Kövessd Az Áramlást- Folytatás

10. rész

*Emma szemszöge*
Anya nagyon hamar hazavitt minket. Előre megbeszélte a lányok anyukájával, hogy mindenkit hazadob, és nem maradunk egymásnál.

- Emma, minden oké?- kérdezte anyu, mikor már otthon voltunk.
- Igen, csak elkalandoztam.
- Vagy úgy! Amugy hogy megy a próba?
- Szerintem egyre jobbak vagyunk!
- Úgy meghallgatnám!
- Nem tőlem függ, hanem a srácoktól.
- Értem.
- Rákérdezzek holnap?
- Holnap?
- Igen. Minden második nap van egy próba. Általában a Közösségi Házban és a Studióban, Pesten.
- Ezt eddig miért nem mondtad? Pestre járkállsz fel?
- Csak próba.
- Nem érdekel a "csak próba"!
- Anya! Muszáj lesz! Ez csak egy fellépés lesz, mint a nyáron.
- Remélem.
- Kérdezz rá a srácoktól, nekem még meg kell csinálnom a szünidei dolgozatokat!
- Rendben.

Feltrappoltam a szobámba, és előkaptam a rég használt könyveket.
Természetesen, van benne matek, ami nekem 100% kínai.
- Cirmi!- kiabáltam le.- Cirmi, gyere ide!

A macska nem hallotta meg a rikácsolásomat, ezért fogtam magam, és megkerestem az állatot. Mint Sandy-ék a nyulat. - Soha többé nem vigyázok Sandy lovára!- Cirmi észrevette a pamutgombolyagot, amit még én vettem neki év elején, és egészen a szobámig követte.
Mikor beért, ajtót-ablakot zártam, hogy csak a szobában tudjon mozogni.

- Cirmi, segitesz a matekban? Hm?
- Miáu!- mondta a választ.
- Ezt igennek veszem!- mondtam, majd átvizsgáltam a lapokat.
Ez egy jó órába telt, míg rájöttem a nyitjára. Addig Cirmi hol az asztalon, hol a laptopon, hol az ágyon (vagy alatt) ugrándozott. Hiába szóltam rá, hogy ezt hagyja abba, nem fogadott szót.

Ezért kinyitottam az ajtót, és a cirmos- amilyen gyorsan csak tud- lefutott a lépcsősoron. Szerencse, hogy a macskák a talpukra esnek, és van kilenc életük.
A macska a kertbe szaladt, én pedig folytattam a tanulást.

Délután három óra lett, mire befejeztem az összes leckémet.
Jól van, fél öt! Bevallom!

Eltüntettem a tankönyveket, és lapokat a táskám legmélyebb bugyraiba, majd elővettem a gitáromat.
A húrok- amiket Gergő szerelt rá- jobb hangzásúak voltak, és kevésbbé éreztem úgy, mintha egyszer csak elenged. Lehet, hogy rosszúl tettem rá az előzőt.

A gitár mellé kotta is jár, amin a számok vannak. Megpróbáltam egy számot eljátszani, de semmi haszna nem volt neki.
Anya meghallotta, hogy játszom, ezért néma csendben felsompolygott hozzám.
- Minden rendben?
- Igen... csak nem tudok gitározni.
- Dehogynem! Eddig jól játszottál!
- Dehogyis! Egy picit magasabban kéne. Hallgasd meg!- mondtam, majd a kezébe nyomtam a fülest.
- Ennek a számnak a dallamát kell eljátszanom!- mutattatam meg neki a Nem Tudja Senki-t.- Ezt a számot ismered?
- Ez nem a Follow The Flow egyik száma?
- Igen. Ez az egyik legsikeresebb számuk!
- Vagy úgy! Eljátszod?
- Megpróbálom!

Elkezdtem a számot, de a refrén végét elrontottam. Kb ott, hogy:
"A legszebb pillanatok vannak ingyen. Sok fénylő szempár ragyog a világon."
Jó nagy hiba volt.