A kishug

1.~Laura

Mikor megébredtem az "éjszaka" közepén, fel sem merült bennem, hogy a spontán ébredésem mögött valójában valamilyen indok is áll. Csak résnyire nyitott szemekkel konstatáltam, hogy még túl sötét van az ébredéshez, így az oldalamra fordúlva probáltam minnél erősebben koncentrálni az álmomból megmaradt emlékfoszlányokra, hátha ezzel sikerül vissza jutnom oda, de hirtelen megszólaló telefonom minden reményem keresztbe vágta. Kipattant szemekkel és iszonyatos fejfájással kerestem a telefonom. Miután szemem hozzá szokott a kijelző fényéhez leolvastam a számokat. Megállapítottam, hogy nem ismerem ezt a telefonszámot, megköszörülten a torkom és elhúzva a zöld gombot, a fülemhez emeltem a telefonom.

-Halo?-kérdeztem bizonytalanul.

-Jó napot, Kempf Laurát keresem.-szólt bele egy unott nő hang. Kihúztam magam és kicsit több jómodorral szólaltam meg újból.

-Én vagyok, miben segíthetek?-kérdeztem és egyből fájó fejemhez kaptam.

-Egy piros Chevrolettet az imént vontattak be a rendőrségre, mert tilosban parkolt. Az autó az ön nevén van. Ha szeretné átvenni az autót a Siófoki rendőrségen jelentkezhet délután hat óráig.-hadarta a nő, én pedig kikerekedett szemekkel meredtem a sötétbe. A nő köhintett egyet, ezzel jelezve nekem, hogy más dolga is akad.

-Rendben, köszönöm szépen. Viszont hallásra.-emeltem el a fülem mellől a telefont és megnyomtam a piros gombot.

Hirtelen a hátterem villant fel, és mosolyt csalt az arcomra. A legjobb barátnőmmel, Anettel ülünk egy-egy TESCO-s kocsiban, az én kezemben cigi ég, ő pedig egy vodkás üveget emel a szájához, miközben egymásra nevetünk. Ez az egyik kedvenc képem vele. Hirtelen tudatosult bennem, hogy a kocsim jelen pillanatban Siófokon van, és ezernyi kérdés kezdte záporozni az elmém. A telefonomon megjelenő időre esett a pillantásom.
11:27
Fél tizenkettő. Ez lehetetlen. Kipattantam az ágyamból és sietve léptem a félhomályba a szekrényemhez. Kivettem egy fekete farmert, ami a térdénél szaggatott volt. Természetesen olyan gyorsan akartam felvenni, hogy a lábam bele akadt, és kicsit tovább szakítottam. Nem törődve a nagyobb lukkal egy pólót kezdtem keresni. Egy sima spagetti pántos trikót vettem fel, amit gyorsan betűrtem a nadrágomba. A telefonomat a zsebembe süllyesztettem és a testvérem szobája felé kezdtem rohanni.

-Zozo, kérlek segíts.-téptem fel a szobájának ajtaját, de nem volt bent senki. Patrik szobája felé mentem, és szomorúan konstatáltam, hogy ott sincs senki. Lerohantam a konyhába, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne lépjek rá véletlenűl Csumpira. A kutya morogva követte minden lépésem.

-Végre felkeltél.-üdvözölt mosolyogva anya. Egy apró puszit nyomott a homlokomra.

-Zozo merre van?-kérdeztem egyből.

-Kiment Patrikkal a Skateparkbe.-vizslatta gondterhelt arcomat.-Jól vagy kicsim?-vonta össze a szemöldökét. Egy mosolyt varázsoltam az arcomra.

-Persze. Kimegyek a fiúkhoz. Majd jövök.-jelentettem ki, majd sietősen távoztam. Ki se értem az utcából, mikor úgy éreztem mindjárt meghalok a fáradságtól. Iszonyú hányingerem volt, és a fejem is iszonyatos módon fájt. Két kislány jött felém biciklin. Eléjük álltam ők pedig riadtan álltak meg előttem.

-Sziasztok. Kempf Laura vagyok, tudjátok, Zozo testvére. Nagyon nagy szükségem lenne az egyikőtök biciklijére.-hadartam, ők pedig ijedten vizslattak.-Vissza adom a biciklit. Sürgősen el kell jutnom a Skateparkba, és csak biciklivel erek oda gyorsan. Ha oda adja valamelyikőtöt a biciklit, találkozhattok élőben Zozoval. Nagy jó lesz.-mosolyogtam rájuk. A kisebbik lány leszált a rózsaszín járgányáról és felém tolta.

-Vissza kapom?-kérdezte pöszén.

-Persze. Ott hagyom a pályán. Holnap pedig találkoztok Zozoval, elintézem.-kacsintottan rá, és az apró biciklit kezdtem vizslatni. Nem volt kicsi, csak éppen akkora mint egy BMX. Felültem rá, és miközben vagy ezerszer megköszöntem, elindultam.

-Ezt vedd fel.-jött utánnam a nyolc év körüli kislány, és a fejembe nyomta a Szofia hercegnős lila bukósisakot.

-Köszönöm.-mondtam hálásan és megindultam. Azt hittem a betonon folyok szét, amikor végre megláttam a parkot. Az íveken gördeszkás, rolleres vagy BMX-es emberek gyülekeztek. Mikor beléptem a kapunk minden szem rám tapadt, majd a tesvéreim hangos nevetése ütötte meg a fülem.

-Jól vagy?-lépett mellém egy rolleres fiú.

-Igen.-vágtam oda neki, és a bátyám felé tekertem. Továbbra is hangosan nevettek, a körükben állók pedig fintorogva mértek végig.

-Menő bicikli.-folytotta el a nevetést Patrik, hogy megszólalhasson.

-Ne üvöltözz, szétrobban a fejem.-rivaltam rá.

-Csak nem másnapos valaki?-villantotta rám vigyorát.

-Csak nem fogatlan lesz valaki?-kérdeztem és kihúztam magam. Zozora néztem, aki hirtelen elkomorodott.

-Baj van?-kérdezte összevont szemöldökkel. Megszólalásig hasonlított így anyára.

-Siófokon van a kocsim.-sütöttem le a szemem.

-Hogy hol?-kérdezte ingerültem a bátyám.
-Siófokon. A rendőrségen.-pontosítottam. Öt égető pillantást éreztem magamon, mégis lesütött szemmel álltam testvéreim elött.

-Hogy kerül oda?-kérdezte Patrik megsemmisülve.

-Nem tudom.-suttogtam.-Arra gondoltam, szívesen fürdenétek eggyet ilyen hőségben, és levihetnétek a hugotokat közben Siófokra, hogy vissza szerezze a kocsiját.-néztem végre Zozora. Nem tűnt ingerültnek, sokkal inkáb szórakozottnak.

-Miért tenném meg?-fonta össze a kezeit maga elött.

-Mert az egyetlen hugod vagyok? Csak azért, hogy a segítséged kérjem elloptam egy kislány biciklijét, és végig kerekeztem a városon. Ne szivass. Muszáj elvinned. Kérlek.-estem kétségbe.

-Srácok, kinek van kedve kocsikázni egyet?-nézett a barátaira Zozo.

-Én elmegyek veletek.-emelte fel a kezét egy srác, mire a mellette álló biccentve jelezte, hogy ő is.

-Én ezt kihagyom, ma találkozóm van.-jelentette ki egy szemüveges gyerek.

-Akkor öten.-jelentette ki Patrik, és biciklijével legirult az ívről.

-Szuper, siessünk. Hatig kell átvennem a kocsit.-mondtam és leugrottam a rózsaszín járműről.

-Srácok gyorsan haza megyünk, elvisszük a bicókat, aztán megyünk értetek fél órán bellül.-gurult le Zozó is.

-Fürdőruha kötelező.-boxolt a levegőbe Patrik, és elindult a piros Alfa Rómeo felé. Lassan leereszkedtem én is, és a kocsi felé igyekeztem.

-Hogy hagytad el a kocsid?-törte meg a csöndet Patrik a kocsiban.

-Nem emlékszem semmire a tegnapból.-néztem ki az ablakon.

-Szuper.-morogta a hátsó ülésen.