Szerelmem egy Jancsi bohóc (Rómeó és Júlia FF.) |BEFEJEZETT|

15. fejezet Éjféli nász

Megelpődtem. Viszomoztam a csókot, majd elváltam tőle.
-Hogyan sikerült elintézned? Részleteket akarok Mercutio!- mondtam izgatottan.
-Ma éjszaka, pontban éjfélkor oltár elé viszlek. Összefonjuk e éjszakán a testünket és lelkünket- kivette a nyakából azt a kis nyaklancát ami mindig rajta van, majd az én nyakamba rakta.- A záloga a hűsegemnek kedvesem. Igérem, igérem nem nézek többé más nőre.
Elmosolyodtam, megsimogattam az arcát és nyomtam a homlokára egy puszit. Magamhoz öleltem öleltem ő meg a csípőmnél fogva ölelt át és a domboraimra hajtotta a fejét. Egy kézzel simogattam a haját és így próbáltam szárítgatni.
-Vegyél fel valamit- mondta.- Nem baj, hogy nem esküvői ruha. Csak fehér legyen.
Bólintottam egyet, a hajába pusziltam. Elváltam a karjaitól és újra kinyitottam a szekrényt. Elkeztem nézni a ruháimat, nem voltak szerencsére porosak. A legtöbb vörös, piros vagy bordó volt. Meg persze a fekete köppenyeim is ott foglaltak helyet. Egy kis időbe beletelt, hogy találjak fehér ruhát, de amit találtam az nagyon tetszett. Igaz, nem volt teljesen fehér, de tökéletes lesz. Magamra vettem, még volt egy hozzá illő fehér nyakláncom is. Azt us felvettem, de amit Mercutio adott azt is magamon hagytam. Mercutio már az ágyamon fetrengett, de amint teljesen felöltöztem egy hirtelen mozdulattal fellökte magát allásba. Most néztem csak végig rajta. Fehér ing, fekete nadrág és a szokásos vörös kabátja amit ebben a pillanatban vett le.
-Hideg idő van kint. Míg oda nem érünk addig ez legyen rajtad- puszilta meg a fejem búbját.- Segítek majd lemászni, nem akarom, hogy elszakítsd a ruhád. Utána meg a kastélyba megyünk a szobámba.
Bólintottam egyet. Elindultunk kifele az erkélyre, ott a hónom alá nyúlt és lerakott a földre. Utánam ugrott és a csípőmnél fogva ölelt magához. Elindultunk a templom irányába, Verona falai mellett mentünk. Békes volt a hangulat, nem siettünk. Én csak a boldog arcát tudtam nézni. Csillogtak a szemei, mint egy gyermeknek. Ő csak maga elé nézett és mosolygott, nem bírtam ki, hogy ne pusziljam meg. Ez kizökkentette a transzból. Rám nézett még mindig mosolyogva és nyomott a homlokomra egy puszit. A szemei ugyan úgy csillogtak, olyan aranyos. Igaza van, nem volt olyan meleg kint, de nagyon kellemes volt. Boldog és izgatott is voltam, kis ideje még a könnyeimmel küszködtem, de már olyan boldog vagyok. Ha belegondolok mi lesz az éjszaka többi részében...
Soha nem volt még olyanban részem. Hamarosan újra a templom előtti kiskertben találtuk magunkat. Most nem láttuk a szép kis baraczfát, mert nagyon sötét volt. Éjfél fele járhatott az idő, a Hold sárgán ragyogott a csillagok közt. Mindig is tudtam, hogy különleges és meghatározó lesz az az éjszaka, de hogy ennyire és vele soha nem mertem volna gondolni. Mindenesetre nem is lehetnék boldogam, de mégis. Ha nem kéne itt hagynom Veronát, akkor tényleg én lennék a legboldogabb. Éreztem, hogy a szemeim a boldogság miatt könnyekkel telnek meg. Elindultunk befele a templomkapun. A legtöbb nő nagy esküvőröl álmodozik, vendégeggel és giccsel. Fölöslegesnek tartom, az a lényeg, hogy én és Mercutio legyünk ott, meg persze Lőrinc barát. A mi kis parányi esküvőnk lesz a legszebb és a leghangulatosabb. Levettem a vöröském kezét a csípőmről és felkaroltam. Az oltárnál már láttam a barátott. Ő is ki volt öltözve, alkalomhoz illően. A templom nem volt kidíszítve, természetes pompájában csillogott, mint mindig. Ma eljön az a nap amire egész életemben vártam és fantáziálgattam. Életem egyik legbodlogabb éjszakája lesz ez a mai, nincs e felől semmi kétségem. Az oltár elé álltunk, szembe egymással. Lőrinc barát elkezte a beszédét, feltette a kérdéseket, majd válaszoltunk rájuk. Aztán jött, hogy kimundtunk az igeneket és a fogadalmak. Aztán az atya elővette a stólát. Mercutioval összefontuk a kezünket ő meg ráterítette. Mercutiohoz fordult.
-Nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt, akarod-e a jelenlévő Portia Capuletet feleségül venni?- kérdezte.
-Akarom- felelte Mercutio.
-Mond tehát utánam: Isten szent színe előtt feleségül veszlek.
Mercutio megismételte a barát szavait. Lőrinc atya hozzám fordult.
-Nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt, akarsz-e a jelenlévő Mercutiohoz feleségül menni?
-Akarok- feleltem.
-Mond tehát utánam: Isten szent színe előtt feleségül megyek hozzád.
Megismételtem a szavait majd csillogó szemekkel néztem Mercutio szemeibe.
-Most megkötött házasságtokat az Egyház nevében érvényesnek nyilvánítom, és megáldom az Atya,  a Fiú és a Szentlélek nevében- mondta a barát.
-Ámen!- feleltük egyszere Mercutioval.
Mind a kettőnk szemei csillogtak, olyanok voltunk mint két kisgyernek akik az előbb árulták el a másiknak a legféltetebb titkukat és fogadalmat tesznek, hogy soha nem mondják el. Ott csillogott a szemünkben a remény, a vágy és az öröm. Folytatódott a szertartás, majd jött a csók. Az pecsételi meg az egészet. A csípőmnél fogva húzott magához és megcsókolt. Úgy csókolt, mintha az eddig bűn lett volna. Mohó volt az ajkaival. A mellkasára tapasztottam a kezeim. Még a könnyem is kicsordult, olyan szinten voltam boldog. Szeretem ezt az embert és ő is viszont szeret, ami még talán ennél is jobb, hogy most fontük össze a lelkünket örökre, és hamarosan a testünket is össze fogjuk. Elvált az ajkaimtól és ugyan úgy csilogtak a szemei. Egy hirtelen mozdulattal felkapott majd elindult velem kifele a teplom kapuhoz.
-Minden jót agyám! Köszönjük, hogy szánt ránk időt!- mondta mosolyogva és ugyan olyan tempóban haladt velem.
Hozzábújtam ahhoz az erős mellkasához. Kint megfújt minket a hideg levegő, abban a pillanatban még az is kellemes volt. Abban a pillanatban egy panasz szavunk sem lehetett, maximum az én távozásommal kapcsolatban. Biztos kezekkel tartott, ráhagytam magam. Az égen néztem a csillagokat, gyönyörűek. Felfedesztem pár csillagképet is, a Siriust vagy a göncöl szekért. Csodálatos éjszaka volt és hamarosan mégcsodálatosabb lesz. Nagyon vártam már, de féltem is. Féltem, hogy nem leszek neki elég jó. Soha nem volt még olyanban élményem, így okkal aggódhatok amiatt, hogy nem fogok megfelelni neki. Reménykedtem, hogy megfogok, a remény hal meg mindig utoljára. Szorgalmasan vitt engem hazafele, hátracsapta a fejét és ezzel együtt a vörös haját is. A kastély elé értünk, nem rakott le csak megállt.
-Ilyenkor már alszik a személyzet is- sugtogta halkan- nyugodtan bemehetünk az ajtón is.
Ezzel el is indult újból. A nyakaba bújtam és lehunytam a szemeim. Bevitt engem majd elindult velem a lépcsőn. Szép bíbor szőnyeg fedte és akácfa korlát. Ez a lépcső nem recsegett úgy, mint az otthoni, sőt semmilyen hangja nem volt. Bagoly hugogás és kutya ugatás hallatszódott csak be. Egyépként nagyon békés volt minden és kellemes. Mámorító érzések kavarogtak bennem, abban a pillanatban csak úgy éreztem, hogy csak én és Mercutio vagyunk a világon. Megfeledtkeztem minden gondtól, elfelejtettem a múltat és sikerült csak is a jelenre koncentrálnom. Nem érdekelt, hogy mi lesz holnap, vagy utána, csak is az ami most van. Az a lényeg, mert most élem át. Boldognak kell lennem, hogy a múltam is boldog legyen. A jövőm meg úgy lenne teljes mértékben örömteli ha sikeredne Mercutioval maradnom, ó Istenem milyen boldog is lennék én akkor. Az ujjam köré keztem csavargatni a vörös tincseit. Olyan szép és puha na meg persze selymes. Semmi másra nem gondoltam abban a pillanatban, csak is Ő rá. Már semmi sem lényeges nekem olyan szinten, mint Ő. Ha Ő jól van, akkor én is jól vagyok. Ha boldog, akkor én magam is az vagyok. A kastélyban kellemes meleg volt, nem olyan, mint otthon az én szobámban. Az a kis szoba is annyira fog hiányozni, annyi titkot őriz magában. Az első estém Mercutioval, a sok titkomat amit lázasan motyogtam el. A fájdalmas sírásaim és még sorolhatnám, de nem szabad erre gondolnom. Ki kell vernem az ilyeneket a fejemből, mert most mindent tiszta lappal kezdhetek, mint Mercutio felesége. A múltamat el kell törölnöm a szemem elől, de azt nem szabad elfelejtenem, hogy honnan is jöttem. A családom, a szüleimet soha nem szabad elfelejtenem. Az emberek csak akkor halnak meg igazán ha elfeledik őket, ez nem szabad, hogy megtörténjen a szüleimmel. Vegülis, miattuk lettem az aki vagyok. Gyilkos és legbelül azt érzem, hogy miattuk van, hogy most Mercutio felesége vagyok. Ha nem megyek el 6 évre Milánóba akkor a viszály miatt lehet mi is utálnánk egymást. Akkoriban, 10 évesen még igazán gyerek voltam. Azt mondják, hogy a kisgyermek senkit nem tud szívből gyűlölni, én magam is ilyen voltam. Nem tudtam gyűlölni a Montaguekat, nem úgy, mint Tybalt. Neki valahogy sikerült, hiszen ők ölték meg a szüleit. Én egyedül csak a Halálra és magamra haragudhattam a haláluk miatt, senki másra. Apámat még szerettem is, édesanyámat meg nem is ismertem, születésem után gyermekágyi lázbam meghalt. Minden gyerek tisztalelkűnek és ártatlannak születik, de én már akkor amikor rájöttem, hogy mi is történt saját magam okoltam. Mondták, hogy ne ostorozzam magam, de ha én nem vagyok akkor nagy eséllyel élnének. Bár az is igaz, akkor Mercutio már halott lenne, Tybalt keze által. Lassan a szobájához értünk. Kinyitotta az ajtót majd a karjaiban vitt át a szobán.
-Hát nem csodálatos?- mondta csillogó szemekkel.- Ezzel is megbecsételtünk mindent, a java meg még csak most fog jönni.
Huncut vigyor ült az arcán, leült az ágyra engem pedig az ölébe helyezett. Elkezte kikötni a fűzőmet, majd amikor nem sikerült neki, megunta. Megfogta fent a ruhám és egy egyszerű mozdulattal megszakította a lágy anyagot. Innentől sokkal könnyebb volt a dolga, lehúzta rólam és a földre dopta. Kicsit fájt a szívem azért a ruháért. Az volt a tervem, hogy örökre meghagyom a szekrényemben és az is erre az éjszakára fog emélekzetni, de nem csak az éjszakára hanem, az egész mai estére. Visszanéztem a szemeibe, még mindig ugyan olyan módon csillogtak. Egymás ajkaihoz közeledtünk és rá is tapadtunk, mindketten. A csípőmet kezte simogatni én meg a vállára raktam a kezeim és térdre ereszkedtem. Mivel ő ült, így én voltam kivételesen a magasabb. A kezem az arcára raktam és főlé tornyosultam. Simogattam, olyan jó puha a bőre és kellemes. Éreztem, hogy hevesebben kezd csókolni, természetesen mosolyogva viszonoztam. A másik kezem becsúszott az inge alá. Megsimogattam az erős mellkasát, érződtek a hasizmai ahogy a mellizmai is. Ügyeskedtem kicsit, belülről kezdtem kigombolni az ingét. Jól ment, amint szétnyílt rajta eltűrtem onnan a ruhát és megsimogattam. Visszaültem rendesen az ölébe. A csípőmnél fogva megragadott, majd maga alá nyűrt. Az ágyon fekve folytattuk tovább, ő a vállamnál támaszkodott én pedig alatta feküdtem. A lábaimat a dereka köré fontam és simogattam a vállat. Leírhatatlan, hogy mennyire jó érzés volt ez így. A csók közben elkeztem róla szépen lebontani az inget, szeretem ezt a darabját és nem akartam, hogy bármi baja essen. Bár, nincs olyan ruha ami nem mutatna jól rajta. Levettem róla majd szépen az ágyra raktam, nem akartam a földre dopni, az ő ingjei sokkal jobbat érdemelnek, hiszen bennük van az ő fenséges illata. A kezeim a vállára majd a karjára csúsztak. Megmarkoltam kicsit a bicebszét, amitől megfeszültek ott az izmai. Volt is mit markolnom ott, olyan erős. Elváltam az ajkaitól majd a nyakába bújtam és adtam oda egy csókot. Sóhajtott egyet, tetszett ez a hangja. Annyira jó. Lassan felemelte a hátamat és mégerősebben a nyakába bújtatott. Elkezte kioldani az utolsó előtti ruhadarabom, mely a testemet takarta, a fűzőmet. Azt is ugyan olyan módon dopta a földre és a szájára harapot. Kezeit a domboraimra csúsztatta és adott egy csókot közéjük. Itt már nem volt megállás. Leszedtem róla az alsó nadrágot, de az én fehérneműm még mindig maradt rajtam. Mind a ketten normálisan felfeküdtünk az ágyra és az utolsó ruhadarabom is a földön végezte. Megkezdődött az aktus... Felnyögtem és be is könnyeztem. Ez az első.
                              ***
Az aktus valami mennyei csoda volt! Igaz, elsőre még nagyon fájt, de Mercutio olyan gyengéd volt velem. Mind a ketten tele voltunk kéjjel és szenvedéllyel. Hatalmas csoda volt őt érezni magamban, ahogy a testünk egybe fonódik. El sem tudtam volna képzelni magamnak nagyobb ajándekot ezeknél a pillanatoknál. Minden egyes apró érintése egy ajándék. Az ahogyan hozzám ér és amilyen gyengéden, de mégis határozottan és szenvedélyesen az valami hatalmas csoda! Ahogy ő maga is az! Egy idő után már igazán megszoktam és az is olyan kellemes volt. Az is járt közben a fejemben, hogy holnaptól egy teljesen más ember leszek, hiszen ő ma elvette azt amit tartogattam. Holnaptól már nem is az a kislány leszek, mint ami eddig, hanem egy sokkal éretebb nő és boldog. Az egész dolog közben szinte mással sem törődtem, mint vele. Csak arra figyeltem, hogy ő éppen mit csinál. Az agyamat teljesen kikapcsoltam, semmi másra nem akartam fordítani a figyelmemet csak is ő rá. Izadtunk és lihegtünk, de mégis életem egyik legszebb éjszakája volt. A reggelem is mesébe illő volt. Mercutio mellkasára volt hajtva a fejem ő meg az egyik kezével ölelt magához. A mellkasán még éreztem némi izzadság cseppet, de ez még vonzóbbá tette. Tudtam, hogy ő már fent van, mert megváltozott a légzése és a hajam birizgálta. Lassan elkeztem nyitogatni a szemeim. El sem hiszem...Az első nap, hogy úgy ébredek, mint Mercutio felesége. Teljeséggel hihetetlen. A fejemet lassan felé fordítottam majd amint észre vette, hogy ébren vagyok nyomott egy rövid csókot az ajkaimra.
-Jó reggelt, édesem- mondta mosolyogva.
-Neked is- simogattam meg a mellkasát és mégjobban odabújtam.
A hajamat simogatta és a kezébe fogta. Az orrához tartotta és megszagolta.
-Van mára valami programod? Személy szerint nagyon örülnék neki ha az egész napot csak kettesbe töltenénk.
-Parist akarnám egy kicsit megszorongatni. Szeretném ha leszállna Júliáról és ő is boldog lehetne Rómeóval, mint én veled.