A Könyörtelen (Jeon JungKook FF.)- BEFEJEZETT

5. rész - Egy hétvége vele(d)

Sejtelmem sem volt arról, hogy mi lenne a leghasznosabb felszerelés, öltözet,amit elvihetnék, mert biztosra vettem, hogy JungKook képes lesz a legegyszerűbb, hétköznapibb ruhából is piszkos fantáziálásra ihletet kapni, melynek középpontjában én fogok állni. Egy kisebb bőröndöt pakoltam tele, de csak pár dolgot tettem el, nem szerettem volna kihívó lenni sem, így a csomagolást egyszerűen megúsztam. Amint elindultam, eszembe jutott, hogy nem árt, ha beugrom a Sweetie-be, hogy közöljem a főnökömmel nem tudok bemenni dolgozni, szabadnapokat kell kivennem, mivel fontos dolgom lesz. Őszintén megvallva inkább a felszolgálást választanám,az egoista barommal szemben, de mivel el kell érnem nála, hogy belém essen, a közelében kellett lennem, az én nagy bánatomra.

A legelső utam a klubban, Jinhez vezetett. Tudtam, hogy haragszik rám,amiért visszautasítottam, de engem kellemetlenül érint az, hogy másként tekint rám, mint az elmúlt tizenöt évben. Csak az egyik legjobb haverom, semmi több, és én képtelen vagyok ennél többet érezni iránta. Beléptem a megszokott helyiségbe, és a srác ott ült egy üveg whisky társaságában. Sajnálkozva csóváltam meg a fejem, és kivettem a kezéből a poharat, mert nem voltam hajlandó úgy beszélni vele, hogy a tudata teljesen más, a tömény alkohol miatt.
–Vétkeztem!– jelentettem ki a megszokott módon, majd ledobtam magam a kanapéra.
–Kit öltél meg? – kérdezte.
–Senkit. Vonzódom az áldozatomhoz.

Ez ráadásul úgy következett be, hogy a szívem egy része, még mindig NamJoon-é volt, de őt sosem tudom visszaszerezni, mert annak súlyos következményei lennének, ám JungKook valamiért megmozgatott bennem valamit, egészen mélyről, szinte a zsigereimig hatolt. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem több egy egyszerű szexuális vonzódásnál, de mi van, akkor ha idővel ennél is több lesz. Nem akadályozhatom meg azzal a küldetés sikerét, hogy hagyom elcsábulni. A fenébe azzal, hogy ilyen szívdöglesztő, és levakarhatatlan...

Elsötétült képpel nézett rám, szinte megölte a féltékenység. Nem tudtam mire vélni a reakcióját, de a legrosszabb sejtelmem beigazolódni látszott, hogy ő sokkal többnek tart, mint egy barátot,valószínűleg szerelmes belém, de én... Nem fogom őt sosem szeretni.
–Nézd!– próbálkoztam higgadtan vázolni neki a helyzetet, de eléggé felzaklatott az, hogy rájöttem egy titokra. – Nem vagyok képes a barátságunkat átalakítani mélyebb dologra...
–Mert bele vagy esve abba a féregbe? – szakított félbe gorombán, és a pohár után nyúlt, de megakadályoztam, hogy igyon belőle.
–Már nem azért, de eleve az egész munkám miatt le kellett mondanom a szerelmemről!– emeltem fel a hangom, és közben visszatettem a poharat az asztalra. – Nem vagyok szerelmes, se JungKookba, se beléd! Jelenleg rohadtul nem érdekel a szerelem.

Igazából, elég sokáig húztam a kapcsolatomat NamJoonnal, hiszen már dolgoztam, mint bérgyilkos, de mégis vele voltam. Összesen négy évig voltunk együtt, és valójában Jinnek köszönhettem azt, hogy sosem buktam le. Nem tudtam, hogy kiket ismer, de nem maradt utánam soha egyetlen nyom sem. Csak miután halálosan meg lettem fenyegetve, jobbnak láttam, ha egyszerűen csak lélépek, és kezdetben nagyon nehéz volt, de rettenetesen féltem attól, hogy Nam is holtan végzi.
–Persze– nevetett fel gúnyosan, én meg döbbenten, elkerekedett szemekkel néztem rá.
–Lehiggadnál? Unom, hogy féltékeny vagy, a nagy semmiért! Nincs közöm hozzád,és nem is lesz, az alibimet letekintve, és csak azért, mert az egyik legjobb haveromnak tartalak, de már nem tudom, hogy tudok -e egyáltalán számítani rád, mert meg vagy hibbanva.
–Sajnálom!– suttogta szomorúan. – Nagyon bírlak téged!
–Sejtem!– sóhajtottam lemondóan. – Hagyjuk! Mennem kell. Gondolkozz el azon, hogy megéri-e egyáltalán beszélnünk!

Nem válaszolt, csak bólintott, de jelen pillanatban, nagyon jól tudtam, hogy képtelen hideg fejjel gondolkodni, az alkohol, és a rózsaszín érzésvilág együtt totális káosz. Kicsit felzaklatott, hogy rájöttem mindenre, hogy ő túlságosan is bír engem, én viszont nem, de nem szeretnék vele haragban lenni.

Kifelé igyekeztem a hátsó kijáraton, amint elmondtam a főnöknek, hogy nem leszek hétvégén, és érdekes, mert nem haragudott, sőt elküldött még egy hétre, hogy pihenhessek, mert szerinte megérdemlem a kitartó munkám miatt. Végül is ez jó hír volt, visszazökkentett a nyugalmi állapotba, de amint odakint az utcán egy sárga sportkocsi parkolt le elém, kissé ledöbbentem, bár a sofőr még jobban kiverte nálam a biztosítékot.
–Mivel nem jöttél el időben, gondoltam, megkereslek – jegyezte meg JungKook mosollyal az arcán.
–Menni akartam, de... – mentegetőztem, de aztán elhallgattam, mert nem jutott eszembe semmilyen kifogás.
–Elvigyelek egy körre?
–Az autóban akarod elintézni?
–Miért ne? Gyalog akarsz eljönni hozzám?
–Nem akarok elmenni hozzád! – határoztam el.
–Nincs választásod, jössz és kész! – erőszakoskodott, mire én csak sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy nem menekülhetek.

Beültem az autóba, mely valóban nagyon jól nézett ki, na meg persze piszok drága lehetett, de nem akartam megkérdezni tőle, hogy honnan szerezte, mert nem akartam bunkónak tűnni, így inkább átléptem ezen a gondolaton. Nem foglalkoztam vele, nézelődtem egész úton, és az volt a legérdekesebb, hogy nem óhajtott velem beszélgetni, nem sokkolta az agyamat, nem bosszantott, és nem akart udvarolni sem. Tíz perc alatt érkeztünk meg, kiszálltam, és döbbenten néztem fel a hatalmas házra, mely olyan volt mint egy luxus kastély. Odaállt mellém, és együtt néztünk az épületre, majd rám mosolygott.
–Van hét szoba, három fürdő, nagy nappali, moziszoba, hatalmas a konyha is, így választhatsz terepet valamelyik éjszakánkra –sorolta fel, majd az utolsó szavainál, bevágott egy sunyi vigyort is, az ajánlat tétel miatt.
–Nem fekszem le veled! – erősködtem.
–Sejtem!Úgysem fogod sokáig bírni!
–Fogadjunk!
–Én megtehetek bármit!
–Velem meg nem lehet megtenni akármit!
–Szeretem a kihívásokat! – ismerte el.
–Nemkihívás vagyok, hanem lehetetlen küldetés!
–Számomra semmi sem lehetetlen!
–Nem szenvedsz önbizalomhiányban – jegyeztem meg, majd elmosolyodtam.
–Ez biztos – vonta meg a vállát, majd befelé indult az épületbe.