Rest Angeles||T.H. F.F.|| BEFEJEZETT

Para

Nem tudom, mit gondoltam, de a takaró alá bújtam, (mint valami ovis🤦🏻‍♀️) amikor hallottam az ajtó nyikorgását. A szívem már a torkomban dobogott, amikor egyszer csak meghallottam valamit.

- Meglepetés! - kiáltotta Tom, majd előszedett a háta mögül egy tortát. - Ma van a hónapfordulónk! - mosolygott.

- Te bunkó! - kezdtem el könnyezni. - Tudod te, hogy mennyire megijedtem?! - zokogtam.
- Mi?! De hát, miért?! - értetlenkedett. - Nem számítottál rá?
- Azt hittem, hogy betörtek és elraboltak téged, vagy mittudomén'. - vázoltam fel, hogy mire gondoltam félelmemben.
- És nem vetted észre, hogy ott állok mögötted? - tört ki belőle a nevetés.
- Nem, csak egy árnyékot láttam, mire kellett volna gondolnom?! - kérdeztem úgy, mintha ez egyértelmű lenne.
- Természetesen arra, hogy egy baltás gyilkos van a házban, aki meg akar ölni. - ugratott.
- Haha, nagyon vicces. De ha legközelebb igazából történik ilyen, nem mentelek meg! - duzzogtam.
- Rögtön gondoltam. - mondta, majd egy kis idő után folytatta. - Tudod, hogy ilyen soha nem történhet meg, ugye? - tartotta ujjával az állam. - Soha. Amíg én itt vagyok, addig nem. - nyugtatott, majd magához húzott és átölelt. Ezután elkapott minket az álom.

Egy kis idő múlva arra ébredtem, hogy az ágak piszkálják a redőnyt, és időnként a teljes sötétséget felváltja a világosság, amikor villámlik. Ilyenkor valahogy mindig összerezzentem, már a gondolattól is. Sóhajtottam egy nagyot, mire Tom azonnal felemelte a fejét.
- Minden rendben? - kérdezte ijedt arccal, mintha történt volna valami.
- Persze, aludj csak. - mosolyogtam rá.
- Nem tudok. - mondta fáradt, morcos hangon.
- Miért nem? - biggyesztettem le a szám, viccesen jelezve, hogy sajnálom, majd két tenyerem közé fogtam az arcát és elbambultam a két mogyoróbarna szeme közt.
- Mert néha érzem, ahogy megremegsz a félelemtől és ez nyugtalanít. - mondta komolyan.
- Na, jó. - nevettem.
- Túl sok? - mosolygott.
- Nyálas. Cuki, de nagyon nyálas. - csókoltam
meg.