A Könyörtelen (Jeon JungKook FF.)- BEFEJEZETT

2. rész - Lehetetlen küldetés

Az este szörnyű volt, nem akadt egy percnyi szabadidőm sem, csak felvettem a rendeléseket, majd a pultosnak adtam, és végül kiszállítottam a rendelt italokat. Néha ugyan megálltam, hogy láthassam MiYeont a színpadon, mert annyira irigyeltem a tehetségéért, mivel anélkül volt szexi és lehengerlő, hogy vetkőzött volna, mindösszesen táncolt, show táncot, mellyel remekül elszórakoztatta a közönséget. Csak annyi időm akadt,úgy hajnali három után, hogy váltsak pár szót a lánnyal, máris menekülni kényszerült a rajongóitól, de megígérte, hogy valamelyik nap majd elmegyünk együtt vásárolni. Nem vágytam vásárlásra, bár azért nagyban bólogattam, megnyugtatva őt és a saját lelkemet, hogy minden rendben lesz, mégis legbelül tudtam, nem így van.

Hulla fáradtan estem haza, és nem sok kedvem volt szembe találkozni a főnökömmel vagy épp TaeHyunggal, mert amúgy is az agyamra mentek. Szinte bemásztam a szobámba, mely a ház legfelső szintjén volt, elszigetelve a többi részlegtől, mivel többnyire szerettem egyedül lenni, hála annak, hogy akiket kedvelek, rendszerint holtan végzik. Beszenvedtem magam a fürdőbe, majd felfrissítettem a testemet és a lelkemet egy hideg zuhannyal, és rögtön az ágyba vágódtam. Nem kellett öt percnél több ahhoz, hogy álomba zuhanjak, olyan volt, mintha fejbe vágtak volna, de ekkor még nem is sejtettem, hogy reggel látogatók jelennek meg, és talán még az életemet is megváltoztatják, akaratom ellenére.

*

Reméltem,hogy nem adnak ki semmilyen feladatot számomra, és élhetek a jól megtervezett vásárlásnak, de mint tudjuk, az élet közbe szólt, mint azt megszokhattam volna már. Lefelé rohantam a lépcsőn, a konyhába igyekeztem, amikor arra figyeltem fel, hogy csengetnek. Kelletlenül félbeszakítottam az aktuális cselekvést, majd kinyitottam az ajtót, de nagyon megbántam. Egy magas, és látszólag is nagyon magabiztos férfi állt ott, akiben a volt barátomat fedeztem fel. Szerelem fűzött hozzá, és csak azért szakítottam vele, mert a munkája és az én kicsit sem szívderítő melóm üti egymást, mivel ő nyomozó, és meg gyilkos vagyok. Egyébként is megfenyegetettek, hogy megölik, ha nem hagyom el, én pedig szerettem őt, így jobbnak láttam, ha azt mondom, vége, pedig ennek már lassan két éve.

Mindig is vonzónak tartottam, és azok a mesés barna szemei most is a padlóra küldtek, de az arca nem volt barátságos kifejezésű, mint amikor együtt voltunk, jelen esetben biztos, hogy a munkája miatt keresett meg, így már abban a szent pillanatban sejtettem, hogy hatalmas nagy bajban vagyok.

–Szia, NamJoon! – köszöntem rá. – Miben segíthetek?
–Szia! – felelte, majd megigazította a szemébe lógó fekete hajtincseit, melyek olyan lenyűgözően keretezték az arcát. –Bemehetek?
Szó nélkül kitártam az ajtót, és ő belépett. Fürkészőpillantással mért végig, mire én felvontam a szemöldököm.
– Miben segíthetek? – kérdeztem, majd ledobtam magam a kanapéra. – Adhatok esetleg egy italt? A kedvencedet, mondjuk?
– Tudod, hogy nem ezért vagyok itt – vonta meg a vállát, majd leült velem szembe.
–Miattam jöttél? – játszottam el a meglepetettet, de valahol tudtam nagyon jól, hogy sejti, mit művelek.
–Csak szeretnéd – vágott vissza, és az arcomra fagyott a ráerőltetett mosoly.
– Akkor mit akarsz?

A hangom olyan volt, mint egy jégcsap, és őszintén megvallva a hangulatom is.
– Hallottál a tegnapi gyilkosságról? – tért a lényegre gondolkodás nélkül.
– Kellett volna?
– Ne játszd az ártatlant!
–Miért, te akarod? – lázadtam fel és villámló tekintettel meredtem rá.
– Nem. Tudom, hogy tudsz valamit.
–Képzeld,mert nem tudok. Hogy hívják azt a személyt, mert nem emlékszem,megöltem, de nem tudom, hogy mi a neve, és hogy... Hol is halt meg?Képzeld, nem tudok semmit, és azzal, hogy azt gyanúsítod, aki ártatlan, a gyilkos valószínűleg tovább folytatja azt, amit elkezdett. Honnan tudod, hogy nem éppen én leszek a következőáldozata?
– Végül is nem tudom... – vett egy mély levegőt, és dühösen nézett rám. Kétségbe ejtettem, és hirtelen nem tudta, hogy mikért reagáljon.
– Nézd, én nem tettem semmit. Dolgoztam az éjjel, még pedig a Sweetie-ben. Ha nem hiszed, kérdezd meg a főnököm, a dolgozókat, vagy a vőlegényemet Kim SeokJint, hogy ott voltam-e vagy sem.
–Tényleg azzal a fazonnal jársz? – undorodva mért végig, mintha fertőzőbeteg lennék, pedig ha tudná, hogy még mindig csípem őt.
–Igen– feleltem egyszerűen. – De még kedvellek téged.
–Persze– legyintett ingerülten. – Ismét kifogtál egy menő üzletembert. Sejtem, hogy csak érdekből vagy vele.
„Fején találtad a szöget! – gondoltam magamban, mivel nagyon is igaza volt.