ʙᴀᴅ ᴀᴛ ʟᴏᴠᴇ

♤Szükségtelen szavak♤

-Jimin kérlek megtudom magyarázni!-a fiú után loholtam, de Jin és IU elémállt.

-Menj el innen-a szemük vörösbe váltott-most-szinte vicsorogtak rám, de valahol megértettem, hogy nem kíváncsiak a magyarázatomra.

-Én Jiminnel akarok csak beszélni-morogtam vissza rájuk mérgesen.

De ők ketten voltak, én pedig egyedül és őszíntén semmit nem tudtam volna tenni, amivel a kezeim közé tudom Jimint újra.

Ezért egy nagy sóhaj kíséretében, és Jimin miatt igazán szomorúan, elhagytam a lakást aznap.

Addig sétálgattam míg igazán sötét nem lett.

Még pulcsi sem volt nálam, sem egy sapka, amivel eltudtam volna takarni a kilétemet.

Pedig még mindig üldöznek Yoongiék és nem hiszem, hogy egyhamar abbaakarják hagyni.

Sértené a büszkeségüket vagy mi.

Túlságosan holtan akarnak látni, vagy legalábbis fájdalom ittasan.

Nem tudtam, hogy hova menjek.

Hotelbe akartam megszállni, de miután a bolyongásom után először felnéztem, egy ismerős házat véltem felfedezni magam előtt.

Természetesen majdnem minden bajom okozójának a házát.

Nem vett volna be a gyomrom mégegy találkozást vele, ezért azonnal iszkoltam el onnan, hogy tovább keseredjek a Jimines ügyön.

Nagyon-nagyon szeretem őt, és egy cseppett sem érzem magamat jól vagy elégedetten.

Megcsaltam őt, ő pedig rájött, mert elmondták neki.

Mire is számítottam?

Tessék most aztán jöttek a következmények, amiket őszíntén vállalni sem akartam, mert egyszerűen gerinctelen voltam vele.

Most otthon sírhat, mert darabokra törtem a kis szívét, amikor a világot ígértem neki.

Elbasztam. Csak ennyit tudtam gondolni, és csakis az én hibám volt az egész.

De nem akartam elengedni Jimint, így nem.

Nekem borzalmasan szükségem volt rá, és reméltem, de valahol sejtettem azt, hogy az érzés kölcsönös.

Mégha lefeküdtem is valaki mással semmit nem jelentett nekem, senki sem tud és tudott olyan hatással lenni rám mint Jimin.

Nincs még egy olyan ember az életemben mint ő, és szerintem nem is lesz. Nem akarom, hogy legyen nekem más, csak Jimin kell, rá van szükségem.

De ezekben a percekben utálhat,gyűlölhet, borzalmas dolgokat gondolhat rólam, és nem tudom ezt megcáfolni, mert igaza van ha így érez.

Zsebembe csúsztattam a kezeimet.

A hideg szellő megborzolta és összekuszálta tincseimet.

Már mentem volna tovább, de az ismerős hang hozzámszólt.

Tudtam, hogy nem mehetek el szó nélkül

Persze,

minek kellett erre jönnöm.

Nem válaszoltam neki, teljesen ignoráltam őt, és reméltem, hogy ezzel elmegy.

De nem ment.

-Mit akarsz még Hoseok?-fordultam meg a félhomályos járdán felé, feladva ezt az egészet.

A kapuja előtt állt, készen arra, hogy utánam rohanjon.