5.

2.7K 153 22
                                    

Jungkook pov. 

Idegesen nézve a faliórát az asztalomat ujjaimmal türelmetlenül dobolva kemény felületét. Azt sem tudom jelenleg milyen órán is vagyok, vagy hogy a tanár mit magyaráz az asztala mögül. Baromira ideges vagyok, félek nem lesz ott, mire odaérnék, vagy lehet el sem jön. Nem is értem miért is érdekel engem ennyire, hogy mit tesz az a fiú, hisz semmi közöm hozzá. Nem a barátom, nem is a párom, sőt még egy ismerősnek sem mondanám, mert még az igazi nevét sem tudom. Csak annyit tudok, hogy egy modell, akinek a beceneve V és 26 éves. Van egy barátja, akivel már elég régóta együtt lehetnek, mert Jimin azt mondta 16 éves volt mikor látta elsőnek a kékséget. Szex és alkohol függő, aki anorexiával és ezek szerint depresszióval is küzd. Na meg egy mazochista is, de nem is kicsit. A személyisége szörnyű, így beszélni se lehet vele normálisan, mert pillanatok alatt képes felbaszni az embert. Az egyetlen jó tulajdonsága a külseje, ha ez nem lenne, nem is ismertem volna meg. Ha nem mentem volna el arra a hülye buliba, most sokkal nyugisabb lenne az életem, nem kéne egy idegen miatt aggódnom. Miért nem tudtam a seggemen maradni és tovább inni? Miért kellett annyi ember közül pont őt meglátnom? Bár nála szebb nem volt a bulin. Ő kitűnt mindenki közül és nem a kék haja miatt, hanem a megnyerő szépségétől. Ahogy ott álldogált a sok fiú között, abban a szexi szűk farmerjában, ami kiemelte formás fenekét, rögtön megakadt rajta tekintetem. Azok a szép, húsos ívelt ajkai, amik olyan csábítóak voltak, hogy megdöglődtem volna, ha nem kóstolhattam volna meg. Már a gondolatától is kiráz a jó eső hideg, míg érzem nadrágom egyre szűkösebb lesz. Nem kéne ekkora hatással lennie rám, csak az emlékére felizgulni. 

Összeszorítva combjaimat nézek újra órára, megkönnyebbülve látva hogy nem sokára kicsöngetnek. Nem lenne jó merevedéssel tovább itt ülni...talán meg kéne látogatnom a mosdót mielőtt készülődnék a munkába. Nem kéne Jiminnek így látnia, vagy V-nek, ha talán tényleg eljön, bár hátha látva a sátort a gatyámba kedvet kap és térdre vágja magát előttem. Amilyen mazochista lehet még örülne is neki, hogy jó keményen megdugnám azt a kis csinos száját. Múltkor is imádta, hiába vágott fancsali képet, attól függetlenül nagyon stabilan állt. Na meg az a tekintett, azok a könnyes szemek, amitől olyan kis ártatlanak tűnt. Újra látni akarom azt a tekintettét, miközben jól megdugom a szűk fenekét. Hallani élvezetöl és sírástól eltorzult hangját, a hatalmas nyögéseit, sikolyait. A gondolatra megrándul a farkam a nadrágomban, így nehezen de elfojtom a nyögésem. Nem szabad ezekre gondolnom, különben nagy bajban leszek. A végén nem fogom tudni úgy elhagyni a termet, hogy senki se vegye észre a nadrágomba elbújt kemény tagomat. 

Végre kicsöngetnek én pedig az elsők között elhagyom az előadó termet. Felsietve a lépcsőfokokon bevágódok szobám ajtaján, amitől a bent lévő barátom felsikolt ijedségébe. Nem törődve vele gyorsan levágom magamról a táskámat, majd besietek a mosdóba. Hallom ahogy utánam szól, hogy mi ütött belém, mi ez a sietség, de nem válaszolok neki, nem is tudnék jelenleg. Lehajtom vécé ülőket, majd kicsatolom nadrágom, végre kiengedve erős szorításából hatalmasra nőt péniszem. Leülve kézbe is veszem és rögtön gyorsan mozgatom rajta kezem, hisz erre nagyon nincs időm. Készülődnöm kéne dolgozni, majd meg kéne néznem, hogy ő ott van-e, de így nem tudom elhagyni a házat. 

Behunyva szemeimet a kékséget próbálom magam elé képzelni, ahogy csontos, hosszú ujjaival megragadja farkam, míg ajkaihoz igazítja, majd végül közéjük engedi. Ahogy lassan kezdi el mozgatni rajtam fejét, csak hogy az őrületbe tudjon kergetni, miközben pc- jét erősen nekem nyomja, többször is végig karistolva vele. Minden egyes bólogató mozdulata után nagyot szív rajtam, hangos nyögést kiváltva belőlem. Egyre mélyebbre enged torkán, ami után már nem tudok nyugton ülni, így mozgatni kezdem csípőmet, megdugva csinos kis száját. Ahogyan lejátszódik előttem a jelenet úgy érzem, ahogy a gombóc az alhasamnál egyre nagyobb lesz, míg péniszemből kiszökik pár vágycsepp, amitől csak még jobban siklik rajta kezem. Ajkaimat beharapom nehogy kiszökjön közülük egy hangosabb nyögés és Jimin meghallja. Ezután a gondolat után meghallom, hogy valaki kopogtat az ajtón, amitől megállok mozdulataimba és az ajtóra meredek. 

Te és én. /VKook/ ~Befejezett~Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang