A Könyörtelen (Jeon JungKook FF.)- BEFEJEZETT

7. rész - A sebesség megszállottja

Még aznap este leléptem. Nem voltam képes egy helyen maradni JungKookkal, de nem amiatt, hogy az agyamra ment volna, hanem kezdtem túlzottan érzelmes lenni, ami kimondottan kellemetlen volt számomra. Csak pislogott, amikor kisétáltam az ajtón, felpakolva, köszönés nélkül. Talán bántotta, hogy csak így eltűntem, de el kellett mennem. Abszolút nem vártam a hétfőt, nem akartam suliba menni, de végül erőt vettem magamon, és bementem.

A napot azzal töltöttem, hogy menekültem JungKook elől, és nem esett jól neki, hogy levegőnek nézem, bár őszintén megvallva nekem meg a feladatomnak. Tudtam, hogy bír engem, de az, hogy tudom a titkokat, amivel még jobban összefonódik a múltunk, kezd kicsit sok lenni. Először az öcsém, most meg az édesanyja. Neki köze van az én rokonomhoz, nekem meg az övéhez, sőt gyűlöl engem, annak ellenére, hogy tudná ezt. Én tudok mindent, ő pedig nem, és addig jó, amíg nem sejt semmit sem, de semmi sem tart örökké. Ezt tudtam nagyon jól.

Az ebédlőben ültem, az egyik elhagyatott asztalnál, amikor egy kellemes látogató érkezett meg. Leült mellém, és boldogan fedeztem fel JiMin mosolygós arcát.
–Zavarlak?– kérdezte meg félénken. Sosem volt bátor, és rámenős, inkább kedves embernek tartottam most is, és teljes ellentéte volt, JungKooknak. Hála az égnek...
–Nem zavarsz! – mondtam mosolyogva. – Mit tehetek érted?
–Te szoktál beszélni MiJoo-val? – érdeklődte csendesen.
–MiJoo-val? Néha. Miért?
–Csak... Mert... – Nem volt képes kimondani, mert elpirult, de tudtam, hogy mit szeretne.
–Tetszik neked, igaz? – segítettem neki egy kicsit.
–Igen. Csak tudni szeretném, hogy mi a kedvenc virága, meg, hogy hová kellene elvinnem, hogy bevágódjak nála.
–Nem így kellene neki állni. Csak beszélj vele.
–Könnyű azt mondani.
–De ha a virággal kezded, akkor is mondanod kell neki valamit.
–Pont úgy beszélsz, mint a tesóm a halála előtt. Ezek az elvek és „mi lenne, ha" stílusú beszólások. Az agyamra ment vele.
–Valóban?– nevettem el magam.
–Csak kérdezd meg, és órák után megvárlak a suli előtt – adta ki az utasítást, majd felpattant és elviharzott.
Döbbenten néztem utána, mivel ötletem sem volt, hogy mivel mehettem az agyára, de ezúttal még biztosabb lehettem abban, hogy ő valóban az öcsém, csak neki még nem esett le, hogy én vagyok a tesója, akit halottnak hisz, csakhogy én élek és virulok, és fogok is, egészen addig még JungKook ki nem nyuvaszt.

Éppen indulni készültem, amikor egy másik alak dobta le magát mellém.Végignéztem rajta, és immár MiJoo-t sodorta felém az életszele.
–Miért éppen JungKook? – nézett rém enyhén dühös arccal.
–Féltékeny vagy? – kérdeztem vissza döbbenten.
–Dehogy vagyok – legyintett megenyhülve. – A cicuskák már annál inkább.
–Szarom le őket! – vonogattam a vállamat. – Tehát nem érdekel JungKook?
–Téged igen?
–Egyáltalán nem jön be.
–Nekem sem. JiMin sokkal helyesebb – ismerte el, majd azonnal céklavörös színt vett fel az arca.
–Ő tetszik neked? – faggattam.
–Igen. Remélem, nem mondod meg neki.
–Eszem ágában sincs. Mi a kedvenc virágod?
–Miért érdekel? – gyanakodott, de készen álltam a válasszal.
–Mert elég különc csaj vagy, és sejtem, hogy valami nagyon különleges dolog lesz az.
–Szeretem az orchideákat, meg a dáliát, és a szegfűt, különösen a fehéret.
–És van valami kedvenc helyed, ahová szívesen mennél?
–Nem értem, hogy miért teszel fel nekem ilyen kérdéseket –összezavarodva nézett rám, mire elmosolyodtam.
–Csak kíváncsiság. Én például imádom a kínai kaját, és a tengeri herkentyűket, viszont nem tudom, hogy merre van a városban olyan hely, ahol jól készítenék el – magyarázkodtam könnyeden.
–Értem. Nos, a tengeri herkentyűket én is szeretem, főleg ha pizzáról van szó. Szeretek enni, tehát én gyakran járok el kajálni, ha van kivel.
–Szerintem, lesz kivel elmenned – jegyeztem meg sejtelmesen.
–És ki az? – csillant fel a szeme.
–Majd megtudod. Most megyek, ne haragudj!