A Könyörtelen (Jeon JungKook FF.)- BEFEJEZETT

14. rész - Kellesz nekem (+18)

Azon az éjszakán nem aludtam valami jól. Rettegtem attól, hogy meggondolatlanul cselekszem, és olyat teszek, amit egyáltalán nem kellene. Végül is elértem a célomat. Három hét és két nap tökéletesen elég volt ahhoz, hogy JungKook belém essen, meg persze elég volt arra is, hogy én ugyanezt érezzem iránta. A srác ragaszkodott ahhoz, hogy együtt aludjunk, bár igyekeztem távol tartani magamtól, így az ágy egyik végében voltam összegömbölyödve, míg ő a másik felében kiterülve.

Hajnali négy lehetett, amikor meguntam a szenvedést, kimásztam az ágyból úgy, hogy JungKooknak lehetőleg ne tűnjön fel, hogy már nem vagyok mellette, de ő úgy aludt, mintha fejbe vágták volna.Kilopakodtam a szobából, majd magamhoz vettem egy kényelmes rövidnadrágot, pólót és egy sportcipőt, s felöltöztem, hogy elmehessek futni. Rendszeresen futottam, mert segített levezetni a felesleges energiát, és sikerült kikapcsolni az agyam. Elvittem a telefonomat meg persze a fülhallgatót is, hogy tudjak zenét hallgatni. Gyorsan útnak indultam, nehogy olyan valakibe ütközzek,akibe nem nagyon kellene.

Odakint kellemes volt az idő, a friss levegő azonnal átmosta az agyamat,és képes voltam hideg, tiszta fejjel gondolkodni. Eszembe jutott,hogy mit mondott JungKook tegnap este. Ő is a testvérét választaná, ha jóban lennének, és én is így fogok tenni. Legyőzöm a szerelmet, és megölöm őt. Jobb lesz így mindenkinek. Talán még önmagamnak is. Már vagy fél órája futottam az ismeretlen utcákon, amikor a telefonom eszetlen csengésbe kezdett, és a főnököm neve íródott ki a kijelzőre.
–Mit akarsz? – kérdeztem tőle mogorván.
–Milyen az idő Párizsban? – kérdezte nevetve YoonGi.
–Szar!– vágtam rá – Most, hogy felhívtál.
–Kimondta már a bűvös szót?
–Nem– hazudtam, és reméltem, hogy nem veszi ki a hangomból, hogy nem mondok igazat. – Nézd, egy olyan srác, mint Jeon JungKook, nem fogja egykönnyen kimondani, tehát türelem.
–Csak négy napod van rá – figyelmeztetett a főnököm.
–Tudom. Nem tudnál még egy hetet kérni?
–Nem hiszem.
–Jól van – sóhajtottam végül. – Mit akarsz tőlem?
–Miből gondolod, hogy akarok valamit?
–Mi másért hívtál volna fel?
–Okos kislány – kacagott kegyetlen hangon YoonGi. – – Meg kell ölni valakit!
–Sejtettem! Itt Párizsban?
–Logikus, nem? – kérdezte.
–Honnan tudjam, hogy merre lesz az a bizonyos személy?
–Megadjam a koordinátákat, hogy merre megy?
–Jó lenne – válaszoltam, majd elmondta az adatokat, én pedig bepötyögtem a telefonba. – Éppen a nagy toronynál van!
–Eiffel-torony– javított ki a főnököm. – Nem láttad még?
–Semmi közöd hozzá! – hárítottam. – Ki ez a csákó?
–Park DongWoo. Kisstílű drogkereskedő.
–Ismerem! Ki akarja irtani a Jeon családot!
–Kétlem, mivel most maga Parkot kell megölnöd. Megöletné magát? – Halk kuncogást hallottam a telefon túlvégéről, és nem töltött el túl nagy boldogsággal, hogy rajtam röhög.
–Rendben, akkor változnak a megalkotott elméleteim. Ki akar ártani a családnak?
–Nem  tudom. Nem az a feladatod, hogy elméleteket gyárts.
–Tényleg, az a te feladatod... Kár, hogy abszolút nem megy! – jegyeztem meg gúnyosan. – Hogyan öljem meg?
–Ahogy akarod – felelte komoran a férfi.
–Nincs nálam fegyver, se megfelelő öltözet. Ugye, nem szeretnéd, ha lebuknék?
–Nem, azt egyáltalán nem! Öld meg, majd csörögj rám! Küldök valakit, aki eltakarítja a nyomokat.
–Jól hangzik! Egyéb utasítás? – faggattam tovább YoonGit.
–Csak intézd el, és koncentrálj JungKookra – zárta le a beszélgetést, majd letette a telefont.

Vettem egy mély levegőt, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat, de nagyon nehezemre esett. Rossz gondolat menetre tereltem az egész történetet. Valaki más az. Ki akarja ezt az egész rémséget? Ötletem sem volt, de sejtettem, hogy valaki olyan lehet, aki a család tagja, és csak egy dolgot akar igazán a hatalmat. Bár DongWoo nem családtag, csak egy barát. A telefonkijelzőn egy piros villogó pötty jelezte a férfi útját, lassan mozgott, és mindösszesen két utcával odébb volt. Kimérten meneteltem a cél felé, az agyamban az járt, hogy milyen módszerrel fogom megölni,amikor belerúgtam egy sötétzöld, tömör üvegbe, melyben valamilyen alkohol lehetett, valamikor régen. Jó ötletnek tűnt, csak úgy kellett volna megfognom, hogy ne legyen rajta az ujjlenyomatom, mert akkor nagyon gyorsan a sitten kötök ki, de talán az lenne a legjobb. Ott már nem kellene megölnöm senkit sem.

Szükségem volt valamilyen ruhadarabra, mellyel megfoghattam az üveget, de nemvolt a környékemen semmi sem, viszont gyors megoldásra kényszerültem, így lekaptam a felsőmet, majd felvettem azt a bizonyos üveget. Reméltem, hogy senki sem lát meg, hogy igen lenge öltözetben, éppen meg próbálok ölni valakit, majd a telefonomra pillantottam. A pötty éppen az én utcámba tartott, de a hátam mögül érkezett meg. Váratlanul ért, de a terv már tökéletesen készen volt a fejemben, csak éppen meg kellett várnom, míg elhalad mellettem úgy, hogy ne vegyen észre.

Nem gondoltam, hogy a világ ennyire támogatni fogja a tervemet, és sikerült észrevétlenül mögé kerülnöm. A felsőmmel fogtam az üveg karcsúbb részét, majd határozott mozdulattal tarkón vertem vele a férfit, aki az ütéstől rögtön kiterült. Valóban az a férfi volt, akivel egyszer már összefutottam abban a kaszinóban.A fekete hajtincsei alól vékony patakokban folydogált a vére, de tudtam, hogy ebbe még nem fog belehalni, legalábbis azonnal nem. Az üveg darabokra tört, de épp kapóra jött az egyik kiálló darabja, ami igencsak hasznos szúrófegyvernek bizonyult. Igyekeztem úgy belekapaszkodni a hajába, hogy elkerüljem a vért, viszontlátnom kellett a nyakát, és az ott futó ereket. Szerencsére nem volt eszméleténél, de nekem elég rosszul esett így is, amikor a főérbe döftem az üveget kiálló részét, így okozva neki halálos sérülést.

Kicsivel távolabb léptem a testtől, mely már nem mozgott, nem is lélegzett. Lehunytam a szemem, hogy meg tudjak nyugodni, és kiesett a kezemből az üveg még egyben maradt darabja, mely a földhöz érve darabokra tört, pont úgy, mint az életem, amikor szembesültem azzal, hogy éppen megöltem az egyik úgynevezett ismerősömet. Kiráztam a felsőmet az esetleg benne maradt üvegszilánkok miatt, de féltem felvenni, bár rettegtem attól is, hogy meglátnak. Kénytelen voltam felvenni, és úgy indultam vissza a szállodába, hogy életemben először lelkiismeret-furdalás kínzott. Igen keményen...

*

Első utam a fürdőbe vezetett, majd lemostam magamról a bűneim nyomát,de valahogy nem ment. Rosszul voltam csupán a gondolattól is, hogy mit tettem. Legszívesebben elégettem volna azt a ruhadarabot, mely segítségemre volt, de csak a szemetesbe hajítottam be. Amint végeztem a zuhanyzással, megtörülköztem, és magamra kaptam egy újabb öltözetet, mely kényelmesebb volt, mint az előző, de így is kellemetlenül éreztem magam, és ez az érzés csak rosszabb lett, amikor beléptem a hálóba, ahol nem úsztam meg JungKookot és az ő rózsaszín érzésvilágát. Éppen az ágyon ücsörgött,nagyon benne volt a munkában, így nem is akartam zavarni, egyből kifelé igyekeztem a konyhába, de neki nem tetszett, hogy nem is vettem őt figyelembe.
–Képes vagy itt hagyni egy szó nélkül? – háborodott fel, mire én megtorpantam, és vetettem rá egy pillantást.
–Szia!– köszöntem neki, majd folytattam az utat.
–Ez ám a reakció – nevetett. Lehajtottam a fejem, hogy elkerüljem a pillantását, nem volt kedvem beszámolni neki, a rossz kedvem okáról. Vajon miért?

Természetesen nem hagyott békén, közelebb lépett hozzám, majd az államnál fogva feljebb emelte a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. Aztán nem maradhatott el a csók sem, de rögtön tiltakozni akartam, viszont olyan lágyan csókolt meg, gyengéden és nagyon szerelmesen, hogy nem tudtam ellenkezni. Reméltem, hogy nem esik túlzásba, és ezúttal meghallgatták az imáimat, odafent a mennyben. Visszasietett a laptop mellé, kiterült az ágyon, és folytatta a munkát.
–Mit csinálsz? – léptem mellé, majd leültem az ágy másik végére,és érdeklődően néztem a képernyőre.
–Előadást a szombati versenyre – felelte, majd mosolyogva nézett rám.
–Értem– vontam meg a vállam.
–Neked kell majd kiállnod a tömeg elé, és beszélni.
–Na, nem! – emeltem fel a hangom, és elöntött az idegesség.
–Nyugi!– vont közelebb magához a nyakamnál fogva. – Menni fog!
–Dehogy fog! – ellenkeztem, majd kiszabadítottam magam a kezei alól.
Párpillanatig szótlanul méregetett, majd ismét a munkára koncentrált, én pedig fellélegeztem.
–Meséljek valami érdekeset? – fordult hozzám végül.
–Mondd! – utasítottam.
–Akkor is, ha HaNához van köze?
–Felőlem, bár az a csaj bosszant engem.
–Tudom. Engem is, pedig együtt jártam vele.
–Most féltékennyé akarsz tenni? – vontam fel a szemöldököm.
–Nem. Hallottam, hogy milyen megjegyzésed volt rá, már az első találkozásotok alkalmával.
–Mire gondolsz?
–Ha engem kérdezel, még a nyalókázáshoz sem igazán ért –jegyezte meg.
–És erről akartál nekem mesélni? – kérdeztem erőltetett nyugodtsággal a hangomban. – Abszolút nem érdekel, hogy mikor és hogyan, meg mit...
–Nem ezt akartam mondani – legyintett a srác ingerülten. – Egyszer mondtam neki, hogy láttam neki való, rózsaszín, cuki szívecskés laptopot.
–Gondolom, nagyon értékelte – gúnyolódtam.
–Értékelte, ez biztos. Csak épp megkérdezte, hogy mi az a laptop.
–Na ne már! – akadtam ki. – Ennyire hülye nem lehet.
–De az! Elmagyaráztam neki, de nem fogta fel, így elkönyveltem magamnak, hogy ő menthetetlen.
–És ezt miért mondtad el nekem?
–Úgy látom, hogy nincs túl jó hangulatod, így szerettelek volna kicsit felvidítani – folytatta, majd ártatlan, angyali szemekkel nézett rám.
–Nézd,azt én nagyon jól tudtam eddig is, hogy az a csaj egy gyökér, de többre lenne szükséged ahhoz, hogy felvidíts – magyaráztam neki, de ő kitartóan bámult rám azzal a bizonyos arckifejezéssel.
–És mi lenne, ha elmennénk este valahová?
–Veled? Én nem megyek sehová – határoztam el.
–Állófogadás.
–Felőlem aztán lehet egy hatalmas bál is, akkor sem érdekel.
–Kérlek!– próbálkozott a srác, majd néhány gyors kattintgatás után kikapcsolta a gépet, és könyörgő tekintettel bámult rám.
–Azt hiszed, hogy ezzel meg tudsz győzni? – dühösen néztem rá, de olyan kitartó volt, hogy kezdtem megenyhülni.
–Ajánlott ott lennünk a verseny miatt.
–Na, persze! – vágtam vissza gúnyosan.
–Jó, ha nem akarsz jönni, akkor nem kell, majd találok magamnak egy kísérőt. Biztos, hogy rengeteg lány verseng majd a kegyeimért –mondta vállvonogatva, majd felállt, de nem vette le rólam a szemét.
–Most éppen féltékennyé próbálsz tenni – jelentettem ki tárgyilagosan.
–Jól haladok vagy nem? – faggatott.
–Abszolút nem! – közöltem vele hidegen, majd felpattantam, és villámlótekintettel néztem rá.