A Könyörtelen (Jeon JungKook FF.)- BEFEJEZETT

10. rész - Beszéljünk róla!

Fáradtan fordultam meg az ágyban. Hirtelen felpattantam, mivel nem tudtam rájönni, hogy hogyan kerülten az ágyba, amikor a kanapén aludtam el. Sejtettem, hogy JungKook keze van a dologban, de nem értettem, hogy miért nem keltett inkább fel, hogy szóljon, zavarom őt. Alaposan végignéztem magamon, és abban a „ruhában" voltam, amiben elaludtam, tehát kizártnak tartottam, hogy valami huncutságot követett el a tudtom nélkül. Eszméletlenül fájt a fejem, és rosszul voltam olyannyira, hogy képtelenné vált számomra az ágyból történő kijutás. A nagy szenvedés közepette arra figyeltem fel, hogy nyílik az ajtó, és egy magas, fekete hajú alak kukucskált be hozzám. Elsütött egy mosolyt, majd befelé indult, de nem tudtam reagálni, vagy épp megszólalni, csak követtem őt a pillantásommal. Letett az éjjeliszekrényre egy nagy tálca finomnak tűnő ételt, majd azonnal kifelé vette az irányt.
–És ezt mivel érdemeltem ki? – kérdeztem döbbenten, amint sikerült összeszednem magam.
–Csak, hogy ne legyél annyira rosszul – felelte közömbös hangon. –Tudom, hogy milyen szar másnaposnak lenni.
–Köszönöm– mondtam, és elmosolyodtam.
–Szívesen– vonta meg a vállát. – Szedd rendbe magad, majd várlak, mert beszélnem kell veled.

Nem várta meg, hogy válaszoljak, csak kisietett, így vettem egy mély levegő, hogy végre sikeresen felébredjek. Nem tudtam, hogy mit akar, és őszintén megvallva sejtelmem sem volt, nem akadt egyetlen piciny megérzés sem arra, hogy mi az a nagyon fontos dolog, amit feltétlenül meg kell osztani a velem. A behozott ételre pillantottam, és nem volt étvágyam, de nem akartam megbántani őt, így kínkeservesen falatozni kezdtem. Nem volt olyan rossz, hamar megettem mindet, majd a fürdőbe siettem, de félúton rájöttem,hogy nincs nálam semmilyen ruha sem. A srác szekrényében kutattam, és hihetetlenül megörültem annak a pár női holminak, amit ott találtam. Minden tökéletesen össze volt hajtva, vasalva is volt, de arra nem tudtam rájönni, hogy mit keresnek ilyen cuccok az ő szekrényében. Terveim között állt, hogy megkérdezem, de akkor biztos, hogy sunyi dolgok fognak az eszébe jutni, így inkább lemondtam róla.

Beálltam a zuhany alá, majd amint úgy éreztem teljesen megtisztultam, nemcsak testileg, hanem lelkileg is, elzártam a csapot, és kifelé indultam. Még mindig nagyon foglalkoztatott az a roppant fontos mondanivaló, így sietősen távoztam. Kiléptem a nappaliba, és nem találtam ott a srácot, viszont a konyhából isteni kávéillat jött, tehát sejtettem, hogy ott lesz az áldozatom. Hirtelen eszembe jutott, hogy nem kellene JungKookkal ennyire jóban lennem, mert nekem meg kell őt ölnöm, és ha ragaszkodom hozzá, akkor lehetetlenné válik a küldetésem, de már így is eléggé pengeélen egyensúlyozom, mivel nem közömbös számomra, sőt... Ez egyre rosszabb.
–Te turkáltál a szekrényemben? – jelent meg mögöttem Kook. A hangjából enyhe szemrehányás hallatszott, fájdalmas arckifejezéssel néztem rá, mire ő nevetni kezdett.
–Hogy te milyen bunkó vagy! – kaptam fel a vizet, majd megpróbáltam megütni őt, de csak a karját találtam el.
Röhögve eljátszotta, hogy mennyire fájt neki az, hogy megütöttem, de tőlem csak egy szemforgatásra tellett.
–Kérsz kávét? – kérdezte tőlem megenyhülve.
–Igen– vágtam rá. – Két cukorral és sok tejszínhabbal.
–A tejszínhabot rád kellene fújni, nagy élvezettel takarítanám le a meztelen testedről. – Huncut mosolyra húzta az ajkait, de én legszívesebben képen töröltem volna.
–Ha most ilyen nagy a szád, akkor amikor kértem, hogy tedd meg, miért nem tetted meg? – fordultam hozzá kérdő tekintettel.
–Mármint a hab fújását?
–Nem arra gondoltam, te szerencsétlen!
–Tudom– legyintett vidáman. – Mert részeg voltál, és nem emlékeztél volna a lényegre.
–Visszautasítottál.
–Igen. Megsértődtél?
–És ha igen?
–Na,jó! Ennyire nem komoly, de ha annyira akarod, akkor máris nekiállhatunk a dolognak – jelentette be, majd közelebb lépett hozzám, és a derekam köré fonta a karjait.
–Szállj le rólam! – utasítottam, majd a mellkasára tettem a kezemet, hogy el tudjam tolni magamtól.

Az érdekes csak az volt, hogy hagyta magát, és nem ellenkezett, viszont nagyon jót röhögött rajtam, így ismét megütöttem a karját. Csak egyszer sikerült őt eltalálnom, a második próbálkozásomat hárította azzal, hogy hirtelen elkapta a csuklómat, majd újra magához vont. A nyakamat kezdte elcsókolgatni, és azért nem tudott jobban belelendülni a csókokba,vagy épp egész másba, mert csengettek, így inkább elindult ajtót nyitni, én pedig fellélegeztem.
Kifelé vettem az irányt a konyhából, lemondtam a kávéról, mert túl pikánssá vált a helyzet, hála a tejszínhabnak. Nem is számítottam JungKooktól másra, megismertem már annyira, hogy tudjam milyen piszkos dolgok tudnak az eszébe jutni, tök átlagos és hétköznapi dolgokról. A nappaliba siettem, ledobtam magam a kanapéra, és nem figyeltem az éppen belépő alakra. Pár másodpercig ijesztő csend honolt a helyiségbe, és végül felkaptam a fejemet, a mellettem megjelent alak idegesítőtopogására. JiMin kócos fekete tincseit és konok arcát fedeztem fel, néztem őt néhány pillanatig, majd Jungkookra pillantottam.
–Magatokra hagyjalak? – kérdezte, majd meg sem várta a választ, azonnal otthagyott minket.
Félve emeltem fel a tekintetem az öcsémre, aki szó nélkül leült mellém.
–JungKook mondta, hogy itt talállak – indította a srác rejtelmesen.
–Nem mintha kíváncsi lennél rám – vontam meg a vállam, majd lemondóan sóhajtottam.
–Nem viccből vagyok itt.
–Akkor? Csúnya dolgokat vágtál a fejemhez.
–Te meg nem voltál őszinte velem.
–El kellett volna mondanom, hogy nem haltam meg, viszont akkor, ha megtudsz mindent, te leszel halott.
–Ezt most nem értem – döbbenten és értetlenül nézett rám, kételkedett az épelméjűségemben, és kijelenthetem, hogy én magam is kételkedtem abban, hogy normális lennék, amiért kitálalok.
–Nem lényeg – legyintettem.
–Akkor most tényleg te lennél a testvérem? – faggatott, és reménykedve nézett rám.
–Valószínű. Hallottam, amikor JungKooknak mesélted az utolsó emlékedet a nővéredről.
–Igen? Ez nem bizonyít semmit.
–Eddig  bíztál abban, hogy én vagyok a testvéred. Hová lett a remény hirtelen?
–Csak gyanakszom. Láttam, hogy lelőttek téged, már ha valóban az én nővérem vagy.
–Nem engem lőttek le, hanem az egyik járókelőt, akit eltüntettek, hogy te és mindenki más azt higgye, halott vagyok.
–De élsz...
–Úgy tűnik.
–Csak egy kérdés!
–Hallgatlak.
–Neked mi a legutolsó emléked rólam? – kérdezte mosolyogva.
–A könnyeid – feleltem, majd fájdalmasan néztem rá.
–Miért?
–Akkor láttalak utoljára, amikor temették a szüleinket.
–Ott voltál? – kérdezte elkerekedett szemekkel.
–Igen, távolról megfigyeltem az eseményeket. Viszont azt nem értem, ha azt hitted meghaltam, miért nem hittek neked a zsaruk?
–Ez egy jó kérdés – bólogatott elismerően.
–A nevemet használom, ugyanabban a városban lakom, mint te, mindenki tudta, hogy élek, pontosabban, csak eltűntem egy pár évre, de attól még élek, neked viszont senki sem szólt.
–Ezen még sosem gondolkodtam. Miért nem kerestél meg?
–Mert nem tehettem meg. Most sem beszélhetnék veled, mivel az életedbe kerülhet, de örülök, hogy végre elhiszed, hogy élek, és nem áll szándékomban elhagyni téged – magyaráztam. – Vigyázni fogok rád!

–Miért vagyok veszélyben? – kérdezősködött, de erre már nem mertem válaszolni, mert akkor tényleg hatalmas veszélybe sodorhattam volna, viszont így lehet, hogy besértődik. Haragban lenni vele ugyan sokkal jobb, mint kockára tenni az életét. – Ugye, nem fogod elmondani – szúrta közbe, és enyhén dühös arckifejezést vett fel.
–Nem!– vágtam rá. – Sajnálom!
–Van egy olyan érzésem, hogy te nagyon jól tudod, hogy ki ölte meg anyuékat.
–És ha igen? Nem változtat semmin – mondtam keserűen.
–Ez biztos, de legalább a sitten köthetnének ki azok a rohadékok –felelte hasonló keserűséggel a hangjában.
–Én más sorsot szánok azoknak a bizonyos személyeknek – határoztam el magam, és egyből átsuhant az agyamon, hogy milyen módszerekkel vethetnék véget YoonGi életének, na meg a nagyfőnök életének... Már ha tudnám, hogy kicsoda az én főnököm felettese.
–És mégis mit? – fűzte tovább JiMin.
–Még agyalok rajta. Honnan ismered JungKookot? – váltottam témát, amint úgy éreztem, hogy sikerült eltántorítanom őt a további kérdezősködéstől.
–Hát még a középsuliban találkoztunk. Valahogy szinte azonnal egymásra találtunk. Olyan mintha a tesóm lenne.
–És mindig ilyen egoista barom volt?
–Dehogy– nevetett a srác. – Csak az anyukája halála után lett ilyen, kicsit elkényeztették.
–És veled rendes szokott lenni?
–Természetesen. Semmit sem csinál nélkülem, és minden marhaságban benne van.
–Tehát tényleg nagyon jóban vagytok – nyugodtam bele, mivel ez jelentősen megnehezítette a terveim megvalósítását.
–Igen. Bírod őt, mi? – olyannyira gúnyos volt a hangja, hogy kiakadva néztem rá, mivel nem értettem, hogy mi a baja.
–Neked meg mi a bajod? – kérdeztem rá.
–Nem te vagy az egyetlen csaj, aki odavan érte – világosított fel.
–Valahogy sejtettem, és... Várj! Én nem vagyok oda érte.
–Persze– intett le, és nagyon gonosz vigyor terült el az arcán.
–Én csak egy beképzelt seggfejnek tartom őt, semmi több.
–De ő csíp téged.
–Mi van?! – csattantam fel idegesen.
–Nem mondom, hogy szerelmes beléd, mert azt úgysem mondaná el senkinek sem, még magának sem ismerné be, csak kedvel téged. Nagyon.
–Ugyan már! – legyintettem nevetve. – Ezt nem veszem be!
–Oké ,akkor ne hidd el, ha majd megkéri a kezed, akkor ne gyere hozzám, mert én szóltam már előre.
–Megkérni a kezem... – Elkerekedett szemekkel néztem JiMinre, aki kimondottan jót röhögött az arckifejezésemen.
Nem tudtam mit mondani, mivel eléggé ledöbbentem. Nem jutottak eszembe értelmes szavak. Az jó, hogy kedvel, mert közelebb vagyok acélhoz, de hogy megkérje a kezem, az kizárt. Elkezdtem azon agyalni, hogy vajon mennyire lehetnek komolyak az érzései, bár nem tudtam sokáig gondolkodni, mert arra eszméltem fel, hogy a srác magához ölelt, és féltő, de egyben testvéri ölelésben részesített. Pár percig voltunk így, és annyira jól esett az ölelése, hogy a könnyeim is folyni kezdtek.

–Mi ez a túlzott érzelmeskedés? – jelent meg mellettünk JungKook.
–Testvéri szeretet – jelentette be Chim, majd felállt. – Ez számodra ismeretlen fogalom.
–Hát csak a szeretet része, mivel én gyűlölöm a bátyámat.
–Neked van bátyád? – fordultam a másik sráchoz.
–Igen,van – bólintott. – De szóra sem érdemes.
–Nos,én megyek – mondta az öcsém, majd adott egy puszit az arcomra,és kifelé indult.
JungKook dobta le magát mellém, és esze ágában sem volt megtartani a számomra megfelelő legalább másfél méter távolságot. Alig húsz centi választott el tőle, de így is közelebb hajolt, és nagyon közelről csodálhattam meg az arcvonásait, valamint a gyönyörű szemeit. Kezdett fojtogató lenni a légkör, de a srác kitartóan bámult rám, és olyan mélyen nézett a szemeimben, hogy fülig pirultam. Remek mulatságnak bizonyult a kínos szituáció, mivel ő féktelen, de dallamos, szinte gyermeki kacajban tört ki, erre mérgemben megütöttem. Ezúttal a tarkójára mértem egy nem túl nagy ütést, bár dacos arckifejezés ült ki az arcára a nevetés helyett.
–Nem gondolod, hogy átlépted a határokat? – néztem rá kérdő tekintettel, majd összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.
–Én?– kérdezett vissza megjátszott ártatlansággal.
–Igen te! Valószínűleg nem én megyek az agyadra, hanem fordítva.
–Vagy inkább reagálod túl.
–Valóban?– érdeklődtem felvont szemöldökkel.
–Igen– bólintott, majd még közelebb hajolt hozzám.
Szinte csak a szemeit láttam, olyan közel volt, hogy jól tudtam, innen menekül képtelenség. Feladtam a küzdelmet, és már vártam, hogy megcsókoljon. Éppen hozzá akart érni az ajkaival az enyémekhez,amikor nyílt az ajtó, majd egy zavarban lévő, ismerős hang csapta meg a fülünket.
–Sajnálom, hogy így rátok törtem... Csak itt hagytam a lakáskulcsomat –hallottam JiMin hangját, majd gyorsan lekapta a kulcsot az asztalról, és máris kifelé rohant.

Villámlátogatásvolt a javából, viszont annál kínosabb, legalábbis számomra. Képtelen voltam JungKookra pillantani, de amint távolabb ült tőlem, megpróbálkoztam a lehetetlennel. Hatalmas vigyor terült el az arcán, mire én kétségbeesett pillantást vetettem rá. Nem tudtam hová tenni a reakcióit, szinte kifürkészhetetlenek voltak az érzései, de legfőképpen a gondolatai.
–Ilyen közel voltál hozzám – mutatta meg a távolságot az ujjaival, és a hüvelykujja, illetve a mutatóujja között alig volt egy milliméternyi a távolság.
–Gondolom, örülsz, mert soha többet nem lesz rá lehetőséged – vágtam hozzá dühösen a szavaimat, majd felpattantam, és kirohantam a házból, egyenesen az utcára.

Azt nagyon érdekesnek találtam, hogy nem jött utánam, nem akarta tudni mi a bajom, bár alaposan meggondolva én magam sem tudtam, hogy mi történt velem. Talán csak az, hogy egyre nehezebben megy a feladatra való koncentrálás, másként mondva, egyáltalán nem megy. Olyan gyönyörűek a szemei, és amikor visszagondolok a vonzóajkaira, amelyeket amúgy is szívesen megízlelnék, a hideg is kiráz már a puszta gondolattól is, de aztán szembetalálkozok a szörnyű valósággal, hogy nem tehetem meg, és amíg lehet ellen kell állnom, mert elvesztek még egy olyan embert, akit szeretek. A legnagyobb gondom csak az volt, hogy nagyon is bírtam JungKookot, meg merem kockáztatni, hogy az az érzés, amit iránta érzek, már majdnem szerelem. Egy lehetetlen szerelem.

Hazafelé igyekeztem. Nem hagyott nyugodni, hogy semmilyen információt nem tudok MiYeon halálával kapcsolatban, mert bárki, akit gyanúsítani lehetne, vagy tökéletes alibivel rendelkezik, vagy épp gyáva, mint a nyúl, de Jin esetében ez a kettő tökéletesen együtt jár. Nekem ő volt a leggyanúsabb, mivel tud rólam mindent, viszont az biztos, hogy a történtek estéjén részegen feküdt a Sweetie egyik elkerített helyiségében, így kizárttá vált, hogy ő a tettes, hacsak nem bérelt fel valakit, aki talán lehetett...

Beléptem az ajtót, és egyből feltűnt egy nagyon magas alak, majdnem neki mentem.
–TaeHyung...– néztem rá döbbenten. – Mit keresel itt?
–Egész nap kerestelek – jelentette be kissé szemrehányóan, mintha én tehetnék arról, hogy nem voltam a közelében, amikor keresett.
–Miért is kerestél? – vált gyanússá számomra az egész.
–Hallottam,hogy mi történt MiYeonnal, és sejtettem, hogy eléggé ki vagy borulva.
–Nézd, TaeHyung! – fogtam bele. – Mindenki gyanús számomra!
–Nem is ismertem azt a csajt! – ellenkezett dühösen.
–Nem is mondtam, hogy te voltál – vontam meg a vállam. – Nem hiszem, hogy te tetted volna, mert nem mered használni a rózsás módszert, de ha te voltál, akkor kinyírlak – fenyegetővé vált a hangom és az arcom egyaránt, így egy kissé döbbent arccal nézett ráma srác.
–Nem öltem meg! – mondta határozottan és keményen.
–Hiszek neked.
–Hogy vagy? – aggódó pillantást vetett rám, mire én lemondóan sóhajtottam.
–Szerdán ölték meg. Jelenleg vasárnap kora délután van, így kihevertem valamennyire.
–Van tipped, hogy ki lehetett?
–Több is, de a leggyanúsabb a gyerekkori barátom, Jin. Talán. Ő most piszok dühös rá, és valószínűleg a pokolba kíván.
–Neki sziklaszilárd alibije van – jelentette be Tae lekezelően.
–Ezt te honnan veszed? – ráncoltam a homlokom. Ez az egész egyre bonyolultabb.
–Beszéltem az egykori kedveseddel.
–NamJoonnal?– kérdeztem rá.
–Igen.Ő keresett téged, de nem tudtam neki megmondani, hogy hol vagy.
–JungKooknál voltam – ismertem be.
–NamJoon aggódik érted – felelte elgondolkodva, majd a nyomatékosítás kedvéért hozzátette: – És én is!
–Jól vagyok, de immár nem csak az a feladatom, hogy megöljem JungKookot,hanem hogy megkeressem MiYeon gyilkosát, mert szerintem a két dolognak köze van egymáshoz.
–Én nem hiszem, hiszen te nem ismerted JungKookot, MiYeont viszont igen.
–Lehet, de MiYeon halálával csak arra figyelmeztettek, hogy veszélyben vagyok, és hogy feltétlenül tudjam, hol a helyem.
–Valaki nagyon utálhat téged – bólogatott TaeHyung.
–Sajnos elég nagy a lista – mondtam, majd sóhajtottam. – Megyek,pihenek egy kicsit.
–Rendben!– hagyta rá a srác, majd továbbállt.
Olyan rendes a srácoktól, hogy aggódnak értem, de nem hagyott nyugodni az összefüggés, amelyre rájöttem. Nem agyalhattam sokat, mert hirtelen eszembe jutott valami más is, amely jobban lekötötte a figyelmemet, a gondolataimat és az érzéseimet. Az áldozatom és ama reggeli kínos szitu. Tudtam, hogy másnap össze fogok futni vele a suliban, de azt nem sejtettem, hogy meg fog alázni, és nem csak ő, hanem egy régi rajongója, aki képes mindenre, hogy visszaszerezze őt.

Vajon HaNa képes lenne ölni érte?