ʙᴀᴅ ᴀᴛ ʟᴏᴠᴇ

♤Szerelmünk gyümölcse♤

Epilógus

Egy fülledt napnak ígérkezett akkor.

Szürke, beborult felhők lepték el az eget, esőre állt már, de borzalmasan meleg volt.

A napot csak itt-ott lehetett felfedezni az égbolton.

Két fiatal férfi sétált kéz a kézben a megüresedett utcán.

Délt ütött az óra.

A szerelmespár saját házukhoz közeledett.

Nyugodtan, ráérős tempóban sétálgattak ámbár próbáltak nem kelteni feltűnést.

Ujjaik szorosan kulcsolódtak egymásba, míg megnem érkeztek kissé eldugottabb, de szép, nagy kertes házuk elé.

Kezeik elváltak, mikor Jungkook kinyitotta az ajtót.

Jimin vidáman beszélgetett valamiről, míg Jungkook a kulccsal bajlódva kinyitotta az ajtót.

Előreengedte kedvesét, majd maguk után becsukta a fa szerkezető bejáratot.

-Sokkal egyszerűbb lett volna elmenni gondolatutazással, nem tudom, hogy miért szerettél volna ennyire sétálni.-jegyezte meg Jungkook miközben a megvásárolt holmikat a konyhapultra helyezte.

-Nem árthat egy kis séta-kuncogott Jimin, akinek ragadós volt a mosolya így JK is elmosolyodott, és megpuszilta Jimin arcát.

Majd szájára hajolt a barna hajú férfi, megcsókolva szerelmét.

Nyelvével végigsimított az alacsonyabb ajkán, aki kicsire nyitotta a száját így utat engedve a másik nyelvének.

Szorosan tapadtak ajkait a másikéhoz megízlelve minden egyes centiméterüket.

Mikor elváltak Jimin lihegve megszólalt.

-Nem kellene inkább ebédelnünk é-

Jungkook elhallgatta Jimint úgy, hogy mégegy csókba hívta őt és derekára karolt.

Jimin meglökte párja mellkasát, így hátraestek mind a ketten inkább nevetve, mint bosszúsan.

-Szeretlek-gyengült el Jungkook tekintete Jimin arcát és szemeit kémlelve.

Majd lesiklott a tekintete kissé, amiközben feltápászkodtak, arra a helyre ahol megjelölte őt Jungkook.

-Ugye tudod, hogy már csak ez az egy lehetőségünk van?-utalt Jungkook arra, hogy ugyan többször mást már nem fognak tudni megjelölni ebben az életben.

-Mást el sem tudnék képzelni rajtad kívül-vallotta be Jimin édesen.

Homlokaikat egymáshoz döntötték némán végiggondolva és végigélve azokat a dolgokat amiken együtt keresztül mentek.

Ugyan azt az esetet végleg maguk mögött tudták hagyni, mikor is mindenki más ellen fordultak.

Nagyon sok vámpír és ember is meghalt.

De ők végre boldogak lehettek, önzően, de boldogok.

A múlt sérelmei sohasem múltak el, vagy sötétedtek el, mert mindezek ellenére magukkal hordozták őket.

De egymással végre, talán megnyugodtan érezhették magukat.

Elfáradtan,kicsit megtörten de vidáman végleg.