A kishug

17.~Laura

-Gyere enni, apa haza ért.-nyitott be a szobámba Patrik.

Egyből eldobtam a telefonom és felpattanva követtem Patrikot az étkezőig. Apa az asztalfőn ült egy nyugodt mosollyal az arcán. Az évek rajta is látszódtak. Patrik kimondottan hasonlít apára. Barna szemük ugyan olyan lelkesen csillan fel, ha kajáról van szó, barna hajuk mindig ugyan úgy áll. A külömbség kettőjük közzött az, hogy apa vállát már a hosszú évek nyomják, és homlokán ráncok futnak végig.

-Na meséljetek, milyen volt a kis kiruccanás?-kérdezte apa, ahogy levetettem magam Zozo mellé. Semmi nem változott. Apa az asztalfőn ült, anya pedig vele szemben mosolygott kedvesen. Az asztal bal oldalán Patrik foglalt helyet, a jobb oldalán pedig én és Zozo.

-Nagyon jó volt, én jól éreztem magam.-mosolyogtam apára.

-Hogy vannak a barátaitok?-kérdezte anya, aki már az én számból hallotta a történteket.

-Imi nagyon jól össze barátkozott Kittivel.-mondta mindenttudó mosollyal Patrik.

-Ezt te is elmomdhatod magadról.-vágott neki vissza Zozo.

-Kitti Anett nővére, igaz?-kérdezte apa összezavarodva.

-Igen.-bólintottam és a számba kanalaztam egy kis rízst.

-És mi a helyzet azzal a helyes kislánnyal?-utalt apa Anettre. Mióta találkoztak mindig így hívja. A "helyes kislány". Szerintem annyi lányt ismert már meg Patrik kalandjai miatt, hogy nem képes megjegyezni Anett nevét.

-Erről Zozo tud sokat mesélni.-vigyorodott el Patrik és tovább tömte a fejét.

-Jól van.-mondta lesütött szemmel a mellettem ülő bátyám.

-Csak nem forrósodik köztetek a levegő?-kérdezte anya mosolyogva. Imádják a fiúk agyát húzni, és ha néha-néha az én magánéletemről is megtudtak valamit, akkor az én agyamat is előszeretettel húzták.

-Nem.-vágta rá egyből Zozo.

-Dehogynem.-vigyorogtam rá.

-Te inkább beszélgess anyáékkal Csepiről.-mosolygott rám gonoszan Zozo.

A gyomrom hirtelen golflabda méretűre zsugorodott, és elmúlt az étvágyam. Patrik érdeklődve figyelte, hogy mi köze van Csepinek a családi vacsorához, apa enyhén megfeszülve várta, hogy kinyögjek valamit, anya szemei pedig felcsillantak a reménytől, hogy végre egy normális fiúval állítok haza.

-Csepel egy kedves fiú, de nem értem, hogy jön ő most ide.-nyögtem ki végül.

-Ez most a ti barátotok Csepel? Az a szőke fiú, aki mindig segít a kocsival?-kérdezte apa összezavarodva. Mostmár biztos vagyok benne, hogy nem tudja megkülömböztetni név szerint, hogy ki kicsoda.

-Igen, ő az.-bólintott Patrik.

-Az jó gyerek. Mindig segít a kocsival.-ismételte meg magát apa.

-Inkább tereljük a témát.-motyogtam halkan, de már nem volt étvágyam, ezért csak túrkáltam az ételt.

-Apa, kedden kimehetünk a tóhoz?-kérdezte Zozo reménykedve.

-Felőlem mehettek.-rántott vállat lazán és tovább evett. A téma terelődött, és már a BMX pályákról volt szó, ami engem nem igazán foglalkoztatott. Mégy egy kicsit turkáltam az ételt, majd minden erőmmel próbáltam a beszélgetésre koncentrálni.

-Jól vagy?-kérdezte anya halkan, hogy ne zavarja meg a fiúk beszélgetését.

-Persze, csak kicsit elfáradtam.-mosolyogtam rá megnyugtatóan.