A kishug

6.~Laura

Mindenki lent tartózkodott a nappaliban. Hangos trappolásomra rám kapták a tekintetüket. Anetten ugyan olyan póló volt, mint rajtam. A konyhapultnak támaszkodva beszélgetett a nővérével. Patrik önmagáról megfeletkezve bámult a lányok irányába. A bátyám éppen Csepel fülét készült megpöckölni, aki rám kapta a tekintetét, majd vissza vezette a konyhára. Imi már az ajtó felé indult.

-Végre, azt hittem már szülsz is, vagy valami.-forgatta meg a szemét Kitti.

-Nyilván.-mosolyodtam el.

-Mehetünk?-sürgette a dolgokat Imi.

Az ajtó felé kezdtünk szálingózni, és egyesével hagytuk el a hűvös házat. Zozo olyan magabiztossággal sétált az autó felé, mintha biztos lenne benne, hogy azzal megyünk.

-Te kocsikázol?-vonta fel a szemöldökét a mellettem sétáló legjobb barátnőm.

-Milyen messze kell menni?-kérdezte megtört hangon Zoli.

-Ötszáz méter séta.-vágtuk rá egyből.

-Gyorsan legurulunk.-rántott vállat bátyám, és magabiztosan markolta a kocsi kilincsét.

-Heten vagyunk, az Alfa pedig öt személyes.-tájékoztatta Patrik szemforgatva.

-Majd valaki az öledbe ül.-rántott vállat és behuppant a kocsiba Zozo.

-Ülhetsz az ölembe kisfiú.-borzolta össze Imi haját Kitti. Halkan nevetni kezdtem, és figyeltem ahogy a lány magabiztosan beül hátra, és megcsapja a combját.-Gyere! Gyere!-bíztatta a fiút, aki riadtan nézett ránk.

-Nem harap.-nevetett a legjobb barátnőm, én pedig egy morgó hangot imitáltam.

-Miért nem a lányok ülnek a fiúk ölébe?-kérte ki magának Imi továbbra is feszengve. Nevetve hagytuk figyelmen kívül a kérdést, a kocsi felé sétáltunk a lánnyal.

-Ülj be Csepel.-mosolyogtam a fiúra bíztatóan. A mosoly egy pillanatra lehervadt az arcáról, és feszengés vette át a helyét. Bizalmatlanul lépett a kocsihoz, és ült be hátra.

-Az öledbe üljek?-néztem rá hatalmas szemekkel, mire egyből beljebb húzodott. A fiú megkönnyebbülten középre húzódott, és úgy figyelte a mozdulataimat. Bepattantam mellé, és Imire mosolyogtam.

-Az én ölembe, vagy Laurájéba ülsz? Esetleg Patriké vonz?-kérdezte Kitti, mire a fiú zavarba jött.

-Nem lehetne, hogy az én ölembe üljön valaki?-motyogta zavartan.

-Nem gáz, nyugi.-mosolyogtam rá kedvesen.-Jobban éreznéd magad, ha Csepel is valamelyikünk ölében ülne?-kérdeztem, mire a mellettem ülő fiú hirtelen mordult fel.

-Dehogy. Jó neki így. Gyere Imike!-kiabálta kétségbeesetten.

Végül Imi bemászott Kitti ölébe, Anett pedig az enyémbe. Patrik kényelmesen elhelyezkedett az anyós ülésen, és így gurultunk a partra. A lány, aki eddig az ölembe ült olyan hévvel pattant ki a kocsiból, hogy azt hittem elesik, de helyette várakozóan nézett rám. Kimásztam a kocsiból, és a többiek mozdulatait lestem. Zozo bezárta a kocsit, és a part felé indultunk. Én semmi másra nem vágytam ezután a nap után, hogy csobbanjak egy jót a vízben. Anett parancsára elkezdtük leteríteni a plédeket, amiket én és Kitti hoztunk. A fiúk persze már gondolkozás nélkül vetkőztek. Össze dobáltuk a cuccainkat, majd mi is vetkőzni kezdtünk. Lekaptam a pólom, a táskámra dobtam a textilt, majd a napszemüvegem is oda helyeztem. Miután Anett megismételte a cselekedeteimet egy törölközővel, aki természetesen jobban funkcionál, mint bármelyik széf, és olyan védő mechanizmusa van, hogy a legfejletteb bankok is megirigyelné, leterítettük az értékeket.