I see u ~Yoonmin [BEFEJEZETT]

Mélypont

JM: Szívem a torkomban dobogott, ez már rég nem gyerekjáték. Elmebeteg... Jobb lesz, ha, ha, ha most elmegyek. De azért jó lenne, ha nem szó nélkül távoznék... Odamentem az íróasztalhoz, majd egy lapon elkezdtem sercegtetni a tollat.

A következőket írtam könnycseppeket hullatva a papírra:

„Yoongi!

Mire te felébredsz, én már nem leszek itt. Jobb lesz, ha soha többet nem találkozunk, ne keress...

Jimin"

A levelet letetettem mellé. Fölé hajolva leheltem egy utolsó búcsúcsókot ajkaira...

-Vigyázz magadra... Szeretlek... - súgtam alig hallhatóan, majd halkan becsukva a szobaajtót távoztam a szobából és a házból.

Sebesen kezdtem el rohanni, ki akartam futni a világból. Utam a parkba vezetett, ahol leültem egy padra és magamba roskadva keservesen sírtam ki tudja meddig.

YG: Amikor felkeltem, valamikor elég későn, mivel kint már javában tűzött a nap, kicsit morogva kezdtem el magam mellett keresni páromat. Igen, mert hogy nekem már van az is... Végre boldog vagyok és nem itthon szomorkodom naphosszat egyedül. A gondolatra elmosolyodtam, de amikor nem találtam szerelmemet magam mellett az ágyban, felvont szemöldökkel néztem fel. Lehet, hogy már lement volna...? Akkor tényleg jól elaludhattam. Telefonomon megnéztem mennyi az idő, éppen kilenc óra volt. Akkor mégsem aludtam el annyira. Leslattyogtam a konyhába, hátha ott találom Jimint. Legnagyobb meglepetésemre nem volt ott. Megnéztem aztán mindenhol, a fürdőben, a nappaliban is, de...Sehol senki. Vagy... Boltba ment volna, hogy bevásároljon? Kinyitottam a hűtőt, ami roskadásig tele volt és ezúttal nem Whiskassal. Akkor nem mehetett boltba. Visszasiettem már kicsit nyugtalanabbul a hálóba és ekkor találtam rá az asztalon heverő magányos levélre. Amikor elolvastam, hitetlenkedve meredtem csak a sorokra, majd lerogytam az ágyra. Csak nem...? Ugye nem... lettem ezúttal is...kihasználva? Végig gondoltam az eseményeket. Tegnap éjjel lefeküdtem Jiminnel, ma reggel pedig se híre, se hamva. De igen, jól gondolod Min. Ezúttal is hagytad, hogy bohócot csináljanak belőled. Eddig nem tudtam felfogni mit jelent az a kifejezés, amikor azt mondják megszakad az ember szíve. A mai nappal viszont rájöttem és világosan átéreztem a dolgot. Idegesen tépkedtem össze a papírcetlit, majd összetörve kezdtem el hullatni könnyeimet. Gyerekkorom óta... Most sírok először... Most érzem igazán csak azt, amit valójában fájdalomnak neveznek. És én még mindig szeretem őt, a francba is... Még mindig szeretem a mosolyát, a selymes haját, a finom illatát, a dús ajkait... A nevetését... Még mindig érzem magamon az érintését. Hirtelen felálltam, majd mérgemben belerúgtam egy hatalmasat az asztalba, aminek hatásásra a jegyzeteim mind a földre kerültek. Egy balfasz vagyok, egy szerencsétlen... Tudtam, hogy nincs szükségem szerelemre, se senkire és én mégis hülye voltam, Azt hittem különb tudok lenni másoknál, de kiderült, hogy pont olyan idióta vagyok, mint bárki. Hagytam, hogy elcsábítsanak... Lerohantam a földszintre, bezártam az ajtót, elhúztam minden függönyt és újra köre fordultam az immár sötét helyiségben az arcomon lefolyó könnyeimmel. Helló újra, sötétség... Helló újra, való élet...

JM: Magamba zuhantam és kuporogva a padon visszaemlékeztem arra a napra, amely gyökerestül, örökre megváltoztatta az életemet. Csődtömegnek éreztem magam... Csak rá tudok gondolni, ő jár a fejemben, képtelen vagyok elfelejteni. Legszívesebben figyelmen kívül hagytam volna az üzenetet, de ki tudja mire képes ez a gátlástalan pszichopata... Lehet itt kellene hagynom ezt a fekete világot, melyben már annyit csalódtam. De nem akartam, hogy az emberek sirassanak, amíg én leragadt szemmel, mélyen alszom... - futott át az agyamon, amikor megéreztem egy kezet vállamon, ahogy finoman megérinti és nevemen szólított. Felnéztem könnyáztatta térdeimből, amelyeket az előbb szorosan ölelgettem. Kerek, kisírt szemekkel néztem fel az illetőre.