Szerelmem egy Jancsi bohóc (Rómeó és Júlia FF.) |BEFEJEZETT|

12. fejezet Eljegyzés?!

Nyeltünk egyet. Mercutio arca komoly volt, de egy halvány, de gúnyos mosoly és őszinte mosoly volt. Tybalt bizonyára tudta, hogy mi az a dolog, mert már tikkelt a szeme. Viszont én nem tudtam. Csak testben voltam ott, lélekben nem. Mind csendben voltunk, Tybalt és a nagybátyjám számára talán az a kínos csend volt, de Mercutio számára nem. Ő hatásszünetet tartott.
-Szeretném megkérni Portia kezét- bökte ki egy idő után.
Tybalt felnevetett, de Capulet mondhatni kedvesen mosolygott.
-Méghogy egy ilyen, mint te eltudná magát örökre kötelezni!- mondta picit gyúnyos hangnemben.
Elegem lett, éreztem ahogy hevesen kezd verni a szívem. Ha a bohócom komolyan gondolja a szavait, akkor egyáltalán nem hagyhatom Tybaltnak ezt a hangnemet. Akkor...Akkor hamarosan rokonok lesznek. Nehezen ment visszatérnem a jelenbe, valahol a múltban jártam. Megpróbáltam elképzelni az olyan időket amikor nem gyűlölte egymást a két család...Verona méggyönyörűbb lehetett, mint most van. Tekintetemet lassan Tybaltra emeltem.
-Te komolyan sértegetni akarod?- mozdult meg a szám, mind a hárman rám néztek.- Egy kis időre sem tudod félre tenni azt a nyamvatt viszályt?! Annak nem kéne örülni, hogy a hugod most boldog?
Nyelt egyet, picit meglepődött. Sóhajtott egyet. Megfogta a kezeim majd leguggolt elém. Lassan egymás szemébe néztünk.
-Nem erről van szó Portia- mondta.- Én csak attól akarlak megvédeni, ha csalódnod kéne benne...Nem akarom, hogy pont egy ilyen miatt legyél összetörve mikor a herceg tárt karokkal vár...
Picit könnyezni keztem. Nem hiszem el, hogy a nagybátyjám egy pénz éhest nevelt belőle. Ugye nem formálta a saját képére? Utálom az olyan embereket akik másokat manipulálnak... Mindenkinek meg van a szabad joga, hogy olyan ember legyen amilyen szeretne.
-Azt akarod, hogy nekem a legjobb legyen, igaz? Akkor hagyod...Hagyod, hogy Mercutioval legyek-nyomtam egy puszit a homlokára.- Ez lenne nekem a legjobb...
Sóhajtott egy nagyot majd felállt. Az ajtó fele indult. A kezét a kilincsre helyezte.
-Nem Portia. Ez egy közönséges szoknyapecér. Ki akar téged használni- Mercutiohoz fordult.- Ha még egyszer itt látlak vagy csak a közelében, véged van takonypóc- kiment.
Végre itt hagyott minket. Nem bírtam, nem bírtam őt. Megfogtam Mercutio kezét és magamhoz öleltem. Megsimogatta a hajam, már picit remegett a keze. Ő is kételkedne már abban, hogy senki nem tud minket szétválasztani? Úgy bújtam a kezéhez, mint egy szeretet éhes kiskutya. Ő felnézett Capuletre.
-Engem az ő veléménye nem izgat- vont vállat egyszerűen.- Úgy érzem semmit nem tud ellene tenni. De a maga véleménye igazán is érdekel. Mondja... Nekem adná Portia kezét?- újra ez a kérdés...Újra!
A nagybátyjám a kezét nyújtotta neki. A csontos ugyanakkor kövérkés kezére tapadt a szemem. Beleegyezik... Beleegyezik a frigyünkbe. Mercutio is a kezét nyújtotta, de a nagybátyjám kicsit visszább húzta.
-Persze csak ha Portia is szeretné...- a tekintetem felemeltem rá.
Nem tudtam hinni a füleimnek... Érdekli a véleményem..Kikéri a véleményem. El sem hiszem... Megkérdezi, hogy én mit akarok... Kicsit bekönnyeztem.
-Természetesen, hogy akarom- mondtam mosolyogva és Mercutio csípőjébe temettem a fejemet.
Kezetfogtak, ezzel meg van pecsételve az egész. Boldog voltam, két okból is. Nem kell már attól regtegnem, hogy Escalusnak kell majd a felesége lennem. A másik pedig, hogy Mercutio felesége leszek. Én nem kételkedem benne, nem úgy, mint Tybalt. Teljes mértékben megbízom benne és tudom, hogy szeret engem. Elengedték egymás kezét. Kimentünk a szobából és azonnal fellélegztem. Alig kaptam abbanba szobában egy pici kis levegőt. Mohón szívtam magamba, keztem visszanyerni az eredeti színemet. Megfogtam Mercutio kezét majd a szobám felé indultam. Nem tudom, hogy hány órát lehettüni bezárva abba a nyamvatt szobába. Már odakint ment lefele a nap. Olyan gyorsan telik az idő. Én pedig egyre csak többször kívánom azt, hogy megállítsak egy pillanatot. Egy csókot, egy ölelést vagy azt amikor a hajamat fésülte. Újra a szőnyeget keztem el bámulni. Nem tudom mi van ma velem. Érzek valamit, ami nem hagy engem nyugodni. Frusztrál és félek, hogy az érzéseim nem fognak becsapni. A szobám ajtajához vezettem Mercutiot kézenfogva. Ő már kuncogott.
-Be vagy indulva- mondta majdnem nevetve.- Nem félsz attól, hogy Tybalt ránk töri az ajtót?
-Hogy megint? Nem- álltam meg az ajtó előtt majd egy picit elmosolyodtam.- Legalább láthatja, hogy tényleg boldogok vagyunk.
Kinyitottam az ajtót majd bementem. Azonnal az ágyam szélére ültem le. Felnéztem Mercutiora aki időközben leggugolt elém. Fejét az ölembe hajtotta én elkeztem simogatni és játszani a hajával. Simogattam ahogy csak tudtam és ezzel is próbáltam lenyugodni.
-Az én jegyesem vagy- mondta mosolyogva.- Csakis az enyém és ez ellen senki nem tud semmit tenni.
-Mercutio- keztem bele lassan- te még mindig azt hiszed, hogy Tybalt nem tud ellene semmit tenni?- felemeltem magamhoz a fejét és egymás szemébe néztünk.- Annyira féltem az életedet édésem...
Mosolyra húzta a szaját majd felült mellém. Engem óvatosan az ölébe vett és a csípőmre helyezte a kezét. Megint egymás szemébe meredtünk. Az enyémek könnytől csillogtak, a másik kezével megsimogatta az arcom és szépen letörölte a könnyeim.
-Nem kell engem tőle félteni. Vagyok olyan jó kardforgató, mint ő!
-Nem Mercutio- ráztam meg a fejem.- Te nem tudod, hogy Tybalt milyen neveltetést kapott. Ha nem lennék észnél engem képes lenne megverni. Nem csak ettől regtegek. Félek, hogy nekem vissza kell mennem Milánóba, mert már Mantovában egy piszkos járvány tört ki. Don Pedronak minden joga meglenne, hogy az otthonában tudjon egy ilyen betegség maitt. Meg hát persze három nap múlva lesz ott a lovagi torna, lehet az egyik vendége látni akar vagy nem tudom mi.
Sóhajtott egyet majd a mellkasához ölelte a fejem. Egyenesen a szívéhez raktam a fejemet és hallgattam ahogyan ver.
-Mond meg nekem őszintén, kedvesem... Nem akarsz a feleségem lenni, hogy ilyeneket mondasz?
-Tessék?- emeltem fel a fejemet.- Nem akarok a feleséged lenni?!- ismételtem a kérdést.- Persze, hogy akarok butus! Én csak a puszta tényeket közöltem veled, hogy mire számíthasz. Soha nem hagynám itt újból önszántamból Veronát. Amikor elsőnek is elmentem, azt sem szabad akaratomból tettem. Engem eladtak a hercegnek. Ő teljes joggal rendelkezik fölöttem. Ha akar, továbbad valakinek, természetesen pénzért. Olyan lettem, mint egy versenyló. Amint találnak egy jobbat azonnal lecserélnek.
Újra magához ölelt. Újból így akartam maradni ameddig csak lehet. Annyira szeretem a meleg karjait, az illatát és mindent ami ő. A mosolyát és a tincseit. Hálát kell adnom Istennek, hogy szeret. Az járt a fejemben, hogy milyen arcot fog vágni Escalus és Don Pedro ha megtudják, hogy pont vele házasodom meg? A herceg is ismeri. Három nevet ismer a legjobban. Tybaltét, Escalusét és Mercutiojét. Bár őt akkoriban hörcsögnek vagy Jancsi bohócnak hívtam. Mind a kettő illik rá. Olyan kis aranyos a pofája, mint egy kishörcsögnek. Meg is mozdult a kezem erre a gondolatra. Megsimogattam az arcát, láttam, hogy kicsit meglepődött a hirtelen mozdulatom miatt. Kuncogott egyet és a kezemhez bújt.
-Te nem vagy éhes?- kérdezte.- Én nagyon éhes vagyok...
Kuncogtam egyet és megpusziltam a homlokát.
-Te mindig éhes vagy szívem...- kuncogtam.
-De nem is reggeliztem ma- mondta egy picit durcázva.
-Rendben...Lemegyünk enni vagy inkább hozzak fel valamit?- elkeztem pödörgetni az egyik fürtjét.
-Hozz fel valamit... Semmi kedvem Tybalttal egy asztalnál ülni- sóhajtott.
Bólintottam egyet. Leszálltam az öléből és kimentem. A recsegő lépcső fele keztem haladni. Megint recsegett a parketta alattam. Magam elé néztem és láttam a lépcső melleti virágkaspókat. Tele volt zöldelő növényekkel. Szépek voltak, viszont a leveleik vége sárgás. Lehet nem kapnak elég vízet és már kezdenek hervadni. A növények is ugyan úgy megtudnak hallni, mint az emberek. Egy féreg rájuk tapad és minden erejüket, tartalékaikat felemészti. Az emberek közt is vannak ilyen férgek akik azon vannak, hogy mindentől megfosszák a társukat. Meg van az ilyen emberekről a saját véleményem... Elindultam lefele a lépcsőn. Nem recsegett úgy alattam. A nagybátyjám végre szánt volna rá pénzt és megjavítatta? Olyan más, telejsen más mostanában. Nem fukar, már nem ragaszkodik ahoz, hogy Escalus menyasszonya legyek. Öregedne? Az ember életében akkor van ilyen fellangolás mikor a Halálra készülne. Akkor akarja ennyire, hogy a családjának a legjobb legyen. Természetesen én ezt nem tudhatom. Csak az idősek meséit hallottam róla és amit Don Pedro mondott. Még Escalusnál is idősebb. A lépcsőröl leérve a konyha fele vettem az irányt. Egy ajtó vezetett abba a kisebb helyiségbe. Az bejárat előtt volt pár kosár, abban szokták tálalni a frissen sült péksüteményeket. A kezembe vettem egyet majd benyitottam. Azonnal megcsapta az orromat az a különleges illat, mintha csak egy milánói pékségbe sétáltam volna be. A személyzet néhány tagja még bent volt, páran sürögtek foroktak, mások meg csak áldogáltak. Szedtem magamnak ételt, de úgy, hogy Mercutionak is jusson bőven. Nem furcsálta senki, hogy ennyit szedek magamnak. Még ebben a házban is igazán gyorsan tudnak terjedni a pletykák. Amint meglátták, hogy én és Mercutio a szobám felé tartottunk szinte biztos, hogy összesúgtak valamit. Amint úgy éreztem, hogy elegendő adag lesz a kettőnk számára visszaindultam. Elmentem a szalondba vezető ajtó előtt. A Paris gróf-ot láttam a nagybátyámmal. Eszembe jutatta szegény Júliát. Neki meg ahoz a férfihoz kell hozzámennie akit gyűlöl, de vele nem olyan Capulet, mint velem. Én csak az unokahúga vagyok, Júlia meg az ő egyetlen gyermeke. Azért érezhető a kettő közöti külömbség, de azért ha nálam azt tartja fent, hogy nekem mi a legjobb akkor a tulajdon lányánál is ezt kéne. Soha nem fogom megérteni őt, őt és a gondolkodási módját. Mentem felfele a lépcsőn közben fogtam a korlátot. Minden léptem teljesen biztos volt, egy recsegésnél sem inogtam meg. Befordultam a folyasóra és szépen haladtam végig elől a hasamnál magamhoz ölelve a kis kosarat. Boldogabbnak éreztem magam, mint valaha is az életemben és szerettem volna ha Júlia is átélné ezt. Bármit megtudnék azért tenni, hogy Júlia is legalább olyan boldog legyen Rómeóval, mint én Mercutioval. Vajon Benvolio, Mercutio és az egész Montague-ház tudja a románcukat? Kívancsi lennék rá, nagyon is. A szobám ajtaja elé értem. A kezem a kilincsre helyeztem és benyitottam. Először csak a földön egy téglára lettem figyelmes, mellette meg egy kis fehér papíra. Körülöttük darabokra tört üveg hevert. A szemem megakadt az abalkon, teljesen be volt törve. Az ágyamra néztem, Mercutio nem volt ott. A vöröske már nem volt a szobámba. Bementem és kulcsra zártam az ajtót. Az asztalomra leraktam az ételt majd lehajoltam. Egy téglával valaki betörte az ablakom, Mercutio sincs már itt. Felvettem a kezembe a kis papírt. Teljesen össze volt gyürve és még egy helyen meg is volt tépve. Kihajtottam és olvasni keztem.
,,Mercutio! Most azonnal szükségünk van rád. Rómeó hatalmas bajban van! Kérlek siess. A szokásos helyen találkozunk.
Benvolio Montague"
Ez állt a kis levélben. Szóval lehet kitufódott, hogy Rómeó és Júlia. Istenem csak azt add meg, hogy az én Mercutiomnak ne essen semmi baja! Elleztem a kezembe gyűjteni a kis üvegszilánk darabkákat. Nem voltak olyan élesek, ebből gondolom, hogy nem akkora erővel tudták beütni. Majd szólok a bácsikámnak, hogy üvegesztesse újra. Persze azt nem akarom elmondani, hogy egy Montague törte be az ablakomat. Tybalt mégmérgesebb lenne rájuk. Készülj fel Portia...Huzatos lesz az éjszaka. Kitoptam őket a kis szemetes kukámba. A szekrényem elé álltam és kiemeltem még bár takarót és pokrócot. Igazán hasznosak tudnak lenni főleg ha nagyon hideg van. Már csak azért kell imádkoznom, hogy legalabb az eső ne essen vagy ne repüljön be valamilyen állat a szobámba. Nagyon szeretem az állatokat, de egy denevér támadást nem tudnék kibírni. Szépen megvetettem az ágyam, gondoltam majd a vacsorával szépen bekuckózom. Az összes ételt úgysem fogom tudni megenni, hiszen két ember részére pakoltam. Nem számítottam rá, hogy Mercutionak ilyen hirtelen el kell mennie. Had menjen, a barátai hívták és én nem fogom és nem is akarom meggátolni. Nagyon jól tudom mennyit jelent neki Rómeó és Benvolio. Úgy érzem ha lesznek gyermekeink akkor fel kell arra készülnöm, hogy ők lesznek a keresztapák. Ezen a gondolaton elmosolyodtam. Nekem és Mercutionak lesznek gyerekeink...Igen...Lesznek. odamentem a szekrénymehez és levettem az ételt. A kezembe fogtam egy könyvet és leültem az ágyamra. Elfeküdtem rajta. A hasamra raktam a tányért. Olvasgatni keztem és közben majszoltam. Most nem aggódtam úgy Mercutioért, mint a bálon. Most vele van Rómeó, Rómeó soha nem hagyná, hogy baja essen és Benvolio is vele van. Nyugodtan eszegettem és közben olvastam a könyvet. Beugrottak a régi szép idők amikor kisebb koromban olvasgattam itt az ágyon. De jó is volt. Pár óra múlva elnyomott az álom. A könyvvel magamon a földön pedig a kis kosár volt. Szuszogtam, de éreztem még a hideg levegőt ahogy jön befele a törött ablakon. Hallottam, ahogy odakint süvít a szél és tépi a fákat. Nem foglalkoztam különösebben vele, hiszen olyan mélyen aludtam, mint még talán soha. Most nyugodt volt a lelkem. Mercutio felesége leszek és pumk-tum. Szinte már mosolyogtam. Békés volt és azt kúvántam, hogy bár Mercutioval is aludnék így. Reggel az ablakomból beáramló fényre keltem. Felültem az ágyamon és megdörzsöltem a szemem. Odanéztem az ablaküveg helyére. A szél szúgása már rég elmúlt. A Nap már fent volt az égen és fullasztó volt a hőség. Végre itt van a nyári idő, remélem nem leszmek akkora viharok. Nagyon nem voltak kellemesek. Magamba szippantottam a friss harmatos levegőt. A könyvet leraktam a kis éjjeli szekrényemre majd felvettem a kosarat. Volt még benne abból amit már tegnap nem igazán bírtam megenni. Azt keztem negint majszolni. Még nem puhult úgy meg, hasonló volt az állaga, mint tegnap. Igazán finom volt. Hamarosan befejeztem, a kosarat az íróasztalomra raktam. Kivettem magamnak egy ruhát és a spanyolfalam mögött át is öltöztem. Gyönyörű zöld ruha volt, gyenge zöld, pont ugyan olyan, mint tavasszal a fák zöldje. Csodálatos smarag színe volt. Derékon felűl sütétebb volt, mint a szoknyája. Elővettem egy szivecske alakú nyakláncot. Még régen apukám adta anyukámnak. A közepébe az volt belevésve, hogy 'Capulet'. Ez az egyik olyan tárgy amit mindig magammal vitte bárhova, a másik pedig egy rózsafüzér. A szív mellett még volt egy kis vörös drágakő. A nyakamba raktam és hátul összecsatoltam. Nagyon tetszett és a szettem öszhangban volt a természettel. Olyan békés napnak indult a mai...Csak remélni tudtam, hogy ezt a békességet senmi nem fogja tönkreteni. Elindultam kifele az erkélyemre, hogy méginkább magamba tudjam szívni a friss harmatos kevegőt. Vigyáztam akkor amikor kiléptem, kint nem voltak szilánkok, hiszen kinről dopták be a tégját. Nagyon finom és kellemes volt a levegő, mohón szívtam magamba. Az erkélyem pontosan rálátott a főtére. Nem voltam hozzá olyan közel, de elég magasan, hogy rálássak. Semmi érdekes, semmit nem láttam.
-Mercutio!- kiálltotta a semmiből egy hang- Védd magad!
Te Szentséges Szűz Mária!