A kishug

12.~Laura

A hűvös szél kellemesen simogatta a melegtől felhevült testem, ahogy mosolyogva leszálltam a vonatról. Örültem, hogy végre elhagyhatom a meleg fémbörtönöm amiben négy órán keresztül szenvedtem. Már épp sötétedett, de tökéletesen kivettem a családom alakját a tömegben.

-Vasárnap találkozunk.-ölelt meg Anett, akit akkor még csak egy hete ismertem, és bőröndjét maga után húzva indult meg a saját családja felé.

Hatalmas gombóc volt a torkomba, mégis megpróbáltam nyelni egyet és félelemmel indultam meg a családom felé. Anya arcán mosoly pihent, apáén pedig egy hatalmas vigyor. Patrik unottan nézett mögém, és a vonatot vizslatta, Zozo pedig velem nem törődve rugdosta a kavicsokat. Ahogy oda értem a szüleim védő ölelésbe vontak és puszikkal leptek el.

-Sziasztok!-köszöntem a testvéreimnek, de továbbra sem vettek rólam tudomást.

A szívem össze szorult, mégsem mondtam semmit. Apa kikapta a kezemből a bőröndöm és lassan andalogva indult meg a peronról a kocsi felé. Anya egyből mellé zárkózott és úgy fordult felém.

-Milyen volt? A suli? A tanítás? A tanárok? A koli? Az új barátok? Az osztálytársak? Az osztályfőnök? A spanyol?-kérdezte anya izgatottan. Nevetve néztem rá, és elgondolkodva válaszoltam.

-A suli nagy, a tanítás jó, a tanárok eddig kedvesek, a koli otthonos, barátaim vannak, az osztálytársak sokan vannak, az osztályfőnök egy pszihopata, a spanyol meg spanyolos.-hadartam amíg kiértünk a kocsiig. Anya nevetve rázta a fejét, apa pedig a bőröndömet tette a csomagtartóba. Mind beültünk a szürke járműbe és bekötve magunkat indultunk meg haza. Én ültem apa mögött, mellettem Patrik és Zozo duzzogott.

-A kedvencedet főztem.-mosolygott rám hátra anya. Hatalmas vigyor terült szét az arcomon.

-Köszönöm.-mondtam hálásan.

-A koliban milyen a kaja?-nézett rám a visszapillantóban apa.

-Ott veszek reggel egy szendvicset, de álltalában ebédre nem érnék vissza koliba, mert kettőtöl háromig van, ezért csak vacsorázok. De az nagyon finom.-bólogatok bőszen.

-Ilyen keveset eszel?-aggódott anya.
-Nem, néha ad az Anett a kajájából, vagy elmegyünk a Sparba venni szendvicset, ha nagyon éhesek vagyunk.-nyugtattam meg a barna hajú nőt.

-Ki az az Anett?-vonta fel a szemöldökét apa.

-A kolistársam és egyik barátnőm egyben. És ő is gyulai.-meséltem mosolyogva.

-Ch.-csak ennyi hagyta el hirtelen Zozo száját. Felé kaptam a fejem és végignéztem rajta. A haja kócos volt, a szeme alatt lila karikák húzódtak a fáradságtól. Állán kisebb borosta nött, a ruhája koszos és lezser volt, a tekintetét pedig kivezette az ablakon.

-Veletek mi volt?-kérdeztem a testvéreim felé fordulva. Patrik nem volt olyan rossz állapotban mint Zozo, ő szimplán csak dühösnek tűnt.

-Elkezdődött a suli, minden jó.-mesélte röviden Patrik, de nem nézett rám.

Zozo beszédre nyitotta a száját, végül mégis becsukta és csak megrázta a fejét. Apa egész úton arról faggatott, milyen a szendvics, a vacsora, és a Sparos dolgok mennyire finomak. Mikor haza értünk csendben fogyasztottuk el a vacsorát, majd én fáradságra hivatkozva a szobámba vonultam. Nem pakoltam ki a bőröndömből, hisz vasárnap úgyis vissza kéne pakolnom, ezért csak levetettem magam az ágyra és írtam az egyetelen embernek akit érdekelhettem.