my dear muse | taekook

1. fejezet

TAEHYUNG SZEMSZÖGE

EGY BÖGRE GŐZÖLGŐ KÁVÉVAL A KEZEMBEN ÁLLTAM AZ ABLAK ELŐTT, és az éledező várost figyeltem. Olyan hajnali öt óra lehetett, azok pedig, akik még szombaton is dolgoztak, már meg is kezdték a napjukat. A borongós idő miatt számtalan ember mászkált esernyővel a kezében, de akadt olyan is, aki elővigyázatosságból máris esőkabátba bújt, holott az előrejelzés szerint csak késő délelőtt várható eső.

A tömbház, amelynek az egyik tetőtéri lakását béreltem, forgalmas helyen volt, így nem csoda, hogy már ilyen korai órákban is hatalmas volt a hangzavar, a motorbőgés és egy-egy dudaszó megzavarta a csendet, így pedig ha akartam sem lettem volna képes visszaaludni. Világéletemben rossz alvó voltam, sosem tudtam mélyen álomba merülni, és már a leghalkabb nesztől is felébredtem. Ez a környék nem volt nekem való. Mégis imádtam az itt töltött idő minden egyes másodpercét, a rohanó város képe megnyugvással töltött el, a háttérben büszkén magasló Eiffel-torony pedig szemet gyönyörködtető látvány volt, amit az itt töltött fél év során sem tudtam megunni. Úgy éreztem magam tőle, mintha csak valami hollywoodi film főszereplőjeként a díszletet bámulnám, és ez néhány pillanatra elfeledtette velem a valóságot, amelyben tulajdonképpen éltem.

Az ágy felől mocorgás hallatszott, ám én még ekkor sem szakítottam el a tekintetem a városról. Éppen egy jókedvűen rohangáló kutyát figyeltem, ami mosolyt csalt az arcomra. Talán be kellett volna szereznem egy házi kedvencet. Ugyan a lakás nem volt az enyém, de a tulaj, lévén, hogy egy nagyon jó barátomról volt szó, biztosan megengedte volna, hogy magamhoz vegyek egy kis állatot. Kevésbé lettek volna magányosak a napjaim, és ő talán még arra is rávenne, hogy napközben is kitegyem a lábam az utcára.

Éreztem, ahogy megrándul a szemem alatt egy izom, ahogy két izmos kar átkarolta a derekam, hogy közelebb húzzon magához. A rajtam lévő vékony, nyújtott pólón keresztül is éreztem testének melegét, és minél jobban simult hozzám, annál inkább a tudatában voltam annak, hogy velem ellentétben ő nem vett fel magára semmit az együttlétünk után, s most pucéran ölelget. Az ember azt gondolná, ha már felhoztam magamhoz a jól sikerült buli után, és hajlandó voltam ágyba bújni vele, ez majd ismét lázba hoz majd, a vágyakozás helyett azonban csak az undor növekedett bennem egyre jobban.

Jó ötletnek tűnt felszedni, bár már megtanulhattam volna, hogy sose bízzam el magam a külső láttán. A srác, akinek még csak a nevére sem emlékeztem, piszkosul jól nézett ki, az a típus volt, akire elég ránézni ahhoz, hogy az ember elélvezzen. A szemem imádta a látványt, a tekintetem csak úgy falta a férfias és nevetségesen tökéletes vonásait. Ó, és az a test... Alig vártam, hogy végre a lakásomra érhessünk, és alá feküdhessek, hogy érezzem őt hozzám simulni. Imádnom kellett volna, a fejemben egy igazán tüzes, tökéletes együttlét képei pörögtek, és egyre izgatottabbá tettek. Kellett nekem. Meg akartam szerezni magamnak éjszakára. Szinte már éheztem arra, hogy az ajkait a sajátjaimon érezzem, és hogy azzal a hatalmas tenyerével birtokba vegye a testem. Még sosem adtam volna magam senkinek ennyire könnyen. De neki minden további nélkül megtettem volna bármit.

Aztán felértünk a lakásomra, és valami összetört bennem. A srác nem volt különleges. És nem értett a szexhez.

Életemben nem csalódtam ekkorát egy ilyen Adoniszban, de komolyan. Nem tudom, hogy a fantáziálásommal tettem magasra a lécet, vagy tényleg ennyire béna volt, de a lényegen nem változtat. Egy cseppet sem élveztem. Normális esetben el kellett volna érnie, hogy a világomról se tudjak, s egy olyan univerzumba kellett volna repítenie, ahonnan nehezen találtam volna csak vissza. Ehelyett végig azért imádkoztam, hogy hamar elélvezzen és ne érjen hozzám többet. Elvesztette a varázsát. Már nem akartam megörökíteni az ágytorna utáni kipirosodott arcot, sőt... Nemhogy a fényképezőgépemért nem akartam nyúlni, de még az emlékezetemből is ki akartam törölni őt. Ez a srác nem érdemelte meg, hogy a későbbiekben is gondoljak rá.