A Könyörtelen (Jeon JungKook FF.)- BEFEJEZETT

16. rész - Úton hazafelé a sokkoló igazságba

Az éjszakából végül nem lett semmi sem. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy nem volt kedvem a dologhoz – aminek JungKook abszolút nem örült –, a másik pedig, hogy nagyon fáradt voltam, de nemcsak én, hanem a srác is. Hajnaltájban arra ébredtem fel, hogy valaki szuszog a fülembe, és a karjaival szorosan átölel.Természetesen tudtam, hogy ki az, és nem is tiltakoztam a közelsége ellen, ki kellett használnom minden egyes pillanatot, amit együtt tudtam vele tölteni. Azt viszont nem tudtam, hogy mikor hajtottam a fejemet a mellkasára, mivel nem emlékeztem rá, és végül nyolc óra fele ébredtem fel. Csendben hallgattam a szívdobogását, mely annyira lekötötte a gondolataimat, hogy nem voltam képes a gyilkosságra gondolni. Akkor derült ki számomra, hogy srác nem alszik, amikor a hajammal kezdett el babrálni, pontosabban egy tincset az ujja köré csavart, majd hagyta, hogy az a tincs visszahulljon a többi közé.
–Kellemes szórakozást találtál? – kérdeztem tőle kedves hangnemben, mely reggelente nem szokott jellemző lenni rám.
–Igen– felelte mosolyogva. – Gyönyörű vagy!
–Képes voltál bókolni... Nekem... – játszottam a meglepettet, majd lassan feltápászkodtam, hogy láthassam az arcát.
–Néha azért nekem is eszembe jut – szerénykedett, természetesen tökéletesen játszva a szerepet. – Csak tudod, a tökéletességem gyakran lefoglal.
–Gyakran?– vontam fel a szemöldökömet. – Én inkább úgy fogalmaznék, hogy folyton.
–Ez gonosz volt! – vágott vissza, majd a nyakam köré fonta a karjait, és közelebb vont magához, hogy meg tudjon csókolni.

Hosszasan csókolt az ajkaimat, olyan varázslatos érzéseket keltett bennem,hogy a hideg is végigszaladt a hátamon. Lejjebb kalandozott a nyakamon, majd a vállaimnál fogva lenyomott a párnák közé, hogy el tudjon felettem helyezkedni. Nem tudtam ellenállni, az önuralmam egyenlő volt a nullával, és piszkosul vágytam arra a szenvedélyre, amit csak ő képes megadni számomra. A kezemmel a hátát simogattam, ő pedig még lejjebb kalandozott a testemen a csókjaival, így halk sóhaj hagyta el az ajkaimat.
–Most fogjuk befejezni, amit tegnap elkezdtünk? – faggattam.
–Valamikor sort kell keríteni rá – mondta mosollyal az arcán, majd ismét hevesen megcsókolt. – Tudod, ami ennyire szenvedélyes és csábító, arra muszáj időt szánni.
Nem tudtam mit hozzáfűzni, mivel tisztában voltam azzal, hogy a tiltakozásom csak felhergeli őt, és azzal nem feltétlenül járok jól.
–Tudod, hogy ezt nem kellene – próbálkoztam érvekkel meggyőzni, hogy szálljon le rólam.
–Miért?– kérdezett vissza közömbösen, mivel a csókok és a kalandozás teljes mértékben lefoglalta a figyelmét.

A következő pillanatban már a combomnál járt a csókokkal, és a combom belső felére osztogatta azokat a csókokat, és könyörögtem mindenhez, ami szent vagy épp nem, hogy véletlenül se essen túlzásba.
–Könyörgöm, hagyd ezt abba! – kérleltem, viszont az utolsó szónál elcsuklott a hangom, hála annak, hogy az ajkai, de különösen a nyelve a lehető legérzékenyebb területhez ért.
Különös szenvedéllyel kényeztetett, én pedig vergődtem az érzéstől, a kéj végigszaladt a testemen, és könyörtelenül elindultam a mennyország felé.
–Fékezd magad, kérlek! – könyörögtem neki, de hasztalan volt, sőt a testem még árulóként is viselkedett.
Halk nyögés hagyta el az ajkaimat, mire ő még jobban belelendült, de amúgy is elég közel álltam a végső, mindent kitöltő gyönyörhöz, alig tíz perc alatt. Nem tudtam, hogy hogyan érhetném el, hogy végre leszálljon rólam, de nem is kellett sokat agyalnom ezen, mert kegyetlenül elért a vég. Felsikoltottam a kéjtől,mely eluralkodott rajtam, és az egész testem lüktetett az érzéstől. Kifáradtam, annak ellenére, hogy nem csináltam semmit, csak élveztem azt, amit JungKook nyújtott számomra.
–Volt ennek valami értelme? – kérdeztem a kimerültségtől suttogva.
–Igen, volt – hangzott a válasz.
Feltűnt, hogy már nincs a környékemen, és amikor felültem, hogy körbenézhessek, mivel is szenved, nem láttam a szobában sem.Visszaborultam az ágyba, de pár pillanat múlva, inkább felkeltem,belegondolva abba, hogy mi lesz, ha visszatér és zaklatni fog. Volt egy sejtésem, hogy miért indult, mert múltkor nagyon leszidtam,amiért elmulasztotta a védekezés egyik legfontosabb formáját,tehát jól átgondolva, jobb, ha menekülőre fogom a dolgot.

A fürdőbe vettem az irányt, ahonnan – amint végeztem –természetesen nem meztelenül jöttem ki, felkészülve az esetleges támadásokra, de sejtettem, hogy egy egyszerű fehérnemű is képes beindítani őt. Talán csak ezért kellene megölni, amiért telhetetlen és gátlástalan. Fel sem tűnt, hogy ott fekszik az ágyban, én pedig éppen a harisnyámat akartam felvenni – arra gondoltam, hogy csinosan fogok hazamenni, elegáns leszek egy kosztümben, és ahhoz ajánlott egy vékony harisnya –, és már félúton tartottam a térdemnél, amikor lágy mozdulattal kisimítottam a ruhadarabot a vádlimon, hogy tökéletesen álljon, de egy hang miatt összerezzentem, és nem folytattam az öltözködést.
–Ezt csináld még egyszer! – utasított JungKook, majd közelebb jött hozzám.
–Mire gondolsz? – értetlenkedtem.
–Vedd le szépen azt a vackot, majd ismét fel, csak sokkal lassabban.
–Miért?
–Mert nagyon szexi! – Sunyi vigyor jelent meg az arcán, én meg legszívesebben megütöttem volna, de végül megtettem, amire kért.
–Ez miért jó neked? – faggattam, miközben lassan és nagyon csábítóan felhúztam az adott ruhadarabot.
–Eszembe juttatja az a napot, amikor a Sweetie-ben felszolgáltál nekünk.
–Értem– mondtam, majd amint végeztem, a többi ruhámért indultam.

Egy piros blúz, és egy fehér kosztüm tökéletesnek bizonyult, jól mutatott rajtam a vöröslő hajtenger miatt, majd a tükörben alaposan szemügyre vettem magam. A hajam ugyan elég kócos volt, de egy gyors fésülködés után, már majdnem jól állt. Fel akartam kötni, de tiltakozó kezek zavartak meg a cselekvésben.
–Kérlek, ne! – hallottam JungKook hangját közvetlenül mellettem, és lepillantottam a csuklómra, melyet fogva tartott.
–Mert?– kérdeztem tömören, az enyhe düh miatt.
–Olyan szép vagy, ha hagyod, hogy szabadon lógjon a hajad. Nem sok lány rendelkezik olyan gyönyörű hajkoronával, mint te!
–Még egy bók. Egyre jobb vagy.
–Igyekszem!
–Csakhogy a bókok nem többek üres szavaknál.
–Köszi, hogy csak most figyelmeztetsz, hogy számodra semmit sem jelent az,amit mondok – lázadt fel azonnal, majd elengedte a csuklómat, és dühösen nézett rám.
–Nem ezt mondtam – tiltakoztam, majd az arckifejezése miatt, hozzátettem: – Sajnálom!
–Nem gond! – legyintett. – Csak tudod, még nem találkoztam olyan csajjal, mint te!
–Mi lenne, ha féket nyomnál az agyadra, és befognád a szád, majd elmennél öltözni, ugyanis alig egy óra múlva indul a gépünk –hadartam el sebesen, s a tükörbe pillantottam.
–Igenis!– Kihúzta magát, majd előadott egy katonás beállást, amin elnevettem magam.
–Ne szórakozz már annyit! – figyelmeztettem, de a mosoly nem tűnt el az arcomról.
–Túl komoly vagy! – vonta meg a vállát, majd indulni készült, de előtte nyomott egy puszit a homlokomra.
Nem foglalkoztam a megjegyzéssel, mert a jelen pillanatban nem engedhettem meg magamnak, hogy ellazulok, mert várt rám egygyilkosság, napokon belül. Átszámolva az időt, talán már a mai nap vagy a holnapi lenne a tökéletes időpont a halálára, de nemvolt bennem erő. Az a kegyetlen, érzés nélküli pszichopata, aki voltam, már nem létezett. Vagyis, hogy nem úgy, mint régen, mivel bárki mást meg tudtam volna ölni, kivéve JungKookot meg az öcsémet. De nekem pont a nagy szerelmemet kell kivégezni, aki az öcsém legjobb haverja. Ennél bonyolultabb már nem is lehetne a helyzet, de ekkor még nem is sejtettem, hogy igen, ez mégis lehetséges...

*

A repülőutat végigaludtam, és már fel voltam készülve arra, hogy hazamehetek, beszélhetek TaeHyunggal és NamJoonnal is, hogy kiderítsem tudnak-e valamit MiYeon halálával kapcsolatban. Amint átvettem a csomagjaimat, JungKookra pillantottam, aki fürkésző tekintettel nézett vissza rám.
–Hazavinnél?– kérdeztem rá, és reménykedtem abban, hogy számomra megfelelő választ fogok hallani.
–Nem!– vágta rá.
–Hogyan jutok haza? – néztem rá elképedve.
–Hozzám jössz?
–Hogy mi van? – csattantam fel dühösen.
–Vagyis jössz hozzám? – nevetett. – Ne haragudj, csak összekevertem a szavakat.
–És természetesen csakis a véletlen műve volt?
–Persze. Nem szándékosan mondtam úgy, bár... Nagyon jó ötletnek tűnik.
–Menj a fenébe! – mérgelődtem, majd elindultam, hogy szerezzek egy taxit.
–Hová indulsz? – kiáltott utánam.
–Hazamegyek.
–Mivel?
–Taxival,gondolom.
–Ne haza menj, inkább gyere velem. Holnap reggel, amúgy is le kell adnom a díjunkat, amit nyertünk!
–Mit mondtál? – A szemem még jobban elkerekedett, egyszerűen hihetetlen volt, amit mondott. – Hogyan nyerhettünk?
–A személyiségem varázsa – mondta nagy mosollyal az arcán.
–Ja!– jegyeztem meg gúnyosan. – Meg az egoizmusodé!
–Lehet– vonta meg a vállát, majd mosolyogva folytatta: – Miután elrohantál, nekiláttam a feladatnak, és előadtam a szöveget, ami nagyon tetszett nekik. Aztán a kezembe nyomták a serleget, majd elindultam megkeresni téged.
–De rendes vagy! – forgattam a szemem. – Először nyersz, aztán elmész megkeresni. Belegondoltál abba, hogy esetleg öngyilkos is lehettem volna az idő alatt?
–Ugyan már! – felelte könnyeden, majd megsimogatta az arcomat. – Nem hinnéd, hogy megtennéd, fontosabb vagyok számodra, mint azt te magad gondolod.
–Álmodik a nyomor! – vágtam vissza hevesen, majd elrántottam a fejem, hogy többször ne érhessen hozzám. – Mivel megyünk? – faggattam tovább, amint körbenéztem, de nem leltem rá az autóra.
–Csak pár perc séta. Valószínűleg ott lesz a kocsi, ahová kértem. JiMin nagyon rendes srác.
–Te mindenkit kihasználsz? – néztem rá villámló tekintettel. Már az agyamra ment azzal, hogy játssza, ő a tökéletesség maga,amikor mindenkin átgázol, akin csak lehet.
–Nem– rázta meg a fejét. – Csak segítséget kértem. Ritka pillanatok egyike, hogy valamilyen segítségre van szükségem.
–Nehogy azt hidd, hogy olyan tökéletes vagy, mert nem! Nem vagy semmi más, csak egy beképzelt barom!

Elsiettem mellőle, de mégis vártam a reakcióját szavaimra, de képtelen volt megszólalni. Olyan mérges voltam rá, hogy az elmondhatatlan.Csak rohantam a vakvilágba, nem foglalkozva semmivel, amikor arra figyeltem fel, hogy JungKook a nevemen szólít, pontosabban kiabál utánam. Megtorpantam egy pillanatra, majd amint beért engem, felvontam a szemöldököm.
–Mit akarsz? – förmedtem rá.
–Az autó a másik irányban van – jegyezte meg, majd ismét elmosolyodott.
–Akkor jó. Arra menjünk, de csak akkor megyek el veled, vagyis hozzád, hanem szólsz hozzám az út további részében. Tudom, ez nagyon nehéz feladat számodra, de valamit valamiért.
–Rendben.Megbeszéltük. De...
–Igen?– sóhajtottam.
–Lehet egy utolsó mondatom?
–Talán.
–Szeretlek!– jelentette ki, majd átölelte a derekamat, és az autó felé terelt.

*

A csend maga volt a mennyország, melyet már régóta követeltem tőle. Az út unalmas volt, pont úgy, ahogyan a nála töltött éjszaka is. Nem értettem, ha képes kijelenteni, hogy szeret, ahogy én őt, akkor mégis miért lép le, és nem alszik velem? Számomra ez egy örök talány marad. Másnap reggel az iskolába igyekeztünk,természetesen ő vitt be, és az igazgatói előtt álltunk meg,körülöttünk egy rakás ember, akik kíváncsiak voltak, hogy sikerrel jártunk-e. Be akartam lépni a szobába, de JungKook elkapta a csuklómat, majd magához vont. Láttam a szemében, hogy mit akar tenni, de itt legalább negyven ember előtt nem lett volna hasznos felvállalni a kapcsolatunkat.
–Ne itt, ne most! – suttogtam a fülébe idegesen.
–Mitől félsz? – Gonosz vigyorra húzta az ajkait, és közben a karjait a derekam köré fonta, hogy véletlenül se tudjak megszökni. Nem mintha akartam volna.
–Mi lesz, ha HaNa meglát minket?
–Nem érdekel az a csaj. A lényeg az, hogy rájöjjön hidegen hagy, mert a szívem foglalt.
–Valószínűleg nem azt akarja tőled, hogy szeresd, hanem csak vidd ágyba,lehetőleg többször.
–De ő unalmas, te meg egy álom vagy.
Lemondóan sóhajtottam, mert tudtam, hogy nem menekülhetek, és kénytelen voltam megfeledkezni a tömegről, mert hevesen lecsapott az ajkaimra az övéivel, végül pedig egy szenvedélyes csókroham lett belőle.
–Bemegyek, majd kint találkozunk a nagy szünetben – mondta, amint elengedett, majd belépett az igazgatói szobába.
Nem mertem felnézni a körülöttem lévő emberekre, és az összes csaj gyilkos pillantással nézett rám, a pár srác pedig nagyon csalódottan. Csendben elslisszoltam mellettük, és egyenesen az udvarra mentem a kedvenc padomhoz.

Párpercig voltam csak egyedül, majd egy régi ismerős jelent meg mellettem.
–Igen,igen, igen! – hallottam az öcsém boldog hangját, majd lazán ledobta mellém magát.
–Minek örülsz? – néztem rá döbbenten.
–Te és Kook... Kook és te...
–Jól van, jól van! Elég! – morgolódtam. – Felfogtam!
–Nem is örülsz neki? – kérdezte csalódottan.
–Hát annyira, mint te, biztos, hogy nem!
–Van valami baj?
–Túl sok ahhoz, hogy elmondjam.
–De szereted őt? – ráncolta a homlokát.
–Sajnos– sóhajtottam megint.
–Nagyon jól mutattok együtt.
–Persze– forgattam a szemem. – Szerintem te vagy az egyetlen, aki ezt gondolja.
–Lehet.
– Mi a helyzet MiJoo? – váltottam témát.
–Ő a múlté – felelte nagyon komor arccal. – Rájöttem, hogy egy kicsit sem különbözik HaNától.
–A szőkeség egy hatalmas liba.
–Pontosan, de MiJoo is.
–Ennyi a nagy szerelemnek?
–Ő sosem szeretett igazán. Csak kihasznált, de most újra randizom a volt barátnőmmel, és JungHwa nagyon kedves lány – magyarázta mosolyogva.
–JungHwa?– néztem rá bambán.
–Igen.Ismered?
–Nem tudom. Talán.
–Mindegy. Most mennem kell. Ne foglalkozz az emberekkel, csak légy boldog! –mondta, majd megölelt, és nyomott egy puszit az arcomra.
Hosszasan bámultam az irányt, amerre elbattyogott, és megpróbáltam feldolgozni a hallottakat. JungHwa az exe? Vagyis JungKook unokatesója? Ezzel az információval lesokkolt. Nem tudtam továbbgondolkodni, mert egy dühös fúria sietett hozzám. Messziről láttam HaNa szőke műhaját lebegni, és olyan szinten eltorzította a düh az arcát, hogy kezdtem félni tőle.
–Nem megmondtam, hogy szállj le JungKookról? – ordította le a fejem a helyéről.
–Higgadj már le! – követeltem, de én igyekeztem higgadt maradni.
–Te ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek! Ő az enyém!
–Nincs rajta a neved.
–Ezt te honnan tudod? – vonta fel a szemöldökét. – Miből gondolod,hogy nincs, amikor nem láttad őt a ruhái nélkül?
–Biztos vagy te ebben? – faggattam gúnyosan. – Sok minden történt közöttünk, amiről te nem tudsz. Szeretnéd hallani, hogy mit műveltünk?
–Tönkreteszem az életed! Seo SooJin, bánni fogod, hogy kikezdtél a pasimmal!
–Csakhogy JungKook nem a te pasid, mivel együtt járunk! – világosítottam fel, de nem is gondoltam, hogy valaha is ilyen büszkén ki fogom mondani azt, hogy járunk.
–Visszaszerzem,az enyém lesz – határozta el. – Ha kell, megöllek!
–Gyáva vagy! Sosem lennél képes fegyvert fogni egy emberre, bármennyire is gyűlölsz.
–Én lehet, hogy nem, de ismerek valakit, aki elintéztet téged. Én nem is mocskolnám be a kezem, mert nem érsz annyit – mérgelődött,de a szavai szöget ütöttek a fejembe.
–Ki ez a valaki? – kérdeztem elsötétült képpel.
–Szerinted el fogom mondani – nevetett.
Hirtelen odaveszett a higgadtságom, felpattantam, majd elkaptam a haját, és addig húztam, míg térdre nem esett.
–Kérdeztem valamit! – kiáltottam rá.
–SooJin!– hallottam JungKook hangját, kissé kétségbeesetten csengett,szinte le volt döbbenve. – Mit csinálsz?
–Csak felbosszantott – védekeztem, majd elengedtem a szőke tincseket. A lány felkelt a földről, majd villámló tekintettel nézett rám.
–Meg fogsz halni! – fenyegetett. – Teszek róla!
Elsietett,én meg zihálva néztem a sietős lépteit, erős kényszert éreztem arra, hogy utána menjek, és megfojthassam.
–Te megőrültél? – szólt rám a srác emelt hangon.
–Nem! Ne haragudj! Mennem kell.
–Hé!– tiltakozott, majd megállított a felkaromnál fogva. – Most tudtam meg, hogy apám bált rendez! Kötelező ott lenned!
–Ezek után? – kételkedve néztem rá.
–Megyeháza,a nagyteremben. Ott leszek. Ha akarsz jönni, akkor gyere, de hanem... Nem kényszerítelek rá!
–Megfontolom,de most mennem kell!
–Rendben. Ne feledd, hogy szer...
–Én is szeretlek! – szakítottam félbe, mert tudtam, hogy mit fog mondani.
Elengedett,én pedig elrohantam, egyenesen haza. Beszélnem kellett a főnökömmel, ki kell derítenem, hogy ki a felbujtó, és miért kell JungKooknak meghalnia.

*

Szinte betörtem az ajtót, amikor kinyitottam. A nappaliba rohantam,általában ott szokott heverészni a főnököm.
–YoonGi!– ordítottam a nevét, mire a férfi becammogott, és leült a kanapéra.
–Miben segíthetek? – nézett rém kérdőn, azokkal a gonosz szemekkel.
–Miért és ki?
–Nem felejtetted el, hogy ma meg kellene halnia az áldozatodnak?
–Nem! Ki akarja megölni?
–Ne felejtsd az öcséd élete múlik rajta – jegyezte meg YoonGi gúnyosan.
–Tudom– estem kétségbe, majd a lábaim felmondták a szolgálatot a remegés miatt, így térdre zuhantam. – Miért?
–Nem tartozik rád.
–Ki és miért? – könyörögtem. – Kérlek!
–Nem mondom meg! – tiltakozott. – Menj és végezd el a feladatot!
–Nem!– határoztam el, majd feltápászkodtam. – Nem, amíg nem tudom,hogy ki akarja Jeon JungKook halálát!
–Úgy látom, hogy nem fontos számodra a testvéred, és az áldozatodba pedig menthetetlenül beleszerettél.
–Ez nem igaz! – ellenkeztem. – Fontos az öcsém, JungKook pedig... Talán kedvelem, de... Mondd meg, hogy ki az!
–Nem!
Tudtam, hogy nem megyek semmire a zsarolással, de ki kellett derítenem, így ismét megpróbáltam.
–Kérlek, csak annyit, hogy ki áll az egész mögött – győzködtem, de ő szótlanul nézett rám, és ekkor egy olyan hang szólalt meg mögöttem, amely tizenöt kíséri az utamat.
–Én!– Határozott volt, kőkemény és kegyetlen.
–SeokJin...