A Könyörtelen (Jeon JungKook FF.)- BEFEJEZETT

6. rész - Blöffkirálynő

Fogalmam sem volt arról, hogy végül is hol töltötte az estéjét, és egyáltalán hogyan volt képes feladni valamit, főleg ha az az elcsábításom lenne. Elég későn keltem fel, de alapból nem akartam úgy szem elé kerülni, hogy nem öltöztem fel, így azonnal a fürdőbe siettem, és igyekeztem gyorsan rendbe szedni magam. Végül a megszokott farmer és egy könnyű felső párosításban indultam JungKook keresésére. Meg szerettem volna köszönni neki, hogy ennyire rendes volt velem, így a konyha felé vettem az irányt. Mivel nem láttam sehol sem, sejtettem, hogy vagy a műhelyben lehet, – amit megjegyzek, azóta sem tudom, hogy merre van –, vagy éppen elment valamerre, hogy véletlenül se essen kísértésbe. Még nem tudtam, hogy vajon hogyan leszek képes megölni őt, amikor rettenetesen vonzónak találom, és bármennyire is beképzelt, én tényleg bírom a fejét, valahol egészen mélyen.

Nekiláttam reggelit készíteni, és ugyan nem tudtam, hogy mi a kedvence, bevetettem a tipikus, de annál jobb recepteket, amiket még az öcsém is szeretett, legalábbis gyerekként. A sonkás tojás volt a kedvence, pirítóssal, vajjal, és egy nagy pohár narancslé. Azt ugyan nem tudtam, hogy még mindig szereti-e, de reménykedtem,hogy ettől a szokástól nem vált meg, és őszintén megvallva bíztam abban, hogy JungKooknak sem ellene kifogása. Mindösszesen fél órát töltöttem az elkészítéssel, de nekem már elment az étvágyam, így magamnak nem készítettem semmit sem. Egy nagy tálcára pakoltam fel az elkészült dolgokat, majd a sráckeresésére indultam. A hátsó kijárat a lépcső alatt volt, és zajt hallottam kintről. Arra mentem el, kimentem az udvarra, és a kert legvégén volt egy kisebb épület, ahonnan a zaj jött.

Nem kopogtam be, tudtam, hogy a bent tartózkodó úgysem hallja meg, a kopácsolás, a szerszámok csikorgása miatt, és valóban ott találtam a fiút. Nagyon benne volt a munkában, védőruhát viselt, és alkotott, így elnéztem pár percig, mert úgy tűnt,hogy ilyenkor csendben van, komoly, nem olyan, mint amikor megpillant. Elmeredve néztem rá, és fel sem tűnt, hogy már nem a munkával foglalkozik, hanem engem kémlel hatalmas vigyorral az arcán.
–Öhm...– Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék, de aztán a pillantásom a tálca ételre siklott, így ott volt az indok, hogy miért kerestem fel. – Hoztam neked reggelit!
–Délben?– kételkedve nézett rám. – Nem kellene annyit aludnod, és talán tisztában lennél azzal, hogy mikor kell reggelizni!
–Azt hittem, örülni fogsz, hogy egyáltalán gondoltam rád, de tévedtem– háborodtam fel. – Mindegy, majd én elfogyasztom!
–Jobb lenne, ha abban az öltözetben szolgálnál fel, amiben a Sweetie-ben dolgozol!
–Nem érdemled meg! – vágtam vissza.
–Ha a reggelit – délben – megérdemlem, akkor azt is! Egyébként, azzal kárpótolhatnád, hogy késtél! – mondta gonosz mosolyra húzva az ajkait, de ezzel elérte, hogy feldühödjek, olyan szinten, hogy megfeledkezzek önmagamról.
–Nos, ha már így állsz hozzá, csak egy dolgot érdemelsz meg igazán...
–És mit? – kérdezett rá rögtön.
–Ezt!– böktem ki végül, és a képébe nyomtam a tálca tartalmát,pont úgy, hogy a narancslé is a ruháján kötött ki, a sonkás tojás meg pont az arcán, viszont én válaszra sem méltatva, otthagytam őt.
Elrohantam, nem foglalkozva azzal, hogy rendetlenséget hagytam magam után, sőt az sem érdekelt, hogy utánam rohant.
–SooJin!– kiáltott utánam, de mintha meg sem hallottam volna, folytattam az utat. – Kérlek! Beszéljük meg!
–Mit beszéljek meg veled? – ordítottam vissza. – Tudod mit? Dögölj meg! Én hazamentem!
–Nem mész te sehová! – ellenkezett.
–Ne merd megmondani nekem, hogy mit tegyek, mert nincs jogod hozzá.Ahhoz sincs jogod, hogy ennyire megalázz!
–Véleményt mondhatok?
–Válogasd meg a szavaidat, mert nem vagyok egy baba, akivel játszadozhatsz, mert én nem fogom hagyni magam – dühöngtem, és közben villámló tekintettel néztem rá.
–Sajnálom!– suttogta pár pillanat múlva, megbánó arccal. – Ne haragudj! Tényleg átléptem a határokat!
Lemondóan sóhajtottam, majd fogtam magam és a házba mentem. Nem jött utánam, és a bocsánatkérés ellenére sem voltam hajlandó vele beszélni. Egészem késő délutánig a szobában üldögéltem, és azon gondolkodtam, hogy mi lesz, mert megérdemelné a könyörtelen gyilkossági módszert, már akár e szent percben, de nem vitt rá a lélek, és tudtam, hogy ha eljön az idő még nehezebb lesz. Aki borulásom ellenére, még bennem volt a segíteni akarás, így elindultam a műhelybe, hogy megkérdezzem, tud e valamilyen munkát adni nekem, és nagyon ledöbbentett. Ismét...


Bekopogtam,mivel nem hallottam a zajt, így sejtettem, hogy valami apróbb munkával foglalkozhat, és éppen a csiszolás kötötte le a figyelmét.
–Zavarok?– kérdeztem, amint beléptem a terembe.
Elmosolyodott,és megrázta a fejét, hogy közvetítse számomra nem zavarom, így közelebb mentem hozzá.
–Van valami munkád számomra? – folytattam. – Tudod, csak azért, mert nagy bunkóság lenne tőlem, itt hagyni téged a melóban. Bár te elég bunkó vagy helyettem is.
–Igen, ebben igazad van – ismerte el, de láttam rajta, hogy abszolút nem vette magára a sértést, pont úgy, mint az eddigieket, hidegen hagyta. – És igen... Lenne meló számodra!