Te és én. /VKook/ ~Befejezett~

34.

Jungkook pov.

Lihegve teszem le az utolsó bútort is a helyére, fáradtan le is ülve az egyik székre. Taehyung fejéből hirtelen kipattant az, hogy elköltözik, amit nem is bántam. Az a környék ahol élt elég veszélyes volt, főleg este, mikor már a csillagok ragyogtak az égen. Sokkal szebb és tágasabb házat választott magának, ami már egy gazdag modellhez illik. Vadi új bútorokat vett, régieket otthagyta a következő tulajnak, ami szerintem elég nagy pénz pocsékolás volt, hisz azoknak nem volt semmi baja, nem volt értelme újakat venni. Bár ő gazdag, nem úgy gondolkodik, ahogyan én. 

-Tessék. - Jön oda hozzám Tae, kezembe nyomva valami üdítőt. - Köszönöm, hogy átjöttél segíteni, nélküled továbbtartott volna.- Mosolyog rám kedvesen, amitől olyan kis édessé válik.

Mostanában amúgy is nagyon sokat változott, sokkal kedvesebb lett, mosolygósabb. Kevesebbet káromkodik, nem piszkálja a körülötte lévőket, persze vannak kivételek. A birtoklási vágya elég keményen megmaradt, így van mikor a munkahelyen hozzám szól az egyik kollégája ő rögtön ugrik is. Emiatt sokat is veszekszünk, mert mindenre féltékeny, még arra is, ahogyan a munkámat végzem. Nem tetszik neki, hogy modelleket fotózok, hozzájuk érek, egyáltalán hozzájuk szólok. Ha tőle függene, egész nap nem csinálhatnék semmit, nem szólhatnék senkihez sem. 

-Köszönöm. - Mosolygok rá és megiszom az italom. 

Namjoon már nem jár be a munkahelyére, de továbbra is Jinnel van együtt. Fáj beismernem, de nagyon szép párt alkotnak ők együtt, teljesen egymáshoz illenek. Taehyung még teljesen nem lépet túl Namjoon-on, így mikor meglássa elfut a másik irányba, vagy a hátam mögé bújuk, míg a szőkeség el nem tűnik a látóvonalunkból. Többször is felvettem már az az ötletet, hogy menjenek beszéljenek, de a Kedvesem hallani se akart erről. Ő biztosan nem beszél vele, hangoztassa folyton. Könnyebb lenne neki, talán el is tudná engedni, ha megbeszélné vele. 

-Jungkook...szeretnél tőled kérdezni valamit. - Bátortalanul tipeg előttem, amire leteszem a poharam és minden figyelmemet rászentelem, de nem folytassa a beszédet. 

-Mond nyugodtan. - Megfogom kezét és belehúzom az ölembe. - Rosszat csináltál? - Kérdem szemeibe nézve, de ő gyorsan megrázza a fejét és inkább kipattan az ölemből, hogy az ágyszélén foglalhasson helyet. 

-Kényelmes. - Rugózik párszor az ágyon, terelve a felhozott témát, amire elmosolyodok és megcsóválom a fejem.  - Már alig várom, hogy aludhassunk rajta. - Szemtelen mindenét! 

-Nem hiszem, hogy sokat foglak hagyni aludni az éjszaka. - Mosolygok rá magabiztosan és elé állva vállainál fogva hátra lököm az ágyban, majd gyorsan fölé mászok. - Csináljunk egy próbát? - Vigyorogva felemelem a szemöldököm, miközben megfogom mindkét csuklóját és a feje mellé szorítom őket. 

-Milyen türelmetlen vagy. - Felakarja emelni az egyik karját, de visszanyomom az ágyra. 

-Te pedig önző. - Odahajolok az ajkaihoz és adok rá egy apró csókot. - Nem hagyod, hogy érintselek. - Adok még egy apró puszit, majd végül a nyakához hajolva azt kezdem ellepni édes puszikkal. 

Fejét már automatikusan fordítsa el, hogy hozzátudjak férni, amire muszáj vagyok elengedni egy mosolyt. Nem hagyhatok rajta foltot, ezért fájdalmas szívvel, annál nagyobb beleéléssel csókolgatom, harapdálom a puha bőrét. Kiengedve a hangját élvezetesen sóhajtozik, nyögdécsel, amitől jobban felforr a vérem. Nem is bírok magammal sokáig, ezért elengedem az egyik kezét, hogy pólója alányúlhassak, érintve ezzel mellbimbójában lévő apró karikát. Élete legjobb döntése volt az a piercing.