A kishug

5.~Laura

-Megjöttünk!-kiabálta Patrik és Zozo egyszerre. A hátsó ajtón jöttek be a konyhába, Patrik jött be először, majd Zozo csapta be nagy lendülettel az ajtót.

-De mocskosak vagytok! Azt hittem a parkba mentek biciklizni, erre úgy néztek ki, mint akik egész délután sárban fürödtek. Irány a fürdő!-ripakodott rájuk anya ahogy meglátta őket. A kanepén ültem elterülve, és a tévében vetített sorozatot néztem.

-Elöbb nem ehetünk?-kérdezte reménykedve Patrik.

-Nem! Irány fürdeni. Utánna vacsora.-jelentette ki anya szigorúan.

Zozo amint meglátott intett felém egy szomorkás mosollyal, majd felsietett a lépcsőn, hogy anya kérésének eleget tehessen, és lefürödjön. Patrik hozzám futott, szorosan megölelt, majd nevetve indult fel, ahogy anya szitkozódását hallgatta, amiért össze koszolt a szőnyeget.

-Segítek teríteni.-jelentettem ki hatalmas gombóccal a torkomba, és a konyhába mentem anya mellé.

-Ma elmondod nekik, igaz?-kérdezte, ahogy azt figyelte miként pakolom a tányérokat.

-Meg fognak utálni.-szöktek könnyek a szemembe. Apa mindig azt mondta, olyan gyönyörű szemem van, mint anyának. A fiúk szeme sötét barna, mint apáé. Az enyém zöld, mint anyának.

-Dehogy fognak. A tesvéreid. Elfogadják a döntésed.-szorította meg bátorításként a vállam anya.

-És te meg apa?-kérdeztem a sírás határán.

-Nekünk az számít, hogy neked jó legyen. Ha neked ott lesz jó, akkor oda mész.-hangja csengett a büszkeségtől, szemében mégis félelem és könnyek csillogtak.

-Rendben.-nyögtem ki nehezen.

Anya vissza ment a konyhába, én pedig tovább pakoltam az evőeszközöket. Pár perc múlva a helyemre ültem, és az asztalfőn ülő édesapám szavait ittam, aki a munkahelyéről beszélt. Zozo bukkant fel, leült mellém, apa pedig egyből kérdésekkel kezdte bombázni.

-Ma is bicikliztetek?-kérdezte mosolyogva. Neki sosem számított, hogy mi mit akarunk csinálni, csak a boldogságunk érdekelte.

-Igen. Beadtam egy új trükköt. És Patrik is megtanult egy újat.-dicsekedett bőszen. Sosem volt egoista, és nem tartotta magát nagyra, mégis beképzeltnek gondolták az emberek.

-Ügyes vagy fiam.-villantotta rá apa a mosolyát. Hirtelen Patrik alakja bukkant fel velem szemben.

-Patrik, a víz azért van, hogy meg is mosakodj vele, nem csak, hogy lefröcskölt a hasad, aztán már gyere is enni.-nevetett anya, és letörölte az öcsém arcáról a foltot, ami nem jött le fürdés közben.

-Siettem. Nagyon éhes vagyok.-mondta, és már nyúlt is, hogy szedjen magának tésztát.

Apa mosolyogva figyelte minden mozdulatát miközben anya is helyet foglalt a bal oldalamon. Apa és anya ülnek az asztalfőn, apa mellett Patrik és Zozo, én pedig Zozo mellett, anyához közel ülök. Mindenki mert magának és enni kezdtünk. Patrik úgy evett, mint aki soha életében nem jutott még ételhez, és ezt anya meg is jegyezte.

-Patrik, van ám még.-nevetett fel halkan édesanyám.

-És ha Laura megeszi előlem?-szegezte rám a tekintetét.

-Emiatt nem kell aggódnód, ahogy nézem ő ma csak turkálja az ételt. Van valami baj, kincsem?-váltott apa aggódó hangnemre.

-Nem. Baj nincs. Viszont valamit szeretnék bejelenteni.-nyeltem hatalmasat. A számat kezdtem harapdálni, kezemet az ölembe csúsztattam és lesütöttem a tekintetem.