I see u ~Yoonmin [BEFEJEZETT]

Társaságod fogságában

YG:  Lassan megfordultam, majd megpróbáltam kinyitni az ajtót, de sikertelenül.

-Taehyung! Ez nagyon nem vicces! Azonnal nyisd ki azt a szájbabaszott ajtót! – kiabáltam ki feszülten. Ezt komolyan nem hiszem el... Ezek négyen fognak engem egyszer a totális őrületbe kergetni. Kintről csak idióta kuncogásokat hallottam, mire még idegesebb lettem.  -HÉÉÉ!!

JM: Nyugodtan ültem tovább az ágyamon annak ellenére, hogy a jelek szerint minden bizonnyal bezártak a saját házamban a saját szobámban azzal az emberrel, akivel életem egyik legkínosabb élményét éltem át. Most úgy fest, hogy a blamázs folytatódik tovább. Frenetikus, legalább lesz mivel válaszolni, ha újabb felelsz vagy merszet játszanánk és megkérdeznék mi volt életem legkellemetlenebb helyzete. Valószínűleg ezt mondanám, ennél rosszabb már úgysem lehet. Mindenesetre higgadt maradtam, ha nem megyünk bele a játékba, akkor ki fogják nyitni. Megunják majd ezt a gyerekes viselkedést, aztán kiengednek. Fogalmam sincs mi céljuk volt ezzel, de már csak azért sem fogom felbosszantani magam. Max rágyújtom Taehyungra a házát, de semmi komoly...

YG: Beletörődve sorsomba felsóhajtottam, majd Jiminre néztem, aki csak nyugodtan ült az ágyon továbbra is. Adhatna nekem is ebből a higgadtságból. Nem tudtam mit tehetnék, a lábaim egyszerűen gyökeret eresztettek a földbe. Annyira, de annyira kellemetlenül éreztem magam, mint még soha. Ha egyszer végre a büdös életben kijutok ebből a házból, még aznap szerzek egy dalt ennek örömére.

JM: Egyenesen lerítt Yoongi arcáról, hogy az ideg lekarmolja a bokájáig.

-Ülj csak le, majd kinyitják. Hiába bosszankodunk, akkor is itt kell lennünk, akkor miért ne lehetnénk nyugodtak inkább? Ha hallják, hogy csendben vagyunk, rá fognak döbbenni, hogy ez így egyáltalán nem mulatságos és kinyitják az ajtót.

Akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire elvetemültek ezek négyen. Talán azóta már eltelhetett 30-45 perc is, pontosan nem tudtam megmondani mióta ülhettünk egyhelyben, mert a telefonom is lent maradt. Azóta, mintha elhalkultak volna... Legalábbis a baljós csend ezt sejtette velem.

YG: Én a sarokban ültem és már vagy 20 perce azon agyaltam mi lehet Cirmivel... Nem hagytam ott neki annyi kaját, hogy ilyen sokáig elég legyen neki... És azért be kell látni, elég falánk egy macska... Nem Yoongi. Nyugodj meg. Cirmi erős, kibírja... Már semmilyen zajt nem hallottam lentről, így kezdtem egyre nyugtalanabbá válni. Ez már nagyon nem volt vicces... Ráadásul még mindig irtó kellemetlen ez az egész szitu...

JM: Egy idő után kezdtem ráunni. Odamentem az ajtóhoz és elkezdtem dörömbölni rajta.

-Hallooo, srácok! Most már elég lesz, megtanultam a leckét, ideje lenne kiengedni! – kiabáltam ki, persze semmi választ nem kaptam. Az ajtóra tapasztottam fülemet, szinte egy hangot nem lehetett hallani. Az ablakhoz sétáltam, ahonnan kinézve megpillantottam Jin, Nam, Tae és Hobi egyre távolodó alakját... Ami azt jelenti, hogy...

-Yoongi, van egy kis probléma – fordultam felé.

YG: -Mondjad – emeltem felfejem életunt arccal. Remélem nem azt akarja mondani, amire gondolok, mertakkor itt helyben felkötöm magam, Cirmi meg majd jöhet utánam, mert nem kapottenni. Gondolkodtam, ha itt bent ragadnék Jiminnel, mit tudnék csinálni.Valószínűleg aludnék... Mást nem nagyon. De hogy a többieknek a célja mi lehetettezzel, azt egyszerűen még mindig nem bírtam felfogni. Annyi szent, hogy egyszerrefogom agyonverni mindegyiküket. Felelőtlen, hülye majmok... Kim Taehyunggal az élen.

JM: -Az imént láttam eltűnni Taehyungékat, ami azt jelenti... Hogy itt ragadtunk – böktem ki végül.

Láttam a szemeiben, hogy valami összeomlott benne. Az ablak elé álltam, nehogy olyat tegyen, amit később megbánna.