak. Sokkal idősebbnek nézett ki, mint amúgy volt. Nem is az a Tybalt állt előttem akit testvéremként szeretek hanem egy másik. Az a Tybalt aki mérgében engem is képes lenne leszúrni. Remegett, remegett a feszültségtől. Számomra nagyon rossz volt úgy látni, de nem féltem. Nem is remegtem, nem lenne értelme. Ha támad én megvédem magam. Csendben voltunk, mind a hárman. Nem volt az a kínos csönd, sokkal inkább az a fajta amikor bármi történhet. Gondolom ilyen érzés lenne ha a bácsikám a rátalál a nénikém és az egyik szeretőjére. Nagyon frusztráló volt, nem lehetett tudni mi történik a következő pillanatban. Tybalt az övén lévő tőrt szorongatta. Vett egy mély levegőt majd elengedte. Fogait összeszorította.
-Most azonnal öltözz fel Portia- mondta.- Hazaviszlek és megbeszéljük a többiekkel.
-Nem Tybalt!- kiálltottam- Nem mozdulok innen. Nem akarok oda visszamenni. Érsd meg végre! Nincs beleszólásotok az életembe. Egyedül Milanó hercegére gondolok teljes értékü családtagomra. Úgy, mint az apámra.
Megfogta a ruháim és a kezembe nyomta. Levette a saját kabátját és rám terítette. Mercutiot félre lökte rólam én viszont megfogtam a kezét és Tybalt szemeibe néztem.
-Egyetlen egy feltétellel megyek veled- a hangom kicsit fenyegetővé vált- ha ő is jöhet velem. Csak is így vagyok hajlandó veled menni.
Sóhajtott egyet, összeszorította a fogait és bólintott. Nem vettem fel a ruháim csak összehúztam magamon Tybalt kabátját. A vöröske féloldalasan magamhoz ölelt és velem indult lefele. A bátyjám kabátja teljesen takarta a testemet. Hosszú volt és teljesen jó. A kezemben a báli ruhám szorongattam. Felnéztem Mercutiora. Az arcán még mindig ott volt az az önelégükt vigyor. Mintha tervezve valamit. Gyerekkorában volt ilyen, amikor valami csínyre készült. Most nem teljesen volt ahoz hasonló, komoly volt. Talán nem is csínyre készül hanem valami nagyon komoly szándéka van. Azt vettem észre, hogy örül a helyzetnek. Mintha ő nem stresszelne azon, hogy mi lesz majd ha a Capulet-házhoz érünk. Nyugodt és vidám volt, mint mindig. Kimentünk a kastélyból. Nem mondom, hogy a személyzet nem bámult meg, mert akkor hazudnék. Ez már sokkal kínosabb volt, de az nyugtatott, hogy Mercutio ölel magához. Nem nézett rám csak előre. Gondolkodott valamin. Borús volt az ég és hideg szél fújt. Így mar Tybalt kabátja nem nyújtott elég védelmet. Nem tudtam mi lesz ha Capuleték így látnak. Fel kell szaladnom a szobámba átöltözni. Sokan inkább a lábamra néztek le. Mezitláb voltam, még cipőt sem tudtam húzni. Éreztem, hogy még ezt meg fogom bánni, főleg ha elered az eső. Ahogy haladtunk fel a dombra a lábujjaim közt és a talpamon éreztem a füvet. Még harmatos volt és elég hideg. Gyerekkoromban nagyon sokat szaladgáltam itt le és fel. Szinte gurultam a harmatos fűben. Sokan mondták, hogy ezt nem illik nekem csinálni és nem szabad. Nem igazán érdekelt, ki kell élvezni amedig gyerekek vagyunk. Én még mindig az vagyok, de már nem tehetem meg. Mindenki azt várja el tőlem, hogy egy komoly és érett nőkét viselkedjek. Pedig az emberekben mindig ott fog maradni a gyermek. A kíváncsiság csillogása a szemben nem fog elmúlni. Az ember természetétől fogva kíváncsi. A ház elé értünk, Tybalt már ment befele. Megfogtam Mercutio kezét és elindultam a szobám erkélye felé. A vöröske nem igazán értette, hogy hova megyünk. Értetlen arccal nézett rám, viszont gondolkodás nélkül követett. Felugrottam majd neki nyújtottam a kezem, de ő megragadta az erkélyem alját és magát felhúzta. Bementem és láttam, hogy nyitva van az ajtóm. Valaki biztos bejött. A cuccaim nem voltak szerencsére összedulva, mert akkor kiakadtam volna. Úgy volt itt minden, mint ahogy itt hagytam. Ledoptam az ágyamra Tybalt kabátját és elkeztem magamra felveni a báli ruhám. Szépen felhúztam magamra és megigazítottam. Aztán a hajammal keztem bíbelődni. Kiengedtem abból a fonásból amit Mercutio csinált. Tiszta kóc volt a teteje. Végighúztam a hajamban az ujjaim így már állt valahogyan. Mercutiora néztem. Még mindig olyan volt az arca. Eddig még nem láttam ilyenek. Valamit tényleg tervez. Az arca teljesen ki volt simulva, ő még sokkal nyugodtabb volt, mint én. Ez persze nem volt nehéz dolog... Lehúztam a cipőmet és megint bele raktam egy bicskát. Visszahúztam a lábamra. A vöröske elé álltam, felnéztem a szemeibe.
-Mond mit tervezel?- felhúztam a szemöldököm, ő megsimogatta az arcom.
-Semmit drága Portiám- mondta mosolyogva.- Vagyis de. Majd meglátod. Te meg ne izgulj, nem lesz semmi. Ahogy már mondtam, minket senki nem tud szétválasztani.
Furán csillogtak a szemei, láttam, hogy titkol előlem valamit, de nem tudom, hogy mit. Magához ölelt. Éreztem, hogy nem tudom visszatartani a könnyeimet. A fejem a mellkasába fúrtam, de még nem sírtam. Jól tudta, hogy mitől is félek, ő tudta a legjobban. Megsimogatta gyengéden a hátam és szorsan ölelt magához.
-Mercutio...- keztem bele kicsit elcsukló hangon.- Annak örülnék a legjobban ha mi most ketten megszöknénk. Nem érdekel, hogy hova csak el Veronából. Magam mögött akarom hagyni ezt az átkozott viszályt, a családomat. Saját családot akarok Mercutio, veled. Azt is el akarom felejteni, hogy mennyi embert öltem meg.
Sóhajtott egyet majd mégjobban magához ölelt. A kezét a fejemre rakta és úgy ölelt magához, kicsit még bele is túrt a hajamba. Nyugtatni próbált és egész jól ment neki. Szippantottam egy nagyobbat az illatából és éreztem, hogy kezdek lenyugodni. A szívem sem vert már olyan hevesen, mint pár perccel ezelőtt. Persze még mindig éreztem magamban aggodalmat, de már nem érdekelt annyira. Elvált tőlem majd kinyitotta előttem az ajtót. Vettem egy mély levegőt és kimentem. Jött utánam, mint egy kiskutya. Féloldalasan magához ölelt. Láttam, hogy Tybalt megy elfele a folyasó végén a bácsikánk dolgozója fele. Tudtam, hogy nekünk is arra kell menni. Lassan indultam el, mellettem meg Mercutio. Próbáltam leplezni az idegességemet, de ez nem egészen sikerült. Nem tehet ellenünk senki semmit, igaz? Lenéztem a padlóra. Megint az a bíbor szőnyeg. Milánóban két naponta volt cserélve a szőnyeg, az új szőnyegek mindig feldopták a kastély hangulatát. Nekem ez a szőnyeg már kezd unalmas lenni. Nincs rajta olyan dolog amit ne ismernék. Az oldalain a bíbor szegély, a pici rojtok. Mindet ismerem ahogy a mintákat is benne. Lehet valakinek csak semmit mondó ábráknak tünének, de számomra nem. Felnéztem padlóról egyenesen Mercutiora. Irigyeltem, jobban irigyeltem őt, mint bárki mást, mert ő nyugodt volt. Látszik rajta, hogy nem izgul azon, hogy mi lesz abban a szobában ahova már lassan oda is értünk. Szembe találtam magamat azzal az ajtóval. Mercutio érezte, hogy kicsit lefagytam. Megfogta a kezem majd kinyitotta az ajtót. Ő ment előre. A nagybátyjám felnézett ránk. Én csak lépkedtem Mercutio után. Tybaltnak keresztbe voltak téve a kezei és a falnak volt dölve. Amint bejöttünk szúrosan kezdett minket nézni. A nagybátyjámnak leginkább csalódottság volt a tekintetében.
-Ha igaz az amit Tybalt beszélt- kezte el érdes hangján- akkor minden jogom meglenne, hogy kitagadjalak Portia. Igaz az, hogy tegnap este Mercutiojé lettél?
Nyeltem egyet, Tybalt tényleg ilyet feltételez? Azt hiszi, hogy engem csak úgy ágyba lehet vini? Téved, hatalmasat téved.
-Nem- feleltem határozottan.- Természetesen nem igaz. Sértő a feltételezés ha azt hiszitek, hogy engem olyan könnyű lenne ágyba vinni.
-Márpedig szerintem ez történt- mondta ridegen Tybalt.- Ugyan mi másért aludna együtt valaki?
-Megérten Tybalt, hogy te még csak olyan célból voltál nővel, de szerencsére nem mindenki olyan, mint te- ezen a ponton majdnem elnevete magát.
-Te beszélsz Jancsi bohóc?- sziszegte a bátyjám- Te aki azzal kérkedsz a barátaidnak, hogy mennyi nőt vittél már ágyba?
-Portia más, mint a többi nő!- förmedt rá a vöröske.
A nagybátyjám az asztalra csapott, a szeme szokatlan lángott lövelt. Mercutio és Tybalt oda kapták a tekintetüket, én csak megrezzentem. Nem néztem rá, de éreztem a tekintetét.
-Most azonnal fejezétek be!- kiáltota kicsit vörösödő fejjel.- Most nem ez a lényeg! Egyáltalán nem ez a lényeg ifjak, hogy ki volt több nővel.
Tybalt megforgatta a szemeit és elrugaszkodott a faltól, Mercutio csak sóhajtott egyet.
-Igen, igazad van bácsikám- hagyta rá.- Más okból akartam, hogy ittlegyünk. Nem hagyhatom, hogy Portiát egy ilyen semmire kellő szoknyapecér kaparintsa meg!
-Már pedig ez a helyzet Szép Tybalt!- felelt könnyedén az elmílett szoknyapecér.- Ha szereted úgy Portiát, mintha a testvéred lenne akkor hagyod, hogy boldog legyen.
-Álljatok már le!- szakította félbe őket Capulet.- Fejezzétek be! Ne szítsátok tovább a tüzet. Azért vagyunk most itt, hogy mindenek pontot tegyünk a végére. Ne vágjon senki a másik szavába, főleg ne az enyémbe!- Mercutiohoz fordult.- Tiszteségesen kell lerendeznünk ezt az ügyet- Tybaltra nézett- És drága unokaöcsém, próbáljuk megőrizni egymás méltóságát.
Összeszorított fogakkal bólintott és újra neki támaszkodott a falnak. Figyelte minden egyes mozdulatunkat, Mercutiojét a nagybátyjámát és még az enyémeket is. Le volt hajtva a fejem és a tekintetem valahol a szőnyegen kalandozott. Még mindig ugyan az a minták és színek. Kezdenek már unalmasak és monotonok lenni a számomra. Annyira szeretném én magam berendezni ezt a házat, hogy olyan szép színes legyen, mint a milánói kastély. Mercutio kicsit előre lépett, Tybalt árgus szemekkel figyelte.
-Mondja- kezte komolyan- mit tegyek, hogy elfogadjanak? Nekem nem kell hozomány, tudják, hogy ki is vagyok én. Miért nem hagyják, hogy Portia velem legyen? Escalus miben jobb az önök szemében, mint én?- tette fel a kérdéseit felvont szemöldökkel.
Most Tybalt is előre lépett és picit gúnyosan végigmérte Mercutiot lentről felfele. Ahogy az arcához ért kicsit elfintorodott majd mosolygott.
-A hercegnek legalább van ízlése...
-Tybalt, most azonnal fejezd be!- állt fel a székéről a nagybátyjám.- Ne sértegesd most hagyd békén! Eddig tisztelettel szólt hozzád, te is tedd ugyan ezt.
Mercutio büszkén mosolygott Tybalt meg a szemeit forgatta. Én csak meredten néztem a padlót. A bácsikám megvédi Mercutiot...Kiáll mellette. Valamivel nagyon elnyerhette a színpátiáját. Olyan volt, mintha nem is lettem volna bent a teremben, mintha csak egy szellem lennék. Nem foglalkoztak velem és kizártak a vitájukból, amit talán nem is bántam. Lelkiekben felkészültem, hogy lehet majd nekem kell kimentenem a bohócom a vitából. Capulet és Mercutio egy ideig egymás szemébe néztek, nem tudtam, hogy mi zajlik le most a fejükben. Vajon a nagybátyjám is azt gondolhatja, hogy milyen vonzóak Mercutio szemei?
-Talán engednem kéne önnek- mondta Capulet.- Végülis az unokahúgom önt szereti.
-Pontosan ahogy mondja- már mosolygott a vöröske.
-De bácsikám!- sziszegte Tybalt újból- Montague párti és csak nézz rá! A szeme sem áll jól!
-Nem ebből kéne itélni Tybalt!- förmedt rá Mercutio.- Hagyd, hogy Portia velem legyen boldog.
Remegve és fehéren áldogáltam ott. Meredtem néztem a padlót, de még az is forgott velem. Nem voltam jól és még mindig ideges voltam. Megnyerte a nagybátyjám szinpátiáját, de a Tybaltét nem...Olyanok, mint a tűz és olaj. Akármelyiket rakod a másikat mégnagyobb láng következik. Már olyan szinten elméjültem a szőnyegben, hogy azt figyeltem hol van benne kosz. Már ott jártam, hogy hány éve lehetett ez utoljára kimosva. Helyesebben hány évtizede. Remegtem, sok dolog lehetett az oka. Rosszul is voltam, de velem szerencsére eddig nem törődtek. Csak álltam ott, mint egy kisgyerek és némán figyeltem az eseményeket, vagyis inkább hallgattam. Mercutio rám nézett, látta rajtam, hogy sápadok mivel mellém állt és megfogta a kezem.
-Kedvesem ülj le- mondta- nem nézel ki valami jól.
Ezzel le is ültetetett. Megsimogatta a hajam és az oldalához ölelte.
-Ahogy maga is láthatja- nézett Capuletre- vigyázok rá. Nagyon  vigyázok rá, mert szeretem. Nem lennék nyugodt ha más kezében lenne az élete. Senki nem tudja úgy megvédeni, mint én.
Tybalt zavartan felnevetett, biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem hisz neki. A saját bevallása szerint ismeri Mercutiot. Bár én kétlem, ha tényleg ismerné akkor nyugodt szívvel rá hagyna. Engem az sem érdekel, hogy Montague párti. Lehet, lehet ha őket is jobban megismernénk akkor más lenne róluk a véleményünk. A hátam és a hajam simogatta, ez már nyugtatóbb volt mint csak ott állni és nézni a szőnyeget.
-Rendben- mondta a nagybátyjám- ha tényleg szereted akkor nem ellenzem hogy szeresétek egymást. Persze mindent csak driszkrét kötökben. Tybalttal ellemben szeretném, hogy az egyetlen unokahúgom igazán boldog legyen.
Visszatartottam egy hatalmas nagy nevetést. Mióta érdekli őt, hogy nekem mi a jó?
-És van még valami amiről beszélnem kell- mondta komolyan a mellettem álldogáló Mercutio- fontos és először öntől kell megkérdeznem.
Tybalt meglepődőtt és undorral teli arccal nézett a rezenéstelen Mercutiora. Nem hitt a szavainak, ahogy én magam sem hittem el, hogx mit fog mondani. Persze a nagybátyjám mosolygott...