A Könyörtelen (Jeon JungKook FF.)- BEFEJEZETT

1.rész - Egy átlagos este

/SooJin/

Gyilkosnak neveltek. Érzések nélkül úgy, hogy sose féljek, ne aggódjak,de legfőképpen sohase érezzek fájdalmat, sajnálatot az áldozataim iránt. Kegyetlen voltam, nem ismertem könyörületet,csak azt tettem, amit az utasítás mondott. Nem mérlegeltem, nem lázadoztam az utasítások ellen, csak megtettem, amit kértek, és az az egy dolog lebegett a szemem előtt, hogy az öcsém életben maradjon. Miatta lettem bérgyilkos, mert miután minden családtagomat megölték, az ő kivételével, vele zsaroltak. Hanem teszem meg az aktuális gyilkosságot, a testvérem meghal, de mivel szörnyen ragaszkodom hozzá, annak ellenére, hogy ő azt hiszi halott vagyok, gondolkodás nélkül cselekszem. Közel tíz éve, tíz nyomorult éve dolgozom bérgyilkosként, és a főnököm lelkén szárad a családtagjaim élete, de nem tudok menekülni.Sajnos nem csak a családomat vesztettem el, hanem az érzéseimet, mivel brutális módszerekkel érték el, hogy kemény legyek és érzéketlen. A főnököm az „Isten", legalábbis ezt hiszi magáról, de tulajdonképpen ő beszél a megbízóval, én csak az áldozatom nevét, életkorát, pontos helyzetét, és a halálának módját tudom. A halál módja a legfontosabb, mert ez alapján döntöm el, hogy milyen fegyverrel fogok véget vetni az életének,de néha a felbérlők nagyon elvetemült dolgokat kérnek. Azt hiszik, hogy olyan könnyű megölni valakit, ha az ember egy profi bérgyilkos, ám néha még nekem is irtó nehezen ment ez az egész.

Az az estém is olyan volt, mint a többi. Gyilkolni indultam. A legkegyetlenebb módszert kellett alkalmaznom, egy enyhe romantikus körítéssel, már ha lehet bármi romantikus egy halálos vágásban,a vörös rózsa ellenére is. A kezemben egy baseballütő, a zsebemben egy kés és az a bizonyos rózsa. Egy sikátorban sétáltam végig, tudtam, hogy ott lesz az áldozatom is. A falhoz lapulva vártam, és pár pillanat múlva elvágtatott előttem. Csendben lépdeltem utána, észre sem véve, hogy ott vagyok követem őt, síri csendben, a halál képében, nesztelenül. Amint kellő távolságba értem, akcióba lendültem, majd megemeltem az ütőt,és erőteljesen tarkón vágtam vele az ismeretlent. Összeesett, a termetes teste zsákként hullott a földre, a homokba és koszba,bepiszkítva ezzel makulátlan öltönyét. Bárcsak tudná, mi várrá, hogy pár perc múlva a tökéletes élete véget ér.

Csak egyetlen pillantást vetettem, a földön fekvő, eszméletlen,fekete hajú férfira, majd úgy helyezkedtem el, hogy a lábaim a dereka mellett legyenek, két oldalon, hogy távol lehessek a szerteszét csapódó vértől. A haja elég hosszú volt, majdnem leért a válláig, így könnyen bele tudtam kapaszkodni, majd hátrahúztam a fejét, és előkerestem a késemet. Vettem egy mély levegőt, majd a pengét a nyakához nyomtam, és egy gyors mozdulattal átvágtam a főeret. A vér, az életet jelentő, forró és vöröslő folyadék, végighömpölygött a földön, keveredve a nagyváros betonjának mocskával, így az értékét vesztette, pont úgy, mint az áldozatom élete. Immár semmit sem ér, akárcsak én...

Igyekeztem kikerülni a vértócsákat, vetettem még egy utolsó pillantást a halott férfira, majd a hátára dobtam a rózsát. Sóhajtottam,majd úgy léptem le, mintha semmit sem tettem volna, de a lelkiismeretem mást mondott. Őt nem tudták elhallgattatni, ő akkor is volt bennem, és figyelmeztetett minden egyes pillanatban,átkozott másodpercben, hogy mit teszek. Ő tudta, hogy mi vagyok,de azt is sejtette, hogy nincs más választásom. A sikátor különösen sötétnek tűnt, talán azért, mert még ott voltam, a halál és a pusztulás képében.

***

Nemvolt kedvem visszamenni a szállásra. Pontosabban haza, mert ugyanaz én házam, a főnököm kisajátította, pont úgy, mint minden mást, ami egykor, régebben az én tulajdonom volt. Sosem bízottabban, hogy végül is képes vagyok megölni valakit, de tíz évnyi munkatapasztalat után már, csak kiérdemelnék egy kis tiszteletet vagy épp bizalmat, mégis sajnos túl sokat kértem. Elég hamar megérkeztem, hála az eszeveszett rohanásnak, mivel eszembe jutott,hogy dolgoznom is kell, – sajnos nem sokat látok abból a pénzből,amit a gyilkolásért kapok, épp ezért kellett egy kiegészítőállás is, mely legalább legális. Beléptem az ajtón, amit nagy zajjal csaptam be, volt benne némi szándékosság is, de nem bántam, hogy okoztam egy felfordulást. Arra figyeltem fel, hogy valaki megköszörüli a torkát a hátam mögött, mire felkaptam a fejemet, és a főnökömmel találtam szembe magam. Ott ült a kanapén, mint egy kiskirály, akinek olyan mértéktelen lenne a hatalma, de valójában, csak egy szánalmas kis senki volt, én tudtam ezt a legjobban. A szürkéskék szemeit rajtam tartotta,közben felvonta a szemöldökét, de az arca rezzenéstelen maradt.