Még a viharban is

Harmadik fejezet - Elsötétülő táj

Másnap reggel Edric az, aki később ébred meg. Pontosabban arra, hogy Edward becsukja a szekrényajtót, ami egy kicsit nagyobbat csattan a kelleténél. Ijedten is néz a férfi az ágyban fekvő barátjára.

- Hmm... Edward...? Már reggel van? - kérdezi fáradt hangon és kinyújtózkodik.

- I-igen... Sajnálom, ha felkeltettelek... - fordul a másik irányba zavarában.

- Hehe... nem baj. Úgyis fel kell kelnem nekem is. - fordul a hasára, hogy jobban Edward-ra nézhessen. Még mindig az ő ágyában van és a takaró rá van terítve, egyébként az alatt pucér. - Te mióta vagy fent? - érdeklődik.

- Egy fél órája talán, nem túl régóta. Na, de jobb lesz, ha megyek. Még van egy kis dolgom... - indul az ajtó fele.

- Ó... - hallat meglepődött hangot Edric. - Reggelinél, akkor találkozunk, ugye? - mosolyodik el azért.

- P-persze... - köszörüli meg a torkát. - Na, de akkor... megyek. - nyitja ki az ajtót.

- Rendben! - int felé, az ajtó pedig már csukódik is vissza.

Edric enyhén eldöntött fejjel néz még arra pár percig, aztán felül az ágyban. Lepillant magára és mivel nincs rajta semmi, eléggé meglepődik elsőre, de aztán eszébe jut: Mennyi mindent tettek Edward-dal éjszaka... Csókolóztak, Edward annyi helyen hozzáért a szájával is, nem csak a kezével. Ő is hozzáért Edward-hoz odalent... nem is kicsit, konkrétan megfogta...

Arca elkezd égni, ahogyan visszajátssza az összes jelenetet.

- De... olyan jó érzés volt... - suttogja maga elé, arca kissé kétségbeesett. Az jut eszébe, hogy ha megint csinálhatná azokat a dolgokat Edward-dal, akkor nem mondana nemet, nem is gondolna rá, hogy ellenkezzen. Ami pedig jó érzés... az miért lenne rossz? Edward is ezt mondta neki tegnap... Amit csináltak nem is kicsit volt jó érzés... Tehát, akkor csinálhatják máskor is, ugye? Ő nagyon szeretné, ebben biztos. Azt is tudja, hogy Edward-nak elmondhat bármit... szóval akkor majd megkérdezi tőle később... Biztosan nem mondana nemet, hiszen... rajta is látszott tegnap, hogy mennyire élvezi.

Be is villan neki az arca. Amikor neki fel kellett húznia a ruháját és úgy csinálta az ágyon ülve, a szemek, amikkel nézett rá... soha nem látta még úgy nézni. Végigfut az egész testén a hideg és libabőrös lesz tőle. Vagy, amikor másodjára élveztek el együtt, akkor jól látta. Nagyon szereti Edward arcát, amikor zavarban van, mert olyan aranyos... de ezek az arckifejezések nem olyanok voltak... Egy nagyon kicsit félelmetesek, komolyak, de sokkal inkább vonzóak és valamilyen megmagyarázhatatlan okból Edric úgy érezte, hogy nagyon tetszettek neki, látni akarta még.

Az a szenvedélyes tekintet...

- Ójaj! Sietnem kéne! - ugrik fel az ágyról sietve.

A dolgok, amiket tegnap a földön hagytak már eltűntek. Edward felszedte őket rögtön, hogy megébredt. Még soha életében nem ébredt meg így. Amint tudatosult benne, hogy mit tettek tegnap éjszaka együtt... teljesen kiverte a víz. Sok-sok év munkáját tette tönkre egy perc alatt. Sose akarta elmondani Edric-nek vagy olyan dolgot tenni, amivel teljesen lebuktatja magát. Ezek után teljesen biztos, hogy Edric tudja... Rá kellett, hogy jöjjön... arra, amit még ő maga sem képes kimondani... Azonban ő sose akarta, hogy megtudja. Elég volt neki, hogy barátok és nagyon közel állnak! Vagyis... tényleg... elég lett volna...? Nem tudja... Csak azt, hogy nagyon elrontotta. Nem is mondott Edric-nek semmit az érzéseiről, csak rávetette magát, mint egy éhező állat. Lloyd-nak talán mégis igaza van? Egy kiéheztetett vadállat lenne? De csak a pillanat hevében tette, mert Edric olyan keservesen sírt és olyanokat kért tőle, hogy ne szeressen mást jobban. Olyan édes volt, olyan magára hagyott, olyan szép... Utána pedig... Amikor kapaszkodott belé és együtt perverz dolgokat csináltak. Az arca... A hangja...