I see u ~Yoonmin [BEFEJEZETT]

Fel is út, le is út

YG: Mindenki megilletődve nézte a kiborult Jimint, majd páran összeszedték magukat és elmentek, míg mások voltak, akik újra szét széledtek a házban.

-Hát... Ezt jól elintézted, haver – paskoltam meg  Jungkook vállát, majd otthagyva őt mentem vissza Taehez megnézni, minden rendben van-e vele. 

JM: Csalódottan, lehangoltan, de ezekkel együttvéve egy kicsit megkönnyebbültem is hagytam el a házat. Úgy tűnt a sors keze mindent elintézett köztünk. Vége... El sem mertem hinni. Sokat gondoltam rá az utóbbi időben, vajon milyen lesz azután, ha egyszer véget ér. Hát... Őszintén meg kell mondjam, ennél szebb lezárásra számítottam. Belsőmet mardosta a bűntudat, pedig egyáltalán nem nekem kellene emésztenem magam. És ezután mi lesz? Mit tegyek? Kidobáljam a cuccait az ablakon és kizárjam a házból, mint ahogy azt a filmekben szokták? Mi lesz, ha elborul az agya és ismét kezet emel rám?

YG: - Az Isten faszát már... - szitkozódott Jungkook fejét fogva, majd újra a piásüvegek felé indult, de én nem engedtem neki.

-Légy már észnél ember! – rántottam őt el onnan. Emiatt szakított veled Jimin is, te baromarcú...

JM: Mielőtt visszatértem volna a házunkba, tettem egy kis kitérőt. Leültem egy padra a kedvenc parkomban. Át kellett gondolnom az elmúlt órák eseményeit. Mélyen belélegeztem a virágzó cseresznyefák illatát. Az illattal együtt millió kis emlékkép villant be. Hány meg hány délutánt töltöttünk el itt, ezen a helyen. Órák hosszat beszélgettünk a világ ügyes-bajos dolgairól, a közös jövőnkről, mint a kis naiv szerelmes tinédzserek, akik azt hiszik övék az egész világ. De ezek már csak emlékek... Jungkook gyökeresen megváltozott az utóbbi hónapokban. Állandóan csak a dugáson járt az esze, másra nem is kellettem neki. Folyvást csak bulizott, alkoholizált, bajba keverte magát... Gyakran nekem kellett bemennem érte a rendőrségre is. Hány, meg hány álmatlan éjszakát okozott számomra. Aztán itt van most még ez is, mit képzel egyáltalán magáról, hogy így uralkodni akar felettem?! Egy önálló emberi lény vagyok, nem holmi ágyas, akit előrángathat néha a szekrényből, amikor éppen kedve tartja. Hülyegyerek – méláztam magamban.

YG: - Figyelj, Kook – néztem rá határozottan, majd intettem Seokjinnek.

-Jin, vidd már haza ezt a félkegyelműt, mert alig áll a lábán – adtam le neki Kookot, majd hozzátettem: Ja, és ne Jiminhez, hanem Namhoz, magadhoz, vagy tudom is én... - legyintettem, majd elkezdtem feltakarítani. Komolyan, mindig nekem marad a piszkosmunka. 

JM: Mély levegőt vettem, majd végül elindultam hazafelé. Alvásra volt szükségem, semmi másra. Sétálás közben emberi hangokra lettem figyelmes. Ahogy közeledtem, felismertem Namjoonékat. Ő és Jin közre fogtak egy embert és persze nem mást, mint Jungkookot. Szerencsétlent egy bokorban hánytatták. Gyorsan eliszkoltam egy másik úton, kínos lett volna számomra egy ilyen harmadik típusú találkozás. Kis idő elteltével visszakeveredtem az utcába, ahol Taehyungék háza állt. A ház előtt megpillantottam Yoongit, ahogy vonszol maga után egy zsákot. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy esetleg mérgében kinyírta Taet. Elhessegettem ezt a sötét elképzelést, hiszen csak a szemetet vitte ki. Biztos ő takarított fel mindent. Egye fene, annyi energiám még van, hogy ezek után segítsek neki eltakarítani a felfordulást.

YG: Kitettem a ház előtt álló kuka mellé a zsákot, majd elégedetten sóhajtottam egyet. Ezt még kurva élet, hogy be fogom hajtani Taehyungon... Ebben a pillanatban láttam meg Jimint, aki felé felvont szemöldökkel fordultam.

-Te nem hazamentél?

JM: - Ömm... Először igen, de aztán mégsem... Arra gondoltam, hogy segítek takarítani – válaszoltam, miközben idegesen húzogattam a pulcsim ujját.