Kínos másnap

129 6 2
                                    

YG: Amikor lementem rendet tettem a többiek között és elzavartam őket aludni. Úgy érzem teljesen kiégett az idegrendszerem, ez a csók pedig csak hab volt mindennek a tetején. Kimentem a konyhába takarítani, és persze ezúttal is engem ért az a megtiszteltetés, hogy feltakaríthattam Mr. Kurvafaszagyerekvagyokdeközbenegydilettánsagyhalott Taehyung okádékát a padlóról. A nappaliban már sötét volt, a bagázsnak pedig minden tagja egymás hegyén-hátán fetrengett és horkolt. Takarítás közben a Jiminnel történt incidens járt a fejemben és azon gondolkodtam, egyáltalán tisztában volt-e azzal, kivel érintette össze a száját... Amikor végeztem, vittem fel egy tálat és egy pohár vizet is Jiminnek. Letettem az éjjeliszekrényre, majd ledőltem az ablak előtti fotelre és végül ülve aludtam el.

JM: Másnap reggel hangos beszélgetésre ébredtem, ami a konyhából szűrődött fel. Felültem az ágyban, de rögtön vissza is dőltem, sajgott a fejem, hányinger kerülgetett. Oldalra pillantva megláttam az éjjeliszekrényemen egy pohár vizet, amit azonnal fel is hajtottam. Életmentő volt. Elgondolkodtam, vajon mi is történhetett az éjszaka folyamán? Ledobtam magamról a takarót. Ruhában aludtam volna? Körül tekintettem a szobában. Még félhomály volt. Yoongi a fotelben elhelyezkedve szuszogott összefont karokkal. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és halkan elmentem a fürdőig, ahol a wc fölé hajolva kiadtam magamból mindent. Utána kiöblítettem a számat és fogat mostam, majd hideg vízzel leöblítettem az arcom. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történt tegnap, alig emlékszem valamire. Soha többet nem akarok részeg lenni.... Várjunk csak, de valamire igenis emlékszem. Jinre és Namra, hogy összetörték a drága ágyamat. Ezért még fixül számolni fogok velük...

YG: Reggel, amikor felkeltem, Jimin már nem volt az ágyában, nekem pedig szó szerint elgémberedett minden tagom. Nyöszörögve emelkedtem fel a fotelből. Nagyot nyújtózkodtam és kiropogtattam a nyakam és a vállamat. Ezután ásítva mentem le a konyhába, ahol a többiek már az asztalnál ülve beszélgettek. Jin palacsintát sütött, Taehyung már a pofáját tömködte, miközben a többiek izgatottan sutyorogtak egymással. 

-Jó reggelt hyung! Hogy telt az éjszaka? – vigyorgott rám Tae.

-Csá... - vágódtam le én is az egyik székbe, majd az asztalra hajtottam a fejem. Olyan kibaszott fáradt voltam, mint még soha... Persze, ha az ember egymaga takarít fel egy ilyen Tae szerint „orbitális gigaparti" után...

JM: Lassan kezdtem el letántorogni a lépcsőn és közben erősen törtem a fejem, hogy mi is volt tegnap este... Amint leértem, mindenki egy csapásra elhallgatott és rám tekintett. A nézésük sokatmondó volt. Valami gázat csináltam volna...? 

-Jó reggelt srácok, mi újság? – kérdeztem könnyedén.

YG: Jin elkezdett valamit magában rötyögni a tűzhely előtt, míg mindenki más rám nézett. Kómásan emeltem fel fejem az asztalról és amikor megláttam Jimint, valamiért akaratlanul is zavart lettem. Ajkamba harapva néztem el más irányba, miközben összefontam karjaimat magam előtt és hátra dőltem a széken. Most meg mit bámulnak...?

JM: Kínos csend állt be, vagyis majdnem, mert néha felkuncogott valaki a tányérjából. Helyet foglaltam az asztalnál és kedvetlenül forgattam az ételt a számban. Nem éreztem a helyzet magaslatán magam, egyáltalán nem volt étvágyam. 

-Mi történt tegnap este? – érdeklődtem meg végül.

Kíváncsi voltam minden egyes részletre.

YG: -Röviden, tömören ittál a jó kis Tae-féle orvosságból pár pohárkát – kuncogott Taehyung, amire én csak megforgattam szemem.

-Jah aztán Taevel keringőztetek – szólalt meg nevetve Nam.

-Igen, aztán te teljesen szétcsúsztál és Yoongi hyung felvitt a szobádba – nevetgélt kissé Hobi, mire én gyilkos tekintettel néztem végig rajtuk. Persze, mert nem égtem még be elégszer a napokban...

I see u ~Yoonmin [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now