A Könyörtelen (Jeon JungKook FF.)- BEFEJEZETT

9. rész - Fájdalom és emlékezetvesztés

A hét további két napján még iskolába sem voltam hajlandó menni.Otthon voltam, aminek YoonGi kicsit sem örült. Szerinte naplopó lettem, és nem akartam dolgozni, de én kitartóan tiltakoztam a feladatok ellen, a szerencsém csak az volt, hogy TaeHyung felajánlotta, megoldja helyettem a feladatokat, csak a rózsás gyilkosságra nem vállalkozik, bár ezúttal nem is akadt olyan elmebeteg, aki így akart véget vetni az ellenségei az életének. A fejemben csak JungKook járt, na meg az, hogy milyen bunkó voltam vele. Csak azt akartam, hogy gondolkodjon egy kicsit azon, hogy mennyire akaratos, és velem nem lehet játszani, meg amúgy is kellett a magány. Péntek este viszont bementem dolgozni, mivel szükségem volt pénzre, valamint hiányzott, hogy beszélhessek a barátaimmal, különösen MiYeonnal és Jinnel. Reméltem, hogy asrác végre átértékelte a kapcsolatunkat, és nem vágyik többre,mint barátság, mert rengetegszer elmondtam már neki, hogy akkor is csak a barátom lesz, ha ő ennek ellenére mégis szerelmes belém. Én képtelen vagyok őt szeretni, és nem JungKook miatt. Az a tizenöt évnyi barátság tekintélyes méretű, így nem szeretném tönkretenni.

Beléptem az öltözőbe, és arra kaptam fel a fejemet, hogy egy törékeny alak átölel, a nagy hajtengertől szinte semmit sem láttam, majd amint megszűnt az ölelés, MiYeon mosolygós arcát fedeztem fel.
–Azt hittem, hogy sosem látlak! – jegyezte meg kissé szemrehányóan, de egyben nagyon boldogan. – Örülök, hogy látlak! Rengeteg jó hírem van a számodra!
–Remek! – sóhajtottam lemondóan. – Végre fogok hallani valami jót is, ha már az én életem maga a katasztrófa.
–Mi történt? – hirtelen aggodalmassá vált a hangja, mert egy kicsit megijesztettem a drámázásommal, ugyanis nem szokásom panaszkodni vagy épp nyavalyogni.
–Semmi, csak összecsaptak a fejem fölött a hullámok, de majdcsak kiúszom a partra – jegyeztem, majd kíváncsi tekintettel néztem rá. – Nos, mik a jó híreid?
–Emlékszel... Meséltem neked a tánciskoláról, ahová nagyon szeretnék bekerülni.
Némán bólintottam, mire ő vidáman folytatta.
–Képzeld, felvettek! – újságolta boldogan. – Jövő héten kezdek.
–Ez nagyszerű – örültem együtt vele, de nem tudtam sokáig örülni, mert a gondjaim túlságosan lefoglaltak.
–Valami nagyon nagy gondod lehet – sajnálkozva nézett rám a lány. –Tudok segíteni?
–Nem hiszem. Beszélnem kéne valakivel, aki egy kicsit haragszik rám.
–Arra a srácra gondolsz, aki törzsvendég nálunk, és minden egyes nap meglátogattad?
–Igen rá. Beszélnem kellene Jinnel.
–Én is próbáltam beszélni vele, de elég szótlan.
–Miért beszéltél vele? – értetlenkedtem.
–Csak mert...
–Bejön neked? – kérdeztem rá köntörfalazás nélkül.
–Igen, nagyon tetszik, de elment a kedvem attól, hogy próbálkozzak, mert olyan, mint egy jégcsap.
–Majd beszélek a fejével – mondtam, bár sejtettem, hogy ez eléggé kemény meló lesz.
–Rendben, de azért ne áruld el neki, hogy nagyon bírom őt – kérte MiYeon.
–Oké– mosolyodtam el, majd felálltam, és elindultam, hogy megkeressem Jint, aki valószínűleg látni sem akar, pont úgy, mint én őt, a túlzott ragaszkodása miatt.

Beléptem az elkülönített, kis helyiségbe, és az a markáns, fűszeresillat fogadott, amit már megszoktam, az évek alatt, ugyanis mindig ugyanazt az illatú parfümöt használta. Nem találtam odabent,csak az illatot hagyta maga után, de amint kifelé indultam valaki elkapta a csuklómat, és visszarántott. Erősebbé vált az illat,így tudtam, hogy Jin az, viszont nem értettem, hogy mire jó ez a túlzott erőszak. A falhoz lökött, igyekeztem lerázni magamról, de abszolút nem ment.
–Jin, kérlek! – próbálkoztam.
–Nem!– vágta rá. Éreztem, a tömény alkoholszagot, ami körüllengte őt, és nem alkotott túl kellemes kompozíciót a parfümjével, sőt kezdtem nagyon rosszul lenni tőle. – Miért nem vagy képes szeretni engem?
–Vajon miért? – vágtam vissza gúnyosan, majd folytattam a szabadulási kísérletet.
–Szeretlek– suttogta a fülembe.
–Én viszont nem, és nem is akarlak téged látni. Menj el elvonóra, mert beteg vagy. Az alkoholfüggőséggel nem lehet játszani.